A FOMO világában a legjobb döntést szeretnénk hozni a saját hivatásunk, munkánk terén. Mit válasszunk, ha annyi minden érdekel? A jó hír, hogy a döntésben nem vagyunk egyedül – de nem teljesen úgy, ahogy eddig gondoltuk.
A pályaválasztás nem könnyű feladat, főleg, ha mindezt hivatásválasztásnak is szeretnénk felfogni: sok teher, külső és belső elvárás rakódik rá, a keresztény tökéletesség erőltetése pedig bénítóan hat. A felnőtt élet kapujában, viszonylag csekély önismerettel és tapasztalattal, igen kevesek látnak tisztán – jól emlékszem, hogy én még a felvételi jelentkezés előtti éjjel is fedeztem fel új szakokat.
Ebben az írásban saját útkeresésem néhány tapasztalatát szeretném megosztani, amelyek sokszor a magányban fogant nehéz döntések utáni reflexiók eredményei. Nem egyszerű ez a helyzet, de van remény, azt hiszem. Rumi, a középkori muszlim misztikus gondolatát jó meghallani, ismételgetni: „amit keresel, az is keres téged.” Kevéssé a praktikus módszerek bemutatása a cél – bár pályaválasztási tanácsadás mindenképpen tud hasznos lenni –, hanem inkább annak a spirituális beállítottságnak a megosztása, amely átsegíthet a döntés folyamatán.
Sokakat megbénít a lehetőségek végtelenje, miközben nem látják még tisztán, hogy a sok érdekes irányból melyik a legvonzóbb. Nekem az vált be, hogy amikor még nem tudtam, mit szeretnék csinálni, akkor is csináltam valamit, amit kihívásnak éreztem, ahol újat tanulhattam, új tapasztalatot szerezhettem. Hiszen a példabeszédben az egy talentumot kapott szolga is messzire juthatott volna, ha elkezd kereskedni. Általában a megkülönböztetés, a belső keresés során az ilyen másokkal lefolytatott “tranzakciók” azok, amelyek szépen lassan rámutatnak saját adományaink értékességére, jelenlétére.
Én is sokáig abban a felfogásban éltem, hogy „nyomni kell”, “izomból”, de valójában sokkal fontosabb megérezni az áramlatot, nem pedig gályarabként megszakadni. A taoizmusban a wu wei fejezi ezt ki, amely erőfeszítés nélküli cselekvést jelent. Nem az erőlködésre, céltalan küzdelemre vagyunk rendelve, sokkal inkább a vitorlázás művészetének elsajátítására. Egy barátom mindig úgy köszönt el tőlem, hogy „jó szelet” kívánt. A kemény munka helyett az okos munka ebből a tudatosságból indul. Hogy elhiszi, hogy van Szél. A gepárd, hiába a világ leggyorsabb ragadozója, ha sprintje végén néhányszor nem éri el áldozatát, annyira kimerül, hogy már nem lesz esélye még egyszer felgyorsítani, és így előbb-utóbb éhen hal. És itt pár próbálkozásról van csupán szó. Ebben talán nem vagyunk annyira messze a gepárdoktól.
Nem végtelenek az erőforrásaink. Ha nem érzünk flow-t, nem látjuk annak mélyebb jelentését, amit csinálunk, nem érdemes tovább ütni a vasat.
Jézus a Szentlelket nem véletlenül hasonlítja szélhez, és nem véletlen, hogy megkeresztelkedésekor galamb formájában jelenik meg. Galamb, szél, tűz – mind eredendő könnyedséget hordoznak.
Ugyanakkor ez a szemlélet, a wu wei nem passzivitást jelent. Alan Watts angol filozófus, a keleti filozófiák nagy ismerője a dzsúdóból hoz példát: a dzsúdós mindaddig nem használja az izmaiban rejlő erőt, amíg nem jön el a pillanat, amikor az ellenfél olyan tartásban van, melyben nem igazán stabil, és így könnyen kibillenthető. A wu wei lényege tehát a megfelelő időzítés. A dzsúdóban sosem használják az izmokat ezen a pillanaton kívül. Ráérezni az áramlatra és cselekedni, amikor megérkezik a pillanat. Péter apostolnak élete egyik legnehezebb döntