Amíg ezt nem értjük meg, soha nem lesz vége a háborúskodásnak. Varga László püspök e heti gondolatai.
Szent József meghallotta és szó nélkül megtette, amit Isten kért töle. Engedelmessége életmentő volt.
Jézus álma rólunk, hogy részesedjünk az ő dicsőségében. Ha mi is akarjuk és hűségesek maradunk őhozzá, meg fog történni.
Csak akkor hagyjuk abba a versengést, amikor úgy ismerjük meg az Urat, mint aki az utolsó helyet keresi. Ott rátaláltunk, ha követjük.
A hatalom szeretete e világé. A szeretet hatalma Isten országáé. Ma is választanod kell, hogy melyiket akarod.
Amikor megértjük, hogy mindnyájan testvérek vagyunk, egy Atyának a gyermekei, akkor szűnnek meg a háborúskodások közöttünk.
Isten az irgalom, mi annak csak közvetítő vagyunk, amikor irgalmasságot gyakorlunk. Áldott küldetés, gyakran éljünk vele.
Szükségünk van az „Uram, jó nekünk itt lenni” megtapasztalására (Tábor hegy), hogy ne adjuk fel, amikor a „nem jó nekünk itt lenni” (Golgota) megtapasztalása következik.