Vallásra nevelni könnyű, hitre viszont nem lehet – állítja Holló András. A kerekesszékes tánctanárként ismert pedagógus éveken át tartott gimnáziumi lelkiségórákat, ma pedig személyiségfejlesztő tánckurzusokat szervez, és házasságkarbantartó csoportokat visz. Sommás véleménye van a kötelezően választható iskolai hittanról, és elmondta azt is, mit tanácsolna egy kezdő hitoktatónak. Radványi Benedek írása.
„Akinek nincs hittapasztalata, nem tud hittant tanítani, csak tudásanyagot átadni, de annak semmi értelme. Korábban én sem tudtam hiteles lenni, ha pedig a gyerekek előtt nem vagy az, azonnal megbuksz; nem lehet őket nagy szavakkal elámítani” – állítja Holló András.
A ma 54 éves, kétgyermekes családapa kertészmérnöki, katolikushit-tanári és tánctanári végzettségét kamatoztatva dolgozott mindhárom területen 37 éves koráig, amikor motorbaleset érte. Csigolyatörése és orvosi műhibák következtében melltől lefelé lebénult, ám a tánctanítást már a kórházi ágyból folytatva végigvitte akkori szalagavatós csoportjait. Bő egy évvel a baleset után önállósította magát, azóta is kerekesszékből tanít. Ezt sokan előnyként élik meg, például mert – ha már bemutatni nem tudja – sokkal részletesebben elmondja, hogyan kell végrehajtani a lépéseket.
Holló András korábban általános iskolákban volt hitoktató, később pedig plébániai ifjúsági hittanokat kezdett tartani „istengyermek-szemlélettel”. Ez fokozatosan a táncóráin is megjelent, ma pedig már
szerves része a tanításnak a „lelki ébresztés”,
azaz egy kisebb beszéd, illetve beszélgetés a foglalkozások elején. A Budapesti Ward Mária Gimnáziumban hat éven át tartott iskolai hittanórákon „lelkiségórát”, ma viszont csak táncoktatás keretében dolgozik. Jelenleg négy gimnáziumi és két ifjúsági csoportja mellett hét „házasságkarbantartó csoportot” visz (utóbbi is részben táncos, részben lelki alkalom). Időközben – Táncon innen s túl címmel – interjúkötet jelent meg róla a Harmat Kiadónál.
„Azt éreztem, az emberek éhesek arra, mi történt velem a baleset által” – mondja. Az ugyanis egyben újjászületés is volt. Már amikor az őt elütő autó kereke előtt feküdt, kimondta: „Uram, innen csak teveled”, felépülése során pedig igazán elmélyült a hite. Állítja: azáltal, hogy megtalálta az útját Istenhez, már képes volt beszélni az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól, érzéseiről és hite formálódásáról.
„A kórházban nagyon sok lelki tapasztalat ért, és amikor elkezdtem újra táncot tanítani, az ottani álmaimról, látomásaimról, megértéseimről kezdtem mesélni az embereknek. Érdekes volt megélni, hogy a rehabilitációm során a katolikus vallásom egyáltalán nem segített, nem tudtam semmilyen vallásos cselekedetben részt venni,
hosszú ideig nem is voltam képes szentségekhez járulni.
Mégis, ebben a közegben nagyon erősen megtapasztaltam Istent.”
A 16-18 éveseknek tartott foglalkozásokat személyiségfejlesztő tánckurzusnak nevezte el. Állítása szerint a gyerekek „nagyon harapnak” az általa vitt témákra, sokat kérdeznek, a fiúk is, és nem azért, mert nekik kényelmesebb, ha nem táncolni kell.
„A felszínes és az igazi énünk közötti különbség felismerésében próbálom segíteni őket, mivel Isten csak az igazi énünkkel tud kapcsolatba lépni, és ennek felfedezése nagyon izgalmas út. Erről beszélgetünk a gyerekekkel, gyakorlatias példákon keresztül, amelyek során megjelenik többek között a szeretet és a hála témája, vagy hogy
a boldogságod kulcsa nem benned, hanem a másik személyben van.
Mert akkor lehet igazán boldog az életed, ha a másikat szolgálod, ezért amikor reggel felébredsz, tedd fel a kérdést: ma kit teszel boldoggá?”
Hozzáteszi: „Nem a tánc vagy más tevékenység miatt élünk a földön, hanem azért, hogy Isten szeretetét megtanuljuk és az isteni boldogságot közvetítsük. Lényegében ez áll a katolikus katekizmus első pontjában is. Csakhogy ezt nem tudni kell, hanem megélni.”
AZ ELSŐ ÚT AZ IGAZI
Miközben Holló András hívő katolikus, tagja egy szabadkeresztény gyülekezetnek is, de már egyetemi évei alatt ökumenikus bibliakörbe járt. Amikor húszas évei elején elhatározta, hogy teológiai végzettséget szerez, bizonytalan volt abban, hogy melyik utat és iskolát válassza ehhez. Megtudta ezt a családjának egy szerb barátja, és kijelentette: elviszi Görögországba, Athosz szigetére, s egy hét alatt meg fogja tudni a választ.
