Mit építsen az egyház: falakat, vagy közösségeket?

egyházi épület

Az igazi egyházi vagyon a hívők lelki gazdagsága. Az pedig örök, minden másnak romlik az állaga.

Rajongok a szép épületekért és nem irigylem azokat, akiknek dönteniük kell templomok és több száz éves épületek sorsáról. Akiknek meg kell tervezni, hogyan működjön tovább és milyen módon lehetne fenntartani. Isten adja, hogy legyen sok látogatója országunknak és a sok-sok szálláshely gyümölcsöket teremjen az egyházaknak és a népnek egyaránt!

– Egyházunkat a műemlék templomaink fojtják meg – ezt Beer Miklós püspök említi a Szemléleknek adott régebbi interjújában. A hatalmas összegek, amiket felemészt egy-egy épület újítása, munkát ad sok embernek. Nem is volna ezzel gond, ha nem férnének el a hívek a gyülekezeti házak előtt – de templom előtt sort leginkább esküvők alkalmával látni. Történelmi egyházi épületeink kissé eltolódtak a turistalátványosság felé. Ami nem meglepő, hiszen csodálatos építményekről van szó.

Hála Istennek, az Európai Uniónak, az államnak és az egyháznak, az elmúlt időszakban gyönyörű templomok és egyházi épületek indultak el egy megújult külső felé, nagy gondossággal. Kreatív megoldások születtek, megmenekültek enyészetnek szánt épületek, hatalmas erőforrásokat áldoztak azért, hogy szebbé tegyék általuk a környezetüket. Nagy reménységgel és bizalommal álltak neki a projekteknek, amik közt azért van, ami siralmasan megbukott. Országszerte azért jóval több a megszépült ingatlan.

Számos épület azonban a városokban és vidéken egyaránt továbbra is az idő vasfogának fogságában van. Laikus hívőként azt látom, hogy óriási terhet ró az ingatlanok, épületek rendben tartása, a karbantartás, tatarozás folyamata vég nélkülinek látszik. Egyre több épületnek újra a katolikus egyház a gazdája, ami ismerve az egyházi dolgozók csökkenő létszámát, nem könnyíti meg a mindenkori egyház elsődleges feladatát: az evangelizációt.

A hívők száma folyamatosan növekszik, de nem a történelmi egyházaké.

Nem látom az óriási érdeklődést vasárnaponként, hogy bárhol az országban tumultus lenne, még az online misék esetében is ki-be kapcsolódnak a hinni vágyók.

Jelenlegi munkahelyemen, a Gyermekek Átmeneti Otthonában 700 forint jut egy gyermek napi ötszöri étkezésére, az épület állaga is finoman szólva felújításra szorul. De egy afrikai árvaházhoz képest nekünk palotánk van és bőségzavarban szenvedünk. A pénznél jóval nagyobb azon emberek hiánya, akik tenni akarnak a gyermekekért. Csak az arányok miatt írom, hogy egy több milliárdos épületfelújítás árából a nemzet sorsán tartósan  lehetne változtatni. A világ összes templomának felújításánál is többet ér egyetlen cigány kisgyermek élete. Érte halt meg ugyanis Jézus Krisztus, nem azért, hogy díszes épületeket építsünk.

Olyanokat, amik elviselhetetlen terheket raknak ránk. Sokkal szabadabb, Krisztusban gazdagabb életet élhetnénk ekkora kötöttségek nélkül. Az épületek nem lehetnek fontosabbak Jézus Krisztusnál és az Ő nekünk adatott legfőbb parancsolatánál:
“Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János 13;34) Ha fontosabbak a falak a gyermekeinknél, akkor azt közéjük és közénk építjük.

Miből áll egy nemzet, ha nem a benne élő emberekből?

Nem az emberek alkotják a közösséget?

Az összes politikusunk valaha gyermek volt, aki azért tudott tanulni és most képviselni az őt választókat, mert alapvető szükségletei biztosítva voltak. Hogy mennyire jól csinálják, más kérdés, de erre is válasz az, hogy milyen gyermekvédelmi háló vette körül őket. Amilyen mértékben el voltak hanyagolva (és azt meg lehet tenni jó anyagi körülmények közt is), olyan mértékben fogják ők is elhanyagolni a saját körzetüket, környezetüket. A népet. Minket.

És milyen szép lesz, ha majd olyan gyerekeket nevelünk, akik maguktól építenek templomokat és gyülekezeti helyeket. Elsősorban önmagukból, mert meg van írva: “Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok”. (1Kor 3;16)

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.