89 éves korában elhunyt az egykori köztársasági elnök felesége. A saját szavaival búcsúzunk tőle.
Mádl Dalma 2014-ben adott interjút a Szemlélek alapítójának, Gégény Istvánnak. Az apropó II. János Pál és XXIII. János pápák szentté avatása volt.
* * *
Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy a szentéletű II. János Pál pápával többször is találkoztam. 1991 augusztusában jött először egyházfőként Magyarországra. Első este találkozott a Parlamentben az országgyűlés és a kormány tagjaival. A Kossuth téren hatalmas tömeg gyűlt össze, és Máriáról szóló énekeket, de főleg a Boldogasszony anyánk kezdetűt énekeltük, teli torokból. Mindaddig énekeltünk, amíg a hivatalos program véget nem ért. A Szentatya elment Esztergomba, Szombathelyre, Pécsre és Máriapócsra. Utóbbi helyszínre mi is elmentünk a férjemmel. Óriási tömeg várta a pápát, még a határon túli hívek is eljöttek a köszöntésére. Emlékszem, odafelé tartottunk egy kávészünetet, hiszen hosszú az út Budapesttől Máriapócsig. Ekkor odajött hozzánk egy roma ember, s mivel látta, hogy több kocsival utazó delegáció vagyunk, megkérdezte: „A pápa úrhoz mennek?” Ez az élmény mélyen megmaradt bennem. Máriapócson nagy megtiszteltetés ért, mert a kiválasztott száz személy között én is felmehettem hozzá az oltárhoz áldozni. Később, augusztus 20-án a Hősök terén celebrálta a szentmisét a Szentatya. Kada Lajos érsek volt a tolmács – ha jól tudom, tőle vett magyarórákat, amikor ideje volt rá. Itt is felmehettem az oltárhoz áldozni. Lányos zavaromban áldozás után nem a lépcső fele indultam el, hanem hátrafelé, végül egy biztonsági tisztnek kellett utánam jönnie és megmutatnia, hol mehetek vissza a helyemre.
(…)
2000 szeptemberében volt a millenniumi megemlékezés a Vatikánban, amikor a férjemet én is elkísérhettem a pápai audienciára. Amíg a találkozójuk tartott, egy szép teremben várakoztam. Ilyenkor körbe lehet egy kicsit tekinteni, kinézni az ablakon a vatikáni kertekre. Csodálatos volt ezt megtapasztalni. Amikor a négyszemközti beszélgetés befejeződött,
bemehettem a Szentatya elé. Ahogy közelítettem hozzá, felállt és úgy köszöntött. A szemem könnybe lábadt: hogy jövök én ahhoz, hogy Krisztus földi helytartója állva fogadjon?
(…)
Ezt követően még kétszer vettem részt pápai szentmisén: amikor 2003 márciusában Batthyány-Strattmann Lászlót, majd ugyanazon év őszén Teréz anyát boldoggá avatta a lengyel egyházfő. Mind a kétszer odamehettem hozzá áldozni. Nagyon felmelegítette a szívemet, hogy az utóbbi nem hivatalos látogatás volt, hanem Teréz anya nővérei hívtak meg, hogy vegyek részt az ünnepi szertartáson. Utolsó vele kapcsolatos személyes és megrendítő emlékem a temetési szertartása. A mindenki által ismert kép elevenen él bennem is:
ahogy a koporsón ott volt egy nagy Biblia, ezt fújta a szél, és amikor befejeződött a szertartás, egy fuvallat becsukta a Szentírást.
(…)
XXIII. János pápával személyesen nem találkoztam. Viszont nagyon sokat olvastam róla, tőle. Csodálatos emberként gondolok rá – megragadó az a szeretet, amely benne is jelen volt… Tényleg a világ plébánosaként emlékszem rá, ő volt a derűs pápa. Neki köszönhetjük a II. Vatikáni Zsinat elindítását, amely megújította az egyházat.
(…)
II. János Pál pápa azt mondta a fiataloknak, s velük együtt mindenkinek, hogy ne féljünk! Mindenki bátran higgyen abban, hogy az Isten jó, az Isten megbocsát nekünk. A Katolikus Karitász jelszava is ezt üzeni: jónak lenni jó! Talán minden embernek ismerős a tapasztalat, hogy
ha valakivel valami jót teszünk, akármilyen kis apróságot, akkor jó érzés tölt el bennünket.
Azt érezzük, hogy ezt a jót érdemes volt megtenni, még akkor is, ha a másik, akivel ezt tettük, nem viszonozza a szeretetünket.
