A mérhető közelségben lévő orosz-ukrán háborúnak nem csak politikai következményei vannak.
Tegnap reggel arra ébredtünk, hogy baj van: Oroszország megtámadta Ukrajnát. Történt mindez annak ellenére, hogy a hazai – bizonyos médiumokban mérvadónak tekintett –
kül- és biztonságpolitikai szakértők az elmúlt hetekben gyakorlatilag kizárták ennek lehetőségét,
még fel is sorolták hangzatos indokaikat: hitelt adtak annak az orosz bejelentésnek, hogy elkezdik a csapatok visszavonását, és elhitték azt az ígéretet, hogy nem kezdődik el a háború.
Azért nem volt ezzel mindenki így – Feledy Botond külpolitikai szakértő például február 19-i posztját így kezdte: „Az orosz háborús fenyegetőzésbe pont addigra fáradnak bele az olvasók, mire valós lesz. Azaz mostanra.” És bejegyzése végén a Don’t look Up! című film hashtagjével teszi fel a kérdést: „Nem biztos még, hogy lesz háború, de ha lesz, legalább van forgatókönyvünk?”
Vártam a hivatalos magyar álláspontot arról, hogy – mint szomszédos ország – mire számíthatunk, és vártam az Ukrajnába való orosz behatolást mindenféle emberi jogi és erkölcsi mérce alapján elítélő magyar nyilatkozatot. A támadás reggelén azonban csak arról beszélt a miniszterelnök, hogy ki akarunk maradni a „fegyveres konfliktusból”. Ez egyrészt megnyugtató, másrészt – szóhasználatát tekintve – meglepő. Lehet ugyanis egy dolgozatban, mikor már harmadszorra kellene ismételni a háború kifejezést, használni a körülírás lehetőségét, de elsőre
konfliktusnak finomítani egy jól szervezett, három oldalról indított háborút…
Végül ebéd után – amikor már a NATO-főtitkártól kezdve az összes valamirevaló európai ország vezetőjéig mindenki elítélte és barbárnak nevezte az orosz támadást – Magyarország is kiállt Ukrajna szuverenitása mellett. Csak kérdéseim maradtak…
De mindez egy idő után zárójelbe került bennem, mert egy sokkal fontosabb érzés kerített hatalmába: mit tehetnék én? Mert igazából ez a lényeg! Miközben olvastam a híreket és a posztokat, az egyik bejegyzés alatt szíven ütött egy mondat: „Borzasztó rossz érzés itt ülni a nyugodt lakásomban, gyönyörű napsütésben azzal a tudattal, hogy nem túl messze emberek óvóhelyeken ülnek és félnek.” Igen! A Telex később megszólaltatott egy Kijevből elmenekült édesanyát az ukrán-magyar határon, a cikk alatt pedig valaki azt írta: „Nem bírtam végignézni sírás nélkül…Mit lehet erre mondani? És mit lehet tenni?”, de volt, aki továbbment: „Nincs meg a hölgy elérhetősége? Szeretnék segíteni.”
Annyian ajánlották fel a segítségüket, hogy a bejegyzés alatt már-már új értelmet nyert a „me too” kifejezés.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Engem is feszít belül a tehetetlenség, miközben keresem a kapaszkodókat. Az egyik ilyen Ferenc pápa tegnapelőtti üzenete: „Jézus megtanította nekünk, hogy az erőszak ördögi értelmetlenségére Isten fegyvereivel kell válaszolni: imával és böjttel.” Világi szemmel nézve, még keresztényként is,
nehéz egy olyan helyzetben visszacsendesíteni a lelkünket, hogy imádkozni tudjunk, mikor inkább cselekednénk.
De hiszek a pápának! Szomorúságomban is el tudom neki hinni, hogy van értelme imádkoznunk, még akkor is, ha a háború előtti imák látszólag eredménytelenek voltak. A Szentatya egyébként március 2-ára, az idei Hamvazószerdára imát és böjtöt hirdetett az orosz-ukrán – akkor még csak – konfliktus megoldására. Ki tudja, addigra éppen miért kell majd imádkoznunk és böjtölnünk, de akkor is csatlakoznunk kell ehhez a kezdeményezéshez.
