Háy János először a Szemléleknek adott interjúban beszélt passiójáról, majd részleteket is közöltünk a Beteljesedés alcímmel húsvétkor megjelent műből. Május 3-án a budapesti UP Rendezvénytérben mutatták be a darabot a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatói és zenészbarátaik. Mihályi Anikó kritikája.
Van-e még ereje a passiótörténetnek a 21. században? Megérint-e minket még Jézus sorsa, vagy mára puszta kulturális díszletté vált a keresztre feszítés jelenete? Van valami különösen hiteles abban, amikor egy kortársi érzékenységgel átitatott szöveget fiatal színészek visznek színpadra, és az előadás nem egy profi színházi gépezet része. Háy János Passiója és annak egyedi, elemi hatású színpadi megvalósítása az ötödéves színművészetis hallgatók előadásában nem pusztán újramondja, hanem kifordítja, széttördeli, ránk zúdítja a történetet.
Az előadás legerőteljesebb metaforája maga a kereszt, amely itt
nem fából ácsolt szakrális objektum, hanem fémből készült, szemét beleöntésére is alkalmas szerkezet.
Ebbe a keresztbe Jézus – miután kiűzi a kereskedőket a templomból – maga dobálja bele a fogyasztói társadalom különféle hulladékait: üres flakonokat, nejlont, sportcipőt, elhasznált tárgyakat. Mintha a földi értékvesztés, az elhasználódás és az elidegenedés szemete kiáltana megváltás után.
A szemét nemcsak a díszletben jelenik meg, hanem a szereplők testén is. A színészek nejlon esőköpenyben, gumicsizmában, testükre tapadt hulladékdarabokkal jelennek meg – mintha nem szerepet játszanának, hanem maguk is hulladékhordozók lennének.
Nem eljátsszák a világ romlottságát, hanem viselik annak terhét, amit eldobtunk:
értékeket, figyelmet, a másikat. Ez a vizuális réteg olyan kortárs kifejező eszközzé válik, amely a klasszikus passió hagyományát szinte teljesen széttördeli – mégis, talán éppen így állítja helyre annak ma is megszólító erejét.
Jézus alakját az előadás különösen érzékenyen bontja ketté. A történet elejétől az utolsó vacsoráig színész formálja meg a figurát: esendő, hús-vér emberként, kételyekkel és indulatokkal. Ám az utolsó vacsora jelenetében Jézus szerepét bábu veszi át. Ezt cipelik, hallgatják ki, feszítik keresztre, siratják el – mintha az élő test már nem bírná tovább. A keresztút során ez a test megbicsaklik, elbotlik, ahogyan Jézus mondja: „Elbotlok, Atyám, / nem bírom tovább.” A báb – mint eltávolító gesztus – a színészi játékból szertartást formál, az emberből szimbólumot, a sorsból rítust, amely évezredeken keresztül újrajátszható, megidézhető, jelenvalóvá tehető.
A tömeg kórusa az előadás egyik legerőteljesebb eleme: a szereplők szinte hipnotikus ritmusban, széttöredezett kiáltásokkal ragadják meg a kollektív felelősség hangját. A közös, ismétlődő „uj-uj-uj-uj” kántálás bántó, gépies és állati hatású – nemcsak a szenvedés, hanem a közöny is testet ölt benne. „Fékezd meg a vadakat, / szabadítsd ki magadat!” – kiáltja a tömeg, gúnyosan követelve az isteni jelet, amelyet már nem ért. A katonák gúnyos mondatai („Ezt a nőt is megbabonázta / ez a galileai pojáca”) egyszerre nevetségesek és félelmetesek.
Ezt ellenpontozza az előadás legszemélyesebb, leglíraibb jelenete: Mária Magdolna és Jézus kettőse, amelyben
a szenvedést nem mint megoldandó problémát, hanem mint vállalt szeretetet látjuk.
Mária Magdolna éneke – „Jaj, de jó, jaj, de jó szeretni téged, / Jaj, de jó, jaj, de jó siratni érted” – egyszerre hitvallás, imádság és szerelmi panasz. A párbeszédes forma („Te vagy az ember / Te vagy az Isten”) már nem teológiai állítás, hanem mély emberi vallomás. A fájdalom ezen a ponton elhalkul – nem szűnik meg, de átfordul hűségbe, amit a színpadkép is érzékeltet: a hulladéktároló keresztet együtt cipeli a Jézust alakító színész és a bábu.
Különösen megrendítő pillanat, amikor a passió végén Mária siratója az Ómagyar Mária-siralom soraiban csendül föl. Az anyai szenvedés több évszázados tapasztalata a közelünkben zajló háború elesett fiait sirató anyákat juttathatja eszünkbe.
Az előadás egyik legérzékenyebb színházi megoldása, hogy a tanítványokat, katonákat, tömeget ugyanazok a színészek alakítják. Ez a folyamatos szerepcsere jelzi, hogy nincs „másik oldal”, nincsenek „ők” – csak „mi vagyunk”.
Júdás és Péter így nem archetípus, hanem mindenki lehetséges arca.
A néző nem menekülhet a felelősség elől: nem nézhet másra, csak saját magára.
A darabot a színészek zenéje kíséri. Nem külön zenekar játszik, hanem a szereplők ülve, időnként felállva, hangszerekkel a kezükben hozzák létre a zenei világot. A hangok nem kísérnek, hanem részei a jelenlétnek: hol fémesek, kopogók, csikorgók, hol megidézik a népdalok, csujogatók világát vagy éppen a Carment.
A mozgás visszafogottsága, a gyakori ülés, a ritka, de annál jelentőségteljesebb felállások azt hangsúlyozzák: túl sok a mozdulatlan fájdalom a világban ahhoz, hogy túlmozgott gesztusokkal azonosulni próbáljunk vele.
Háy János Passiójának egyedi, átütő hatású színpadi megvalósításában a hulladékokon és a gumicsizmás testeken átsüt valami nagyon mély és félelmetesen őszinte emberi fájdalom, amit, mindannyiunkat megszólítva, katartikusan old fel a zárókórus hangja:
„Ami beteljesült, / már nem teljesedik tovább, / süketek és vakok, / akik nem hallják / akik nem látják, / hol áll a világ. / A boldogok boldogok, / az örömmel telik, / örömmel telve, / a mindenség lett / a mindenség lelke. / Földet művel a földműves, / tetőt rak az ács, / a megváltó megvált. / Fellobban a világ négy sarka, / fellobban a világ mindegyik partja, / lobog és tüzel az arc, a tenyér, / az óra, a nap, az év, / a kicsi és a nagy, / az apró és az óriás / minden hozzád beszél, / minden utánad kiált. / Hát nem látod, / minden csupa fény! / Beteljesültek az idők, / beteljesült a világ!”
Háy János: Passió – Beteljesülés
Rendező: Lukács Ádám
Konzulens: Vecsei H. Miklós
Zeneszerző: Márkos Albert és Vass Gergely
Játsszák: Juniki Noémi, Atlasz Barnabás, Nyomárkay Zsigmond, Molnár András, Lukács Ádám
(Az előadás a Petőfi Kulturális Ügynökség, a POKET Zsebkönyvek és az Ördögkatlan Fesztivál koprodukciójában jön létre.)
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
