Hatgyermekes apaként, nagyapaként rendkívül fontosnak tartja a gyermekvédelmet az egyik legnépszerűbb magyar író, meg is fogalmazott négy értelmes kérdést az áprilisi népszavazás szerinte értelmetlen felvetései helyett.
Kepes András a közösségi médiában fejtette ki gondolatait a „gyermekvédelmi népszavazásnak” nevezett politikai akcióról. A szerző hozzájárulásával írását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a Szemléleken.
* * *
Megosztottam egy posztot, ami április 3-án az ún. „gyermekvédelmi” népszavazás érvénytelen (szerintem inkább értelmetlen) kérdéseire érvénytelen válaszokat ajánl. A kommentekből látom, sokan nem értik, miért értek egyet ezzel.
Egyik politikai oldal választási propagandájának minőségével sem kívánok foglalkozni, de,
ami a gyerekeket illeti, elég széleskörű tapasztalataim vannak, és hatgyerekes szülőként, nagyszülőként kevés dolgot tartok fontosabbnak gyermekeink védelménél.
Kiskorúak nemi átalakító műtétéről szavaztatni, amit nálunk törvény tilt, értelmetlen. Kiskorúak számára hazánkban a közintézményekben nem folynak eltérő szexuális irányultságot, illetve nemi átalakító műtéteket népszerűsítő foglalkozások. Erre legalábbis még senki nem tudott konkrét példát hozni. Költséges népszavazást indítani ezekben a témákban ezért szintén értelmetlen. Az álkérdések csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról, és utána politikai propagandaként lehessen lobogtatni az értelmetlen kérdésekre adott válaszokat.
Ami a nemi felvilágosítást illeti, egy jól működő családban mindig megoldották ezt, miközben az iskola és az egyházak is kínáltak lehetőségeket, mert hozzáértés híján, vagy prüdériából nem minden szülő alkalmas, illetve vállalkozik erre.
A nemi felvilágosítással kapcsolatban személy szerint azt tartom követendőnek, hogy meg kell várni, amíg a gyerek felteszi a kérdéseit. Közvetlen környezetéből, filmekből, tévéből annyi hatás éri a gyerekeket, hogy sok kérdésre várnak választ.
Ha viszont a gyerek kérdez, akkor megértőn, elfogadón, szakszerűen és őszintén, minden kérdésére tisztességesen válaszolni kell.
Több kommentelő arra bíztat, hogy a tagadás helyett fogalmazzak meg én kérdéseket. Ennek most már legfeljebb annyi értelme van, hogy közösen gondolkodjunk rajta. De legyen:
1) Támogatja-e, hogy a kormány kiemelt figyelmet szenteljen a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek támogatásának, felzárkóztatásának az esélyegyenlőség érdekében?
2) Támogatja-e, hogy a Család- és Gyermekvédelmi Központok fokozottabb figyelmet szenteljenek a gyermekeket is sújtó családon belüli erőszak felszámolásának?
3) Támogatja-e, hogy a kormány nagyobb erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse a pedagógusokat, hogy a pedagógusok értelmiségi létüknek megfelelő színvonalon élhessenek és dolgozhassanak, mert
gyermekeinknek és az országnak is az az érdeke, hogy az iskolák a legtehetségesebb pedagógusjelöltek közül válogathassanak?
4) Támogatja-e, hogy korszerűsítsék az elavult szemléletű, túlszabályozott magyar állami iskolarendszert, visszaállítsák a tanszabadságot, mert a jelenlegi helyzet azt eredményezi, hogy a tehetősek alapítványi-, illetve magániskolákba viszik, külföldi egyetemekre küldik tanulni a gyerekeiket, a kevésbé tehetős családok tehetséges gyermekei pedig igazságtalan hátrányt szenvednek?
Nekem is lenne még számtalan kérdésem, de tartottam magam a négyhez. De ki-ki egészítse ki a kérdéseket kedvére!
Kepes András
