Miért szeretem az egyházat?

Rettenetes dolgokat hallani mostanában a vallásokról, az egyházakról, a katolikus egyházról különösen – sajnos sokszor joggal. Azt gondolom, legjobb, ha ezek a bűnök kiderülnek, ha megvalljuk és megbánjuk azokat.

Mert tudom, hogy az egyház egyszerre bűnös és szent, készülődik benne a Bárány menyasszonya és kiválik belőle a Jelenések Könyve parázna asszonya. Még együtt növekszik a konkoly a búzával, de közeledik a nap, amikor learatják és szétválasztják a kettőt, a búza a magtárakba kerül, a konkolyt pedig elemészti az isteni tűz.

Az egyház puszta létezése egy csoda számomra! Semmilyen emberi intézmény nem tudott még ilyen hosszú ideig fennmaradni, tehát

az egyház nem egyszerűen emberi intézmény, hanem az isteni szeretet műve is. Ezt nagyon szeretem benne.

Szeretem azt is, hogy megférünk benne mindannyian – a legkülönfélébb stílusú, egyéniségű emberek, ahogy a mennyben is egységben leszünk majd.

Szeretem, hogy mindig újjászületik, amikor már temetné a világ, egy kis parázsból újraéled a Szentlélek fuvallatára.

Szeretem, hogy akárhol járok a világban, egy misére mindenütt ráismerek, részt tudok venni benne akkor is, ha szót sem értek.

Szeretem, hogy bármilyen divatok járjanak is, az egyház őrzi a tanítást, hűségesen és mégis megújulásra készen.

Szeretem, hogy akkor is szent, amikor téved, amikor tagjai vétkeznek, amikor ezernyi bűn férge rágja – mégis szent, mert minden percben valahol a világon épp jelenvalóvá teszi Jézus keresztáldozatát,

Jézus testévé teszi a kenyeret, vérévé a bort és táplál akkor is, amikor szinte halálán van.

Szeretem, hiszen Jézusom teste, Tőle kapom, Ő tartja életben, Ő tisztítja meg mindig újra, Ő szenvedi a sebeit és Ő fog benne föltámadni, amikor eljön a menyegző nagy napja. Boldog vagyok, mert meghívott rá engem is!