Vajon hány félszemű keresztény van a világon?

A szex kiváló örömforrás, és az egyik – ha nem a legerősebb – motivációnk.

„Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson.” (Mt 5,28-29)

Nemrégiben értettem meg igazán, hogy miért volt Istennek mindig problémája a paráznaság – pedig a munkám nagy része régóta erről szól, akár előbb is leeshetett volna.

A Biblia az Istennel való kapcsolat képeként többször használja a házasság szót – Isten és az Ő népe közti közelség szimbóluma. Az egyik legkifejezőbben Ezékiel könyvében olvashatunk róla:

„Akik megmaradnak, megemlékeznek majd rólam a népek között, amelyek közé fogolyként elhurcolják őket, amikor majd összetöröm parázna szívüket, amellyel elpártoltak tőlem, és szemüket, amellyel házasságot törve bálványaikra tapadtak. Saját magukat utálják majd meg azért a gonoszságért, amit szégyenletes tetteikkel véghezvittek.” (Ez 6,9)

Nagyon sokan leragadnak a paráznaságnak a puszta derék alatti részénél, ami – lássuk be – egy igen egyszerű értelmezés. Mások már a szón kiakadnak – tapasztalataim szerint azok, akik a saját életükben mellőzik a szexuális örömöket. S bár a test mindenek fölötti bálványozását éljük, a szex nem pusztán test-test súrlódás. (Bár ez a szintje is annyira örömteli, hogy önmagában milliókat motivál.)

A gyermekvédelemben folytatott munkánk nagy részét az évszázadok alatt elkövetett paráznaságok – házasságtörések, erőszakok – adják, amelyek miatt milliószámra születtek nem kívánt gyermekek. Az okokat visszafejtve szinte mindig előkerül az alkohol, ugyanis a rothadás ezen terméke nagyban segíti a gátlások feloldását. Pedig lerészegedni – összefeküdni az alkohollal – is paráznaság. És itt érthető nagyon is, hogy Isten miért szólított fel minket, “vájd ki és dobd el”: valójában paráznaság minden olyan szellemmel való kéjelgés, mely gátolja bennünk a hit és a szeretet növekedését.

Mielőtt az ember a félrelépés felé venné az irányt, mielőtt házasságot tör, addigra rendszerint már kövérre hizlalta magában ennek esélyét. Hagyta gondolatait elkalandozni, képzeletében már elidőzött, és mire megbotlik, addigra már készen áll a bevetésre – és a kivetésre is. Ha valóban kivájná a szemét, ahogy Jézus mondja, akkor igen sokan járkálnának fél szemmel. Nekem is nehezebben menne az írás…

A paráznaság fő oka a fókuszvesztés. Abban a pillanatban, ahogy levesszük a szemünket Isten igéjéről, Jézus beszédeiről, megnő az esélye annak, hogy valakivel vagy valamivel paráználkodni fogunk. Azonban elképesztő prüdéria úgy gondolni, hogy ezt le lehet nyomni pusztán derék alá! A paráznaság sokkal súlyosabb foka szellemi szinten zajlik:

Az igazi házasságtörésünk mindig az, hogy kilépünk Isten akaratából, ami a minket éltető szeretetközösség vele.

Kilépünk abból a kapcsolatból, melyet öröktől fogva nekünk szánt. Összefekszünk olyan ideológiákkal, tudományokkal, kérkedő szellemekkel, amik ellentétesek Isten akaratával, és melyek az elménkbe épülnek Isten ismerete ellen: kételyt, szorongást, bizalmatlanságot szítanak, és bizony mi ott bent kéjelgünk velük. Aztán nagy mellénnyel mondjuk, hogy derék alatt tiszták vagyunk…

De vajon a szellemünkben is így van?

„Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2 Kor 10,3-5).

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.