A szkeptikus keresők, a vallásnélküliek és vallási menekültek káplánja szerint mi magunk vagyunk a válasz egymás számára.
Hajdan a puritán gyarmatosítók, akik Új-Angliát benépesítették az 1630-as években, aggódtak a templomaik miatt, és amiatt, hogyan gondoskodjanak a lelkészeik képzéséről, oktatásáról. Ezért megalapították a Harvard Egyetemet, méghozzá ezzel a jelmondattal: ’Igazság Krisztusért és az egyházért’. Maga a névadó, John Harvard is lelkész volt, és ahhoz is 70 évnek kellett eltelnie, hogy az egyetemnek az elnöke ne a tiszteletesek közül kerüljön ki.
Most, az alapítástól eltelt csaknem négy évszázad után az egyetem lelkészei egy ateistát választottak az élükre, méghozzá a 44 éves Greg Epsteint, az „Isten nélkül jó” című könyv szerzőjét. Ő irányítja immár a negyvennél több – keresztény, zsidó, hindu, buddhista és egyéb vallású – egyetemi lelkész, a káplánok tevékenységét.
A zsidó családban felnőtt Epstein 2005 óta az egyetem humanista káplánja és arról a progresszív mozgalomról tanít, amely az emberek közti kapcsolatot állítja a középpontba az Istennel való kapcsolat helyett. Szerinte
egyre többen vannak, akik nem azonosulnak egyetlen vallási hagyománnyal sem, de keresik az utat, hogyan lehetnek jó emberek, hogyan élhetnek erkölcsösen.
Hallgatói és kollégái pedig úgy ismerik őt, mint aki szeretné nyitva tartani a kommunikáció csatornáit a különböző hitirányzatok között.
A Harvard diákjainak szélesedő rétege nevezi magát ateistának vagy agnosztikusnak és az egész USA-ban jellemző trend, hogy a spiritualitást és a különféle világnézetűek együttműködését fontosnak tartják a fiatalok, de nem kötődnek valláshoz.
A Harvardon a káplánok szerepe igen jelentős, sok száz hallgató látogatja a miséket, istentiszteleteket, a ‘sabbat-dinnert’,
és vezetőjük, a főkáplán közvetlenül az egyetem elnökének tartozik beszámolni.
Epstein úgy véli, mi magunk vagyunk a válasz egymás számára, nem keres semmilyen istent, de otthont ad a szkeptikusoknak, akik még nem adták fel a keresést. Sok diáknak segít egyéni beszélgetésben, tanácsadással, legyen szó személyes vagy teológiai problémákról, családi vagy kollégiumi feszültségekről. Előszeretettel fordulnak hozzá a „vallási menekültek”, olyan diákok, akik az otthoni merev formák helyett másfajta spiritualitást, új mentort keresnek, amolyan „világi rabbit”, ahogy egyikük fogalmazott. Mások arról számolnak be, hogy pont a humanizmust kutatva értették meg mélyebben a családjukból magukkal hozott hitet és teológiát.
