Magyarország szeret téged

Magyarország

Van-e szemünk rá, hogy észrevegyük a hétköznapi kincseket?

Létezik egy ország, amely nem szerepel a hírekben, nem folyik a csapból, nem akar meggyőzni semmiről, nem uszít senki ellen – egyszerűen csak itt van, körbevesz, átölel, magába foglal, megtart… És az a különleges benne, hogy te is alkotod ezt az országot, nélküled nem lenne az, ami.

Ez az ország nyáridőben talán egy kicsit láthatóbbá válik, hiszen a vakáció, a szabadság heteiben gyakrabban lépünk ki a mókuskerekünkből, mozdulunk el a monitorunk mellől. A szokásainkon túl, ám a komfortzónánkon bőven innen egy különleges hely vár ránk: a máshol, mégis itthon. Itt laknak a mások, akik nem olyanok mint mi, mégis összeköt velük egy láthatatlan szál.

Sokan próbálják meghatározni, mit jelent magyarnak lenni. Aki nem ül fel a főként hatalmi érdekből szélnek eresztett lózungoknak, tudja, mert megtapasztalta, hogy

a magyarság sokkal több, sokkal színesebb, gazdagabb, mint ami 1-2 mondatban kifejezhető.

Eszünkbe jut-e a magyarság kapcsán az ifjú felnőttként komoly erőgépet vezető, tűző napsütésben is a földeken dolgozó legény? Eszünkbe jut-e a pénztáros, aki látszólag nem vitte sokra, mégis ott ül a kasszánál, hogy te nyaralhass, fogyaszthass, s akinek naponta milliók folynak át a kezén úgy, hogy minden forinttal becsülettel el tud számolni? Eszünkbe jut-e az idős néni, aki egyből ott terem, ha a faluján áthaladva a háza előtt kap defektet a kerékpáros csapat egyik tagja, s kedvesen érdeklődik, szüntelen azt nézi, hol segíthet?

A járványhelyzet szemnyitogató képessége mára közhellyé érett. Hálásnak kell lennünk azért, amit korábban levegőnek néztünk – akik visszatértek a lélegeztetőgépről, pontosan tudják, hogy maga a levegővétel képessége is ilyen észrevétlen ajándék.

Az eldurvult, elaljasult, maéppenkitutáljunk fókuszú közbeszéd a legkevésbé sem segíti elő, hogy szeressük azt az országot, amelyben élünk. De miért ne tekinthetnénk erre a háborúskodó szándékú verbális erőszakoskodásra amolyan járványként? Itt az ideje jobban megbecsülni azokat a tereket, ahová elvonulhatunk a harcias agancsoskodás elől! Itt az ideje még jobban értékelni a baráti kapcsolatainkat, a személyes, védett tereinket!

Itt az ideje szeretni, óvni, plántálni, gondozni azt az országot, amelyet nem az Országházban “csinálnak”, amelyet nem közlönybe foglalt szavak jelölnek ki!

Ez az ország általunk jön létre, mi adhatjuk egymásnak ajándékba, s annál szebb, igazabb, élhetőbb lesz, minél többet teszünk érte, teszünk bele, s nem másokra várunk, hogy majd ők. Legyünk mi az a traktoros legény, az a pénztáros, az a falusi néni, aki szebbé teszi a hazánkat, aki miatt mosolyra derül a vele találkozók arca!

Ez az ország ezernyi formában, rengeteg felfedezésre váró meglepetést tartogatva, nagy erővel szeret téged. Te vajon szereted-e Magyarországot?

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.