Nyuszi, kereszt, gyermekvédelem

Rettegnek a bennünk megbújó sáskák, hogy nem marad mit lerágni a nagyhétvégén. Hogy a sonka íze, a bolyhos nyuszitappancs, vagy a feltámadás öröme győz idén húsvétkor, az egyelőre még kérdéses.

Mindig elkap a lendület ilyenkor, mert nemcsak túltöltődőm örömmel, hanem még tavasz is van. Színekkel, virágokkal, napfénnyel, hosszabb nappalokkal, és persze átlagban emelkedett hőmérséklettel. Vége a választások fárasztásának is, és újult erővel feszülhetünk meg kis vagy nagy céljainkért.

A Gyermekek Átmeneti Otthona varázslatos hely,

annyira szépen feldíszítettük idén, hogy valóságosan ragyog. Minden ünnepkor megtesszük ezt, és szorgos munkatársnőimnek hála, most sincs ez másként. Romos kis épületünk duzzad a jót tenni akarástól. Mikor belenézek egy gyermek szemébe – a csillogás mögött látom múltjának sötét árnyait, és mellé már kúszik a sötétre festett jövő is –, nagyon könnyen erősödöm a hitemben. Ugyanis nincs más lehetőség.

A mindenkori kormányok jeltelen képviselői – a mélyszegény gyerekekkel való ajándékcsomagos választási fotózáson, kirakatba rakott törődésen kívül – nem tudnak, és nem is akarnak többet nyújtani. Egyszerűen azért, mert maguk sincsenek túl saját, elvárásoktól és kényszerektől megerőszakolt gyermekkorukon, melyből a hatalomhoz vezető vágy és kívánság nőtt ki. Ezért lehetséges, hogy nincs látásuk arra, mit és hogyan is kellene csinálni. „Bocsásd meg nekik Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

Emlékszem az első, egyedül töltött éjszakás műszakomra. Végre elcsendesedett a ház, és nekiálltam takarítani. Mikor odaértem a gyerekek cipőihez, akkor szakadt rám először ennek az egésznek a súlya. Egymás után rakosgattam párba a gyerekek cipőit, kisebbeket, nagyobbakat, és megeredtek a szemeim jócskán. A cipők, amikbe céltalan lábak bújnak majd reggel, és nem tudják, hova mennek, és mi sem tudjuk megmondani, hova menjenek. Kis és nagy cipők, se nem tiszták, se nem szépek – egy rakás nagyon okos, nagyon diplomás felnőtt sem tudja megmondani nekik, mi lesz velük.

Olyan traumákkal, sorsokkal, nyomorúságokkal kell szembenézni itt minden nap, amit hit nélkül nem lehet, és nem is szabadna csinálni.

És nem „valamiben” való hittel, spirituális foszlányokkal, hanem igazi, élő hittel.

De hogyan lehet az embernek élő hite úgy, hogy ne nézzék hülyének? Hála Istennek, simán. „A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.” (Róm 10;17) Minél többet hallgatjuk, olvassuk Jézus szavait, annál jobban növekszik bennünk a hit. Minél többet hallgatjuk a világ szörnyűségeit, hazugságait, annál kevésbé fogunk hinni bármiben is.

Egy ilyen őrült világban, ahol a lent van fent, és a fent pedig lent, egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs más reménységünk, és nincs is üdvösségünk senki másban. A sajátnak hitt tudásunkkal a fejünk a szívünkre nőtt, és még a kezünket is megbénította. Kell, hogy érezzük azt a szomjúságot és éhséget, ami Isten szeretete felé hajt minket. Akikkel csak találkozom munkáim során, azokon – anyagi helyzettől függetlenül – mind ezt látom.

A városvégi cigánygyerek és a milliárdos politikus közt nem látok különbséget: mindkettő erősen vágyik arra, hogy elismerjék, annak ellenére, amije van, vagy éppen nincs.

Csak pusztán azért, mert a világra jött, és a világon van. Vágyik arra, hogy az övéi észrevegyék. Arra, hogy minden kétséget kizáróan megbizonyosodjon arról, hogy szeretve van, és örökké szeretve lesz. Csak ez a bizonyosság az, ami megszabadít minket az elvárásoktól, a mohóságtól, és minden olyan vágytól, amik kiélése végső soron elpusztítja a világunkat. Ez a bizonyosság az, amit Jézus Krisztus halálának és feltámadásának elfogadásával kaphatunk meg bármikor, amikor kérjük. Ehhez felekezettől függetlenül korlátlan hozzáférésünk van az evangéliumokból. Olvassuk bátran és minél többet! A Biblia azért van, hogy megtanuljuk szeretni egymást. Ha ezért olvassuk, nyitott szívvel, akkor felfedi a titkait. Ha szét akarjuk szedni darabokra, értelmezni, okítani másokat, akkor végtelen darabra esik. Ha szeretni akarunk vele, összeáll egy egésszé, és kaput nyit az Örökkévalóságba.

Mi döntjük el, hogyan nyúlunk hozzá.

Boldog Feltámadást kívánok minden kedves és kedvetlen olvasónknak!

„Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön.” (Ef 1;18-19)

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.