A fiatalok is beleszólhatnak a jövő egyházának formálásába

Könnyűzene, beszélgetések, felekezetközi imaest – így „melegítenek be” a 18-35 év közötti keresztények a szinodalitásról szóló szinódusra szeptember 30-án.

Amint hírt adtunk róla, idén októberben tartják a Vatikánban a korábban püspökök részvételével zajlott, ám a megújulás iránti nyitottság jegyében ezúttal civilek, köztük nők is alkotta szinódust.

Hogy miért olyan nagy szó ez, mi várható Ferenc pápa kezdeményezésétől, arról az egyik fő szervezővel, Nathalie Becquart nővérrel, és egy szinódusi résztvevő, a pápa életrajzírójával, Austen Ivereigh brit újságíróval is beszélgettünk, az első hallásra talányosnak tűnő szinodalitás kifejezésről pedig Mario Grech bíboros, a szinódus főtitkára nyilatkozott a Szemléleknek.

Nathalie nővér és munkatársai szeptember 8-án sajtótájékoztatón mutatták be a Szemlélek által is hirdetett „Together” (magyarul: „Együtt”) programot, amelynek keretében szeptember utolsó napjaiban Rómában több ezer fiatal fog munkacsoportokban beszélgetni, álmodozni a jövő egyházáról. A jelenlévők könnyűzenei programon is részt vesznek a Lateráni Szent János bazilikában, onnan zarándokolnak el a Szent Péter térre, ahol Ferenc pápa, I. Bartholomeiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Justin Welby anglikán érsek és további vallási vezetők, valamint a szinódus tagjainak közösségében felekezetközi imaesttel adják meg a lelki indítást a katolikus egyház megújítását célzó szinódusnak.

Nathalie Becquart nővér tájékoztatása szerint

az imaest témája  a világban tapasztalható számos megosztottság közepette az egység és a béke melletti elkötelezettség lesz.

A „Together” rendezvény a Taizéi Közösség jelenlegi, hamarosan leköszönő vezetője, Alois testvér szívében fogalmazódott meg. Leendő utóda, Matthew testvér a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy szeptember 30. a szinodalitás (tömören így fordítható le a szó jelentése: együtthaladás, egymás meghallgatása, közös tervezés) megvalósulása lesz, amely elképzelhetetlen a fiatalok bevonása nélkül.