Sokak számára kín és kesergés az ünnepek ünnepének misztikus logisztikája.
Akiknek minden simán megy az ünnepek alatt, azok vagy nagyon képzettek, vagy egyedül ünnepelnek. Ahol mindenki a helyén van – se mérgező rokoni kapcsolat, se mozaikcsaládos bonyodalmak, se egyéb extra kihívások, csak simán nagy a rokonság –, ott is le kell futni néhány kört, amiben a résztvevők könnyen el is szédülhetnek.
Kihez menjünk először? Ki és milyen pózban, hogyan fog megsértődni? Mi lesz, ha szóba kerül ez, vagy valaki szóba hozza azt? Vajon meg tudok-e felelni az összes elvárásnak, ha eddig egyszer sem sikerült? Vajon a nyolcadik fogás elkészül-e, és kikészülünk-e addig? Vajon finom leszek-e és ennivaló? Vajon az új ruhám tetszeni fog-e? Idén végre beszélgetünk? Valaki figyelni fog rám? Lesz-e wifi? Ki fog először a telefonjához nyúlni? Bántani fog? Bántódni fog? Megint késik? Időben odaérünk?
Nem az a baj, hogy menni kell, hanem az, hogy az elvárások nem mennek sehova és kemény falként magasodnak közöttünk,
vagy éppen kúszó gyomként tekerednek körénk. Jön egy ünnep, amelynek arról kéne szólnia, hogyan legyünk együtt. Úgy, hogy sokszor saját magunkat sem bírjuk elviselni. Érdekes, ha a kedvenc helyeinket kéne felkeresni egy-két nap alatt a kedvenc városunkban, akkor az könnyedén menne. Inkább sajnálnánk, hogy csak két nap. Boldogan futnánk egyiktől a másikig, és mindenhol maradnánk is.
Az ünnepek körüli izgalom természetes, de a szorongás vagy a pánik már nagyon nem. Sokan mosolyogva fognak egy asztalhoz ülni és édes szavakkal melengetik a hangulatot. A barázdák meg kopnak a rágófogaikon, mert csak nagy csikorgatva sikerül kedves arcot vágni. Ismerős az a jelenet, amikor a problémás családtag felvállalja, hogy valami nincsen rendben? Látványosan sokat iszik, be-beszólogat több-kevesebb sikerrel, vagy épp hosszan késik. Olyan is van, aki lesből várja az első szót, amin megsértődhet és kiborulhat.
Nem vagyunk egyformák: mindenki máshogy ünnepel. Ami biztos, hogy nagyon vágyunk arra az „együtt”-re, arra az igazán igazira. Amiben nincs elvárás, nincs sértődés, nem kell hozzá részegség, sem megfelelő szavak a megfelelő sorrendben. Amin nem kötelező az elvárt módon viselkedni. Nem kell hozzá drága ruha és kiegészítő, sem kifinomult társalgási stílus, sem színészi játék, sem olvasottság és magas intelligencia. De jó is volna, ha nem lenne köztünk ennyi ajándék és szatyor, meg étel és sütemény! Ennyi manipulálni akarás, bántalmazás, sérelem, gőg és egyéb marcona kiegészítők!
Vajon hány ember örült tavaly, hogy a pandémia miatt nem kellett megfelelési körutazásban részt vennie? Teljesen nyugodtan, lelkiismeretfurdalás nélkül maradhatott otthon! Ez persze így nem egy normális állapot, de természetes reakció arra, ahogyan bánunk egymással.
A Karácsony örökké arra a kérdésre emlékeztet minket, hogy „na, gyerekek, megy már az az együtt, vagy még mindig csak úgy csináltok?”
Nem unjátok még? Még mindig nem akarjátok megtanulni, hogyan kell? Pedig kétezer éve lediktáltam!
Pál apostol örökké érvényes karácsonyi receptje Isten irántunk megnyilvánuló szeretetéről hatalmas segítség ahhoz, hogy valódi jelenlétünk lehessen az ünnepi asztalnál. Ha egész advent alatt csak ezt olvasgatjuk, nagy eséllyel lehetünk igazán együtt a szeretteinkkel.
„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.” (1Kor 13;4-8)
