Az egyháznak tanulnia kellene Krisztustól, a világnak pedig a fiataloktól

Szeptember 30-án zenés imaesttel veszi kezdetét a katolikus egyház világtanácskozása – a program kapcsán az ötletgazda, Alois testvér videóüzenetben fogalmazta meg gondolatait.

– Krisztus különös szeretettel fordult a szegények, a kirekesztettek felé. Sokkal jobban követhetnénk őt az egyházaink életében ebből a szempontból – állítja a Taizéi Közösség vezetője. – A fiataloknak kivételes képességük van arra, hogy barátságokat alakítsanak ki egészen különböző emberekkel. Kíváncsiság él bennük mások, más kultúrák, más országok iránt, és arra is, hogy odaforduljanak a társadalom peremén élőkhöz. Meggyőződésem szerint vágynak rá, hogy együtt legyünk. Ez egyben

elkötelezett kiállás a testvériség eszménye mellett, egy új emberiség megalkotása mellett, amely meghallja a szegények kiáltását,

az egész Föld segélykiáltását – tette hozzá Alois Löser szerzetes.

Ezek a szempontok azért is érdekesek, mert sajátos nyitányát adják a katolikus egyház belső megújulásának szándékával összehívott Szinódusnak. Erről a reformer tanácskozásról és az azon résztvevő magyar vonatkozású személyekről ebben a cikkünkben írtunk, a Szinódus főtitkárával készül interjúnk ide kattintva olvasható, a szervezés szálait összefogó altitkár is videóinterjút adott a Szemléleknek.

Hogy milyen szerepet kapnak a fiatalok az egyház megújításában, mi ez a “Together” elnevezésű esemény, arról ebben a cikkünkben írtunk.

Alois testvér üzenete a lap tetején látható angol nyelvű, magyar nyelven feliratozott videóüzenetben érhető el.

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom