Köszönjük, hogy hűségesen velünk vagytok!

Egyre bővül a Szemlélek támogatói közössége.

Amint olvasóink jól tudják, magazinunk fenntartásához segítséget kérünk azoktól, akik egyetértenek küldetésünkkel. Azért tesszük ezt, mert tényleg semmilyen gazdasági, politikai szervezet, intézmény nem áll mögöttünk – csak abból tudjuk fedezni a kiadásainkat, amit adományba kapunk.

Hálásak vagyunk azért, hogy szinte naponta újabb apró adományokkal fejezitek ki, hogy

szükség van arra az értékrendre, hangra, amit a hazai médiavilágban képviselünk.

Külön öröm számunkra, hogy a párezer forintos támogatások között egyre növekszik a rendszeres, havonkénti adományok aránya. Ezen az úton járva kiszámíthatóbbá válik magazinunk működtetése.

És mit kapnak cserébe olvasóink? Egy biztos pontot a „fordulatos”, értékeket érdekekre cserélő nyilvánosságban,

következetes, elkötelezett világnézet szigetét a vélemények, hangulatok hullámzó kommenttengerén.

Továbbra is bátran készítünk interjút politikussal, művésszel, médiaszemélyiséggel, püspökkel, pappal, orvossal, a mindennapok megannyi hősével – biztos alapot ad számunkra, hogy ahogy évek óta tesszük, a propagandamentes érdeklődés által vezetve mindig érdekes, gyakran egészen komoly vitát is kiváltani képes olvasmányokkal gazdagítjuk a Szemlélek tartalmainak sorát.

Továbbra is kérjük, hogy aki teheti, segítse missziónkat,

erősítsük meg az értékalapú társadalmi párbeszéd biztos pontját a hazai közbeszédben!

Ide kattintva lehet egyszeri vagy rendszeres adománnyal hozzájárulni, hogy holnap és holnapután is legyen Szemlélek.