Kisha e Laçit megérdemli, hogy nevét megjegyezzük.
Albánia mindenféle szempontból érdekes a magamfajta utazó számára: vadászom az érdekesebbnél érdekesebb zarándokhelyeket; nagyon tudok örülni, ha találok valamilyen magyar vonatkozást, akármilyen pici is legyen; és szeretek felfedezni, kevésbé felkapott helyekre is elmenni. Itt most jártam először, de biztos, hogy még visszatérek.
A Balkán-félsziget e délnyugati kis országába megérkezvén az első benyomásom az volt, mintha Dél-Olaszországban járnék:
a modern, 4-5 csillagos, tengerparti szállodák közvetlen szomszédságában, szűk kis utcák részben romos, megfakult épületein frissen mosott ruhák lógnak; a helyiek a bejáratok előtt műanyag székeken vitatják meg a világ nagy dolgait; a kofáktól hangos piac pedig tele van kiváló minőségű, helyben termelt olivával, mindenféle sajtokkal, déligyümölcsökkel és zöldségfélékkel – potom pénzért.
Az is közös az Adriai-tenger partján fekvő két országban, hogy határtalan vendégszeretettel fogadják az embert. Albániában akkor különösen, ha megtudják: magyar vagy. Összeköt ugyanis minket a történelem, és ők ezt nem felejtik. Kasztrióta György, vagy ismertebb nevén Szkander bég albán fejedelem és Hunyadi János kapcsolata legendás – oszmánellenes együttműködésük emlékére Kruja városában van Hunyadi tér és utca is. És Apponyi Géraldine-ról sem szabad elfeledkeznünk, aki beházasodván az albán királyi családba, magyarként lett Albánia első és egyetlen királynéja – emlékét máig őrzik, síremléke Tiranában található.
A magyarok 150 éve sem kevés, már ami a török hódoltság időtartamát illeti, az albánoknak azonban ugyanebből több mint 500 év jutott ki. Ennek lenyomata meg is érződik az országon: a lakosság több mint 58 százaléka ma is iszlám vallású,
a katolikusok az országnak csak valamivel több mint 10 százalékát teszik ki.
Ez az országot járva, élményszerűen abban mutatkozik meg, hogy főként minaretek határozzák meg a tájat, és müezzinek hívó szavát hallani naponta ötször. Egyebekben nem találkoztam semmiféle éles ellentéttel e vallásilag sokszínű országban, sőt, egy nagy meglepetés is várt rám egy albán ismerősünk ajánlására.
Az ország fővárosától, Tiranától egy jó órányi autóútra lévő Kisha e Laçit, vagy másnéven Kisha e Shna Ndout Laç rögtön alapélménnyé vált volna bennem, ha nem épp a boszniai Medjugorjéból érkeztem volna. A hasonlóság nagyon is érezhető: a Laç település fölé magasodó hegyen a Krizevac-éra hajazó óriási fehér kereszt hirdeti, hogy itt bizony keresztények között jár az ember. Ugyanolyan sziklák, vöröses föld várja a zarándokot, és ami a legfontosabb, ugyanaz a határtalan béke uralja a helyet, mint amit eddig csak Medjugorjéban tapasztaltam.
Az interneten nem sok minden található meg a hely történetéről, ami biztos, hogy a sziklára épült templomot Páduai Szent Antalnak szentelték, és máig a ferences rend tartja fenn. A templomon kívül, a nyitott téren Szent Antal szobra fogadja az érkezőket, és körben a stációk is mind a szegények védőszentjének egy-egy életepizódját idézik – sok zarándok ezeket végigjárva odaérinti pénztárcáját néhány másodpercre, áldást kérve a pénzügyeire.
Azt hiszem, a balkáni zarándokhelyek közt Medjugorje mellett Kisha e Laçit is megérdemli, hogy megjegyezzük a nevét!