Az ortodox kolostor-köztársaságba engedély nélkül, egy halászhajó dobozai közé rejtőzve jutott be. Kolostorról kolostorra járt, olajbogyót szüretelt, halászott, de a választ váratlanul egy fiatal orosz szerzetestől kapta meg, aki azt mondta neki: „Az első út az igazi út.” Igaz, ő ezt másra – az 1054-es egyházszakadás előtti időkre – értette, Holló András viszont saját válaszává tette, mondván, ha római katolikusként nevelkedett, azt az utat kell járnia tovább, s így adta be jelentkezését a hittanári képzésre.
Míg a gimnáziumi táncoktatások testnevelésóraként zajlanak, korábban hittan keretében tartotta a lelkiségórákat, ám nem a tankönyvi alapokra és a központi előírásokra építve (az egy vele párhuzamosan dolgozó tanár feladata volt). „Az iskolai hittant úgy, ahogy van, azonnal el kellene törölni” – mondja Holló András, hozzátéve: szerinte nem a lehetőséggel, hanem a módszerrel van baj. „Ha egy didaktikus rendszerben, tantervi követelményekkel adunk valamit a hit témájában,
az semmiben nem különbözik egy matek- vagy töriórától,
s a gyerekek fejében sem válik el egyik a másiktól. Ráadásul azt tapasztalom, hogy sokszor olyanok tartanak hittant, akiknek nincs istenkapcsolatuk – vallásuk van, de ez csapda. Vallásra nevelni könnyű, az csak egy szabályrendszer, hitre viszont nem lehet. Hitre vezetni lehet, de a hitet Isten adja, mi legfeljebb az utat tudjuk mutatni hozzá. Ám a vallás nem az út.”
Mint emlékeztet, egyszer II. János Pál pápa is úgy fogalmazott, hogy a gyerekek által felvetett, Istennel kapcsolatos kérdésekre lehet válaszolni, de a föl nem tett kérdésekre felesleges felelni. „Lelkinapok tartásakor én is előre szoktam kérni kérdéseket, és a rájuk adott válaszokon keresztül lyukadunk ki egy konkrét témánál. Nemrég, adventben többek között az egyház és a politika kapcsolatáról kérdeztek a 18 éves srácok.”
Ezek után mit tanácsolna egy kezdő hittantanárnak? „Először is a legőszintébb módon, akár meditációs gyakorlatok segítségével vizsgálja meg, milyen az istenkapcsolata. És ha arra jut, nem elég mély ahhoz, hogy abból bármit is képes legyen átadni, ne tanítson hittant. Várjon ki, akár évekig dolgozva azon, hogy megerősödjön az istenkapcsolata, hiszen csak abból tud táplálkozni. A pusztán lexikális tudás átadásának nincs értelme.”
Egy konkrét gyakorlatot is hozott példának, amit egy barátja javasolt neki, már a balesete után. „Azt mondta, hogy amikor este lefekszem, képzeljem magam Isten jelenlétébe, és a legőszintébben mondjak el neki mindent, ami a szívemen van. Amikor a barátom ezt leírta, nem éreztem a súlyát, de egy hétig csináltam. Aztán megkért, meséljem el, pontosan mi történt ezekben az esti pillanatokban. Válaszaim kőkeményen visszasugározták, hogy igazából nem érzem Isten szeretetét, sőt rettegek tőle, és meg akarok felelni neki. Aztán minderről részletesen beszélgetve rengeteget tisztult az istenképem.”
Ha pedig mindez már adott, Holló András azt javasolja: mindig csak egyvalaminek az átadása legyen a középpontban.
„Például képtelenség a Szentlélek mind a hét ajándékát egy 45 perces órában átadni,
ha azt akarjuk, hogy a gyerekek lelkéig hatoljon” – mondja. Szerinte minden témát érdemes az érzés szintjéig levinni, hogy a tanár adjon teret a kérdéseknek, illetve a fegyelmezés más módon történjen, mint a többi órán, a diák ne érezzen kötelezettséget semmire. Mindez viszont csak kisebb csoportokban működik.
EGY CÉLBA ÉRT ÜZENET
„Néhány éve az egyik lelkiségórán arról beszéltem, hogy kapcsolatokra vagyunk teremtve, és ennek kulcsa a szeretet művelése. Mindennek csak annyi értéke van az életünkben, amennyire a szeretetünk működését segíti, s minden ennek van alárendelve. Így jött szóba a pénz szerepe is. Eközben az egyik tanítványom családja anyagi gondokkal küzdött, így nem tudták megengedni maguknak, hogy a fiuk külön táncórára is járjon. Felajánlottam a srácnak, hogy szívesen látom az óráimon ingyen, mert sokkal fontosabbnak tartom, hogy része lehessen a tánc élményében, mint hogy fizessen érte. Erre azt felelte: »Ja, tanár úr, ahogy az órán is beszéltük!« Célba ért tehát az üzenet, és az én szavaim is hitelt kaptak. Azóta is tartjuk a kapcsolatot.”
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
