Január 6-a jellegtelen, esős napnak ígérkezett. Az utcákon kidobott, dísztelen karácsonyfák hevertek – ennyi volt, vége. A karácsony elmúlt, és mintha a szombati időjárás is a dísztelen hétköznapok visszatértét jelezte volna… De nem mindenhol!
Az ortodox keresztények január 7-én ünneplik a karácsonyt, a Szentestéjük idén erre az esős szombatra esett – de ez a vacak időjárás cseppet sem befolyásolta a kopt ortodoxok legfontosabb liturgiáját.
Kik a koptok?
A kopt egyház központja az egyiptomi Alexandriában van, ide a kereszténységet Szent Márk vitte el az első században. Később, ahogy a kereszténység elfogadott, majd nemsokára államvallás lett, és a keresztényüldözések abbamaradtak, sokan a vértanúk radikalizmusát újraértelmezve elhagyták lakóhelyüket és bevették magukat a sivatagba: Egyiptom, Szíria, Kappadókia és Palesztina voltak ezeknek a kivonulásoknak a fő helyszínei.
Hamarosan az egyiptomi sivatag vált ennek az új mozgalomnak a központjává. Elsőként egy egyiptomi férfi vonult ki, aki később Remete Szent Antalként vonult be a történelembe, őt rengetegen követték a 3-4. században. Ezeknek a sivatagi atyáknak a lelki tapasztalatából szilárdultak meg a keresztény spiritualitás alapjai, és ezek az alapok mind a mai napig állnak.
Napjainkban Egyiptom körülbelül 100 milliós lakosságának 10%-a, azaz 10 millió ember vallja magát koptnak. Nem feltétlenül könnyű a helyzetük: előfordulnak szélsőséges iszlamisták által elkövetett támadások. De ahogy a hetedik századi arab hódítás sem törte meg a koptokat, úgy generációról generációra, évszázadok óta szinte mindannyiuk csuklóján ott a kopt kereszt, amely identitásuk forrása és tengelye. Ezt már gyerekkorban megkapják.
A sivatagi kolostorok ma is hatalmas népszerűségnek örvendenek. Európai mércével mérve elképzelhetetlen a hivatások mennyisége: amikor 2019-ben az egyiptomi sivatagban meglátogattam a kopt egyház legszentebb helyei közé tartozó Szent Antal és Szent Pál kolostorokat, beszélgethettünk bármely másik kolostorról a szerzetesekkel, elmondásuk szerint egyikben sem éltek száznál kevesebben. Mi a titka a koptoknak, honnan ez az erő? Érdemes megismerni őket, melléjük szegődni, és talán valamit meg lehet sejteni! Szóval, gyertek velem, hozzájuk!
Hogyan kerültek a koptok Budapestre?
A koptok három hullámban érkeztek Magyarországra: a kommunizmus alatt és a 90-es években a jobb élet reményében jöttek, mostanában pedig egyetemi tanulmányaik miatt, ösztöndíjasként – a 2020-as adatok szerint körülbelül 400 fős a budapesti közösség. Van saját templomuk is a fővárosban – Szemeretelepen, nem messze Ferihegy 1-től, egy kis utca sarkán áll a hatalmas épület.
Nem sokkal fél hét után érkezem. A lépcsőn felérve sűrű tömjénillat borít be, már az éneklést is hallani – elindultak az előkészületek. Egy férfi hellyel kínál. Leülök. Még alig vannak. Ez az ortodoxoknál nem meglepő, ők szokás szerint folyamatosan érkeznek. De a ministránsok már itt vannak: a szentély két oldalán gyülekeznek, főleg fiú gyerekek.
A monitorokon hamarosan megjelennek az énekek és az imák szövegei arabul, koptul és magyarul – kezdődik!
Az éneklés egyre gyorsabb. Csatlakozik a cintányér is. A könyörgések ritmusa, lendülete magával ragad. Közben az ikonosztázról a koptokra jellemző, első ránézésre gyerekrajzszerű, nagy szemű, szelíd arcú Jézus és Mária néz rám. Youssef (magyarul József) atya, a magyar kopt közösség esperese eközben egy újabb kört kezd a füstölővel. A liturgia szépen lassan bevonja minden érzékszervünket – hogy mindaz, amivé Krisztus karácsonykor testesült, és amit később megváltott, az átérezhesse az Ő titkát.
A ceremóniamester megszólít: ha leveszem a cipőm, beléphetek a Szentélybe. Megérint, felkavar és megijeszt a meghívás. Vonakodok elfogadni. Végül valaki odajön és bevisz. Bevisz oda, ahol eddig még sosem jártam.
