Tűzközelben égő emberekről, Isten legyőzni akarásának pokláról és az örök élet tétjéről is szól Varga László püspök heti lélekfrissítője.
Isten téged, a szeretet ajándékaként világosságnak szánt a világ számára. Ne rejtsd el a fényedet!
Térj meg, kövess engem, maradj bennem és akkor a mennyben is velem leszel, ígérte Jézus.
Az apostoloknak legfőbb kincse maga Jézus volt. Érte „égtek” és ezzel másokat is megnyertek. Maradjatok „tűz” közelben.
Ne tedd pokollá a magad és mások életét azzal, hogy az akaratosságoddal megpróbálod legyőzni még Istent is.
Ha vágyakozol a Krisztussal váló találkozásra, meg fog történni. Csak tartsd tisztán a vágyaidat!
Imádkozzál és dolgozzál, és tartsd a kettőt egyensúlyban. Legyen az imád és a munkád is Isten dicsőségére.
Vannak, akik a bűn és a bűnösök miatt botránkoznak. Másokat pedig az idegenek, a migránsok iránt tanúsított szeretet botránkoztat. Az örök életünk a tét!