„Hogy a világban béke legyen, azt magamon kell elkezdenem” – szól Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója évekkel ezelőtt írt dalának egyik sora, mely talán nem is lehetne aktuálisabb:
A segítségnyújtási szándék másik kapaszkodója pedig a segélyszervezetek azonnal megkezdett munkája, melyet lehet adományokkal segíteni (például itt és itt). Legalább ezáltal tehetünk valami kézzel foghatót is.
Putyin ígéreteiben nem bízhatunk: most úgy tűnik, addig nyomul be Ukrajna belsejébe, ameddig neki tetszik.
De mi tegyük a magunk dolgát: imádkozzunk – a politikai vezetőkért is –, böjtöljünk, és ha tehetjük, segítsünk adománnyal, illetve az érkező menekültek felé befogadó szívvel. Ennél többet most aligha tehetünk.
EGYHÁZI VEZETŐK NYILATKOZATAI
– A tragikus forgatókönyv, amitől mindenki tartott, sajnos valósággá vált. De van még idő a jóakaratra, van még tere a tárgyalásoknak, van még hely a bölcsesség gyakorlására, amely megakadályozza a részérdekek felülkerekedését, megvédi mindenki jogos törekvéseit és megmenti a világot a háború őrületétől és borzalmaitól. Mi, hívő emberek nem veszítjük el a reményt és bízunk benne, hogy a világ sorsát kezükben tartók lelkiismeretében pislákol a fény – fogalmazott Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár.
– Imádkozzatok az ellenségért, ahogy Jézus tanított minket erre – szól az ukrajnai magyar püspök, Lucsok Miklós felhívása.
– A nemzetközi közösség, és különösen az Európai Unió minden lehetséges módon igyekezzen megállítani ezt a konfliktust, hogy a fegyverek adják át a helyüket a párbeszédnek és a tárgyalásoknak, hogy megvédjék a nemzetközi jogot, Ukrajna függetlenségét és területi integritását! Hogy véget vessenek ennek a háborúnak, amely Ukrajnából elkerülhetetlenül kiterjedne a szomszédos államokra, és veszélyezteti egész Európát – ezek Gintaras Grušas vilniusi érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökének szavai.
– E világ fejedelme egyéni csatákat nyer, amikor manipulációra, a hazugság elhitetésére és terjesztésére kényszerít bennünket. Isten Igéje, valamint a legfőbb Igazság, Krisztus legyen segítségünk az igazság keresésében. Továbbá ne adjunk helyet a páni félelemnek, amelyet az agresszor szíthat! – buzdít az Ukrán Római Katolikus Püspöki Konferencia körlevele.
– Ukrajna szuverenitását és integritását védelmezve Oroszország elnökéhez fordulunk, és arra kérjük, haladéktalanul vessen véget ennek a testvérgyilkos háborúnak. Az ukrán és az orosz nép is a Dnyeper vizében nyerte el a keresztséget, s az e népek közötti háború Káin bűnét ismétli meg, aki irigységből meggyilkolta saját fivérét. Egy ilyen háborút nem igazol sem Isten, sem ember – üzente Onufrij metropolita, az Ukrán Ortodox Egyház prímása nyílt levelében.
– Az orosz és az ukrán népnek több évszázados közös történelme van, amely Oroszország megkeresztelkedéséig nyúlik vissza, Vlagyimir herceg, az apostolokkal egyenrangú herceg által. Hiszem, hogy ez az istenadta közösség segít leküzdeni azokat a megosztottságokat és ellentmondásokat, amelyek a mostani konfliktushoz vezettek. Mély, buzgó imára hívom az orosz ortodox egyház egészét a béke mielőbbi helyreállításáért – hangzanak Kirill pátriárka, az Orosz Ortodox Egyház vezetőjének szavai. Ő azonban nem ítélte el egyértelműen az agressziót, korábban pedig úgy fogalmazott, hogy „az orosz csapatok Oroszország védelmében és nagyapáik hőstettei folytatásában vesznek részt.”