Innen látom, hogy Youssef atya most az ikonosztáz túloldalán ül, a sarokban, elrejtőzve, elcsendesedve. Talán II. Tavadrosz pátriárka karácsonyi levelét olvassa… Köszönök neki. Emlékszik rám, örülünk egymásnak.
Körülnézek: a négyzet alakú oltáron gyertyák, Szentírás, díszes szelencék. Nem értek mindent, nem is tudom mindenről, hogy micsoda és mi célt szolgál – csak látom, milyen szépek.
Szerencsére az itt álló ministránsfiúkkal gyorsan szövetségesek leszünk, segítenek, mikor mi következik – miközben időnként egy kedves, ötévesforma gyerekkel játszanak.
Lassan jönnek az olvasmányok. Magyarul mindig a gyerekek olvasnak, nekik már hibátlan a magyarjuk, itt nőttek fel. Míg olvasnak, a játékot is felfüggesztik, hangjukban áhítat és átélés érződik.
Az Ige liturgiája után Youssef atya felolvassa a pátriárka levelét, majd ismét könyörgések következnek. A kopt ortodox egyház karácsonykor Nazianzoszi Szent Gergely anaforáját, liturgiáját használja.
Már részt vettem számos kopt istentiszteleten, de ennyire közel még sosem lehettem, úgyhogy nagyon figyelek. Gyönyörű momentumok sora következik. Youssef a ministránsokkal köröz az oltár körül, félkörönként megállnak, hangosan imádkoznak – olyan, mint egy tánc az oltár gravitációs mezőjében. Youssef atya a mellkasához öleli az egyik liturgikus kendőt, amelyben korábban a liturgiához használt kenyér volt, az a kenyér, amely hamarosan Krisztus testévé fog változni. Sokáig tartja a szíve fölött – kintről ebből semmi sem látszik. Hangtalan ölelés ez.
Késztetést érzek, hogy elmenjek, annyira bensőséges, ami történik, itt, a rejtekszobában, ahol csak az Isten lát.
A kézmosás szertartása következik, kicsit másként, mint nálunk, katolikusoknál. A ministráns, odalépve Youssef atyához, felemeli a füstölőt, az atya pedig a felszálló füstben megmossa a kezeit. Talán az egész liturgia legkülönlegesebb pillanata ez, testközelből.
A liturgia, mint áradó folyó, halad tovább. Időnként felhangzanak a cintányérok.
A kicsik szüleik ölében már jobbára elszenderedtek – nekik nem lehet egyszerű ezt a maratoni liturgiát végigcsinálni.
Már este 10 után járhat, amikor elérkezik az áldozás szertartása. Két szín alatt, először a kenyér, majd a bor, először a ministránsok, a férfiak, majd a nők. És minden kisgyerek, kisbaba is. Kíváncsiság, izgalom, esetenként fintorgás, sok érzés suhan át az arcukon.
A liturgia végén Youssef atya boldog karácsonyt kíván. Nagyot mosolyog. Mindenki felszabadultan viszonozza. Az emberek kimennek, megölelik – Youssef mindenkit ismer, mindenkihez van egy-két kedves szava. Közös képek készülnek, szelfik kattannak.
Közben a ministránsok kiosztják a nem átváltoztatott kenyereket – ebből már, katolikusként, én is vehetek.
A kenyér finom, a falat mégis keserédes.
De jó lenne unióban, egységben lenni az ortodoxokkal, hogy amit az Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!
II. János Pál pápa is a tüdő két oldalához hasonlította a katolikus és ortodox egyházakat…
Nem időzöm sokat ennél a gondolatnál – azt a néhány etióp srácot köszöntöm, akik Debrecenből, Miskolcról és Budapestről utaztak ide.
Mind hófehér kendőben, amelyek végei nyakuk alatt keresztet formáznak. A kopt és az etióp ortodox egyház is apostoli alapítású, mai is közel állnak egymáshoz, nem véletlen, hogy az etiópok saját pap híján a koptok liturgiájához csatlakoztak.
A templom már majdnem üres. Youssef atya még marad – megölel, elbúcsúzunk. Nehezen tudom kifejezni, hogy mennyit jelentett a bizalma, hogy beengedett oda, legbelülre. Sután megköszönöm, és ujjongó szívvel elindulok haza.
Hát, ilyenek a koptok.
Megint rámutattak arra a Valakire, aki minden egyházszakadás és különbség ellenére összeköt minket.
Farbaky Tamás
