„Annak a zuglói templomnak a plébánosát tiltották most el a papi tevékenység gyakorlásától, ahol a fél életemet töltöttem. Pajor Andrást harminc éve ismerem. Voltunk jóban, lettünk rosszban” – így kezdődik Szőnyi Szilárd újságíró blogbejegyzése, melyben személyes emlékeit osztja meg a gyanúba keveredett pap egyházi és politikai ámokfutásáról. Az alábbiakban szemelvényeket közlünk az írásból.
„Családalapításomig, közel 30 éves koromig a zuglói Kassai téri Szentlélek-plébánia volt a második otthonom. Ide jártam hittanra, itt voltam elsőáldozó, énekeltem a templom scholájában. Szerkesztettem a lapját, itt bérmáltak meg, és első szerelmeim is a helyhez kötődnek. A nyolcvanas évek végén szintén itt ért egyházi értelemben felnőtté válásom meghatározó élménye, amikor kiderült: a néhai plébánosunk, B. atya melletti lakásban élő hölgy – bár korábban úgy tudtuk – nem az időközben elhunyt papunk unokahúga… Itt tartottam az esküvőmet, apám május óta az altemplom urnatemetőjében nyugszik, anyám máig a Kassai térre jár misére.
Egyszóval, az egyházközség minden zegét-zugát ismerem. Így talán érthető, miért érzem a magaménak ma is, amikor már rég nem járok oda.”
„Amikor elolvastam a Válasz Online cikkét arról, hogy a jelenlegi plébánost, Pajor Andrást eltiltották a papi tevékenység gyakorlása alól, és gyermekvédelmi ügyben nyomozás indult ellene, valamiért nem lepődtem meg. Inkább csak azt sajnáltam, hogy erre csak most került sor. Már rég meg kellett volna történnie.
András atyát a 90-es évek elején ismertem meg. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége képviseletében szerveztem újságíró-tábort a korábbi plébániájára, az Igen című katolikus lap munkatársaként pedig szerkesztettem akkoriban helyenként üdítő hangvételű írásait. Amikor 2002-ben kinevezték a Kassai térre, a hírt jóindulattal vegyes kíváncsisággal fogadtam, ezért – bár már nem ide jártam templomba – elmentem a bemutatkozó miséjére. Prédikációjában három vagy négy kifejezéssel foglalta össze identitásának főbb elemeit, és a pap, illetve magyar ember mellett így jellemezte magát: író. Már akkor mosolyogtam ezen, mert szövegeit az átlagosnál csak ritkán éreztem erősebbnek.
A következő években messzebbről, egyre növekvő ellenérzéssel figyeltem a tevékenységét. Azt a tényt, hogy az egyházközség mind több tagja menekül el fejvesztve a plébániáról, és jár inkább a Bosnyák téri templomba. Hogy a megmaradó kevesek, illetve a hozzájuk társuló újak miként szenvednek papjuk ellentmondást nemigen ismerő stílusától, mindenkit kiosztó viselkedésétől, merev nézeteitől. Voltak és vannak persze, akiknek ez imponál. Hogy végre egy plébános tántoríthatatlanul képviseli az egyház tanítását, és nem fél kitiltani környezetéből azokat a személyeket vagy akár katolikus újságokat, akik és amelyek nem illenek a világképébe.
Úgy érzem, ezzel olyan lelkipásztori ideált valósított meg, amely még ötven vagy száz éve is bevett lehetett. Sőt akkoriban a hívők jó része talán még el is várta, hogy a pap megfellebbezhetetlen tekintélyként, Isten földre szállt angyalaként lépjen fel, s ítéljen elevenek és holtak felett.
Ha jóhiszemű vagyok, azt mondom: Pajor András tragédiája az, hogy rossz korba született.
Míg anno esetleg a nagyhatású hitszónokok között tarthatták volna számon, a mai, tanítók – pláne az igazsággal lángpallosként másokra lesújtó papok – helyett tanúságtevőkre szomjazó világban viselkedését számosan viszolyogva szemlélték. Még akkor is, ha több tekintetben jó ügyet próbált képviselni a maga hol darabos, hol bicskanyitogató stílusában.”
„Az esztergom-budapesti főegyházmegye közleménye szerint mostani eltiltása, illetve a rendőrségi bejelentés mögött az a bejelentés áll, amely az érsekség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatához érkezett. A Válasz Online szerint a plébánia több fiatalja a plébános áldozataként tudja magát, és rendkívül kényelmetlen testi kontaktusokról számolt be. „Az áldozatoktól úgy tudjuk, nem konkrét pedofil aktusokra kell gondolni Pajor András esetében, hanem a ministránsfiúk szisztematikus »betörésére«, megalázásra; hatalommal, tekintéllyel való visszaélésre, amelynek volt szexuális dimenziója is” – olvassuk a cikkben.”
„Mivel a vizsgálat még nem zárult le, nem tudhatom, a szexuális vádak közül mi áll meg. Egyben viszont biztos vagyok:
politikai kirohanásai és személyiségének torz vonásai miatt András atyát már régebben meg kellett volna fékezni.
Most már csak annyit tehetünk, hogy levonjuk a tanulságot: a nagy mellényű, az egyház tanítását engesztelhetetlen hevülettel hirdető, nem mellékesen a NER keblére ölelt papok – köztük Bese Gergő – viselkedése mögött nem áll-e ilyen-olyan személyes érintettség. Merthogy az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég – tartja a népi bölcsesség.”
„Pajor András eltiltása után sem harag, sem kárörvendés nincs bennem. Inkább megilletődöttséggel szemlélem a volt plébános sorsát, remélve, hogy életében nem ez a végső állomás. Magunknak, az egyház minden rendű és rangú képviselőjének pedig azt kívánom, hogy esete szolgáljon intésként, a most elinduló feldolgozási folyamat pedig, ha lehet, gyógyírként az áldozatoknak.”
A teljes cikk ezen a linken elolvasható.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
