Magyar női résztvevője is lesz a következő katolikus szinódusnak

Erre még soha nem volt példa a történelemben. És mutatunk pár meglepő grafikont is, amelyek az egyházkormányzati megújulás egyértelmű jelei.

Eredetileg „Püspöki Szinódus” volt a neve a 2023 őszén megrendezésre kerülő vatikáni eseménynek, amely a katolikus világegyház egyik legjelentősebb tanácsadó testületeként értelmezhető. A közelgő rendezvényt egy ideje már „Szinódusként” emlegetik, ami apró változtatásnak tűnik, ám valójában jelentős előrelépés a Ferenc pápa terminológiája szerinti „szinodális” logika irányába.

Merthogy első alkalommal vehetnek részt – és kapnak közülük néhányan szavazati jogot – laikusok, vagyis nem felszentelt személyek, köztük nők is. Hatalmas megtiszteltetés lehetne a magyar katolikus egyház számára, hogy Csiszár Klára személyében magyarajkú teológus hölgy is meghívást kapott a 363 résztvevő közé, akik közül a nők létszáma 54 fő, de csak 29-en civilek, a többiek szerzetesnők. Tehát

a katolikus világegyház teológiai, pasztorális téren kiemelkedőnek tekintett 29 laikus hölgye közé választották Csiszár Klárát,

aki két éve terjedelmes interjúban fejtette ki a Szemlélek felületén, mit gondol a jövő egyházáról.

Hogy ez miért csak „lehetne” öröm a magyar katolikus egyház számára, kiderül ugyanazon beszélgetésből: Klára soha nem élt Magyarországon, és nem azért, mert nem szeretne. Erdélyből származik, a szinóduson is „Romania” szerepel a neve mellett. Jelenleg Linzben egyetemi professzor, de aktívan közreműködött a vajdasági Nagybecskerek egyházmegyei zsinatának megvalósításában is, vezető munkatársként. Azért nem él és szolgál Magyarországon, mert itt nincs számára lehetőség, perspektíva – saját megfogalmazása szerint pár „egyszerű lépés” hiányzik ehhez.

szinódus
Ferenc pápa és Csiszár Klára találkozása (Forrás: Facebook)

Rajta kívül „hivatalból” ott lesz a keleti rítusú részegyházak képviseletében az a Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, aki a legutóbbi parlamenti választás idején nyíltan kampányolt az egyik párt mellett, valamint az a magyarajkú, de Szerbiát képviselő Német László belgrádi érsek, aki ennek helytelenségére a Szemlélek felületén emlékeztette a „kemény gondolatolvasó képességekkel” rendelkező Kocsis Fülöpöt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) korábbi titkára a szinodális folyamat kontinentális szakaszában is felemelte a hangját, ott az egyházi visszaélésekre és azok eltussolására hívta fel a figyelmet. Ott lesz még Kovács Gergely, Gyulafehérvár érseke és „központi meghívottként” Pál József Csaba temesvári megyéspüspök – mindketten ugyancsak Románia képviseletében. Ebből az is következik, hogy

a román katolikus egyházat három magyar ember fogja képviselni a vatikáni szinóduson.

A magyar katolikus egyház „római katolikus” (hivatalosabb megfogalmazásban: „latin rítusú római katolikus”) közösségét egyetlen személy, Mohos Gábor segédpüspök fogja képviselni. Ő igen jó választás abból a szempontból, hogy alaposan ismeri a világegyház szervezeti működését: élt és tanult Rómában, szolgált Erdő Péter érseki titkáraként, később az MKPK titkára is volt, több nyelven beszél. Bár elsősorban hivatalnoki feladatokat bíztak rá, lelki ember, számos közösségi alkalmon találkozhattunk vele, jelenleg a fővárosi Szent István-bazilika plébánosa.

Más megközelítésből viszont egy segédpüspököt küldeni egy ennyire fontos eseményre sajátos üzenet is: ennél alacsonyabb szinten csak akkor lehetne kezelni a részvétel lehetőségét, ha senki nem képviselné hazánkat. Ugyanakkor – míg világszerte többségében bíborosok, érsekek, püspökök képviselnek egy-egy nemzeti egyházat – nem példa nélküli segédpüspök küldése: Európán belül így tesz Belgium, Fehéroroszország, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Hollandia, Szlovákia és Ukrajna is.

A magyar vonatkozású nevek mellett találunk a szinódusi résztvevők listájában pár érdekességet is. Meghívást kapott – éspedig központilag – az a Gerhard Müller bíboros, aki Ferenc pápa egyik legélesebb hangú nyilvános bírálója. De ott lesz számos olyan személy is, akik az elmúlt években interjút adtak a Szemléleknek, és ez nem történt volna így, ha nem gyakorolnának jelentős hatást a világegyházra. Szinódusi résztvevő például az amerikai James Martin jezsuita szerzetespap, aki a szexuális kisebbségek felé igyekszik hidat építeni. A vele készült interjúnk ide kattintva olvasható. Ott lesz az a brit laikus férfi, Austen Ivereigh, aki nem csupán a pápa életrajzírója, de a pápai egyházvízió elkötelezett tolmácsa is a társadalom felé. Vele videóinterjút készítettünk, ez alább látható – amennyiben szükséges, be lehet kapcsolni a feliratozást.

Egyáltalán nem meglepetés, de figyelmet érdemel, hogy ott lesz Mario Grech bíboros is, aki a szinódus főtitkáraként a teljes szinodális folyamat megvalósításáért felel. Tavaly októberben ő is nyilatkozott a Szemléleknek.

Következzen néhány grafikon a Szinódus résztvevőinek összetételéről, amely ábrák az egyházi vezetés nyitottságát, megújulását szemléltetik (Forrás: aleteia.org).

szinódus
Ilyen még nem volt
szinódus
Viszlát, klerikalizmus!
szinódus
Mostantól tényleg nőket is bevonnak a fontos döntésekbe
szinódus
Csökkenőben az európai (különösen az olasz) dominancia
Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.