Miért félünk attól, amit nem tudunk befolyásolni?

Jézus a viharban is tudott aludni. Vajon miért? Varga László püspök e heti gondolatcsokra.

A szeretethimnusz Jézus alázatát bontja ki: nem gőgösködik, nem rója fel a rosszat, mindent elvisel… Ugyanaz a Szentlélek él benned is, hogy az ő lelkületével élj.

Jézusnak nincs mitől félnie, mert hisz az Atya megtartó szeretetében. Még a viharban is tud aludni. Szívesen megerősíti a hitünket, ha kérjük.

Egy kis mustármagnyi hit is elegendő ahhoz, hogy Isten országa elkezdjen növekedni benned. Ha szeretettel növeszted, minden más kincsnél fontosabb lesz számodra.

Azt a békességet, ami a benned élő Krisztus békéje, add tovább szavaiddal, mosolyoddal, egész lényeddel!

Keresztséged óta fel lettél kenve a szellemi harcra. Gondoljanak rólad bármit mások, vedd komolyan, és Jézus Krisztus nevében naponta mondj ellent a sátánnak és minden cselekedetének.

Aki hisz Jézus Krisztusban, az jel, és jelek fogják kísérni az életét. Ezek lehetnek rendkívüliek, vagy rejtettek, de Istent dicsőítik meg és nem őt.

Az Úr Lelke van rajtad, aki a szolgából Jézus barátjává, béresből az Atya szeretett gyermekévé változtat át.