„Mentősként gyakran érezzük, hogy elfogy az erőnk”

Mondják, Isten mindig megadja a kellő erőt, amikor úgy érezzük, hogy mi magunk már nem tehetünk semmit. Ki más tudna erről hitelesebben mesélni, mint egy keresztény triatlon versenyzőből lett mentőtiszt.

Vanek Ákos neve sokaknak ismerősen csenghet, nemcsak a sport világából, hanem a mentőszolgálat berkeiből is. Ákos nevét először egy brüsszeli repülőúton hallottam, amikor egy ismerős említette a történetét. Utánanéztem, és világossá vált, hogy erről írni kell. Így született meg ez a beszélgetés.

– Kezdjük az elején. Mentősként dolgozol, igaz?
– A covid előtt kezdtem el a mentőszolgálatnál dolgozni, de most egy kis pihenőt tartok, mert az elmúlt négy és fél év nagyon nehéz volt, különösen a járvány alatt. A lelki megterhelés most jött ki rajtam, ezért idén január óta “pihenek”, ami annyit jelent, hogy nem vonulok, hanem más projekteken dolgozom. Ezenkívül amatőr szinten sportolok, amennyit csak tudok. Korábban profi triatlonista voltam, de a sport szeretete máig megmaradt számomra.

– Egy pap barátom mondta nemrég, hogy Isten mindig megadja a kellő erőt. Megtapasztaltad ezt a triatlon versenyeken?
– Az erő mindig elfogy a verseny során. A versenyzés arról szól, hogy elmész a teljesítőképességed határáig. Verseny közben folyamatosan beszélgetsz önmagaddal, megtalálod a nyugalmat, és talán Istennel is kapcsolatba lépsz, hogy segítsen. Ez egy aktív kapcsolat, ami folyamatosan jelen van. Aki pedig kapcsolódik, az jó eséllyel kapcsolatban is marad, Istennel is és a sporttal is. Igaz, ennek biológiai okai is vannak. A sportolás endorfint termel, ami függőséget okoz, tehát a sportnak rengeteg pozitív hatása van a mindennapi életre nézve. Az, hogy rendszeres mozgással jó közérzetet és mentális állapotot lehet elérni, igazi kincs.

– Hogyan tudja a sport növelni a hitet, és fordítva?
– A sport és a hit között szoros kapcsolat van. Az edzések során, a megmérettetések alatt erőt kell meríteni, és Istenből mindig lehet. Ez nem egy elvont dolog, sokkal inkább egy beszélgetés önmagaddal és Istennel. A sport segít megtalálni önmagad, míg a hit és a keresztény közösségi élet emlékeztet az alapvető erkölcsi normákra. A sport pedig abban segít, hogy ne maradj le, hanem együtt haladj a többiekkel ezekben a közösségekben. Oda-vissza működik.

– Térjünk vissza a mentőszolgálatra. Hol van itt a hit?
– Mentősként az ember nap mint nap találkozik a legszélsőségesebb helyzetekkel. Amikor kiérünk egy baleset helyszínére vagy egy sürgős beteghez, az első pillanatok meghatározóak. Látnunk kell, hogy mi történt, fel kell mérnünk a helyzetet, és azonnal cselekednünk kell. Ezek a pillanatok tele vannak stresszel és nyomással. Mentősként gyakran érezzük, hogy elfogy az erőnk, hogy nem tudunk többet tenni, de mindig ott van bennünk a hit, hogy meg kell próbálnunk. Ilyenkor tudom, hogy nem vagyok egyedül,

Isten mindig velem van, akár egy baleset helyszínén,

akár egy beteg mellett térdelve. Ez a tudat segít átlendülni a legnehezebb pillanatokon is. A hit abban is segít, hogy ne felejtsem el, miért választottam ezt a hivatást: hogy segítsek másokon, hogy ott legyek, amikor szükség van rám. A hit emlékeztet arra, hogy minden emberi élet értékes, és minden pillanatban meg kell próbálnunk a legjobbat nyújtani.

– Erről eszembe jut a remény, ami a hívő ember számára egyfajta alapkő.
– A remény az egyik legfontosabb dolog a munkánkban. Amikor kiérünk egy helyszínre, sokszor a remény az, ami hajt minket. Reménykedünk, hogy segíteni tudunk, hogy megmenthetjük az életet, hogy enyhíthetjük a fájdalmat. Minden egyes sikeres beavatkozás megerősíti ezt a reményt. De a remény nem csak a sikerekről szól. Még ha nem is sikerül megmenteni egy életet, tudjuk, hogy mindent megtettünk. És ebben a tudatban is ott van a remény, hogy a következő alkalommal talán sikerülni fog. Fontos, hogy a hit és a remény elválaszthatatlanok a munkámban.

A hit adja az alapot, a remény pedig a motivációt.

Hiszek abban, hogy Isten mindig velünk van, és hogy minden helyzetben van egy magasabb cél. A remény segít, hogy ne adjuk fel, hogy mindig újra próbálkozzunk. Amikor nehéz helyzetben vagyunk, a hit emlékeztet, hogy Isten tervei kifürkészhetetlenek, és hogy minden történésnek megvan az oka. A remény pedig azt mondja, hogy bármi is történik, mindig van esély a jobbra, a gyógyulásra, a megmentésre.

– Van olyan élményed, ami különösen megmaradt benned?
– Rengeteg ilyen élményem van. Egyik alkalommal egy súlyos baleset helyszínére hívtak minket. Az autó teljesen összeroncsolódott, borzasztó körülmények között voltak a balesetet szenvedett személy. Mégis, valahogy sikerült stabilizálnunk a sérültet, és kórházba szállítani. Azóta is emlékszem arra az érzésre, amikor a kórházban láttam a család megkönnyebbült arcát. Ez az élmény megerősítette bennem, hogy

mindig van remény, soha nem szabad feladni.

Ezeket a pillanatokat a szívembe zárom, hiszen a lelki terhek mindig jelen vannak a mentőszolgálatban. De a hit és a remény mindig segít megbirkózni ezekkel a terhekkel, legyen szó a mentőszolgálatról vagy a sportban nyújtott teljesítményről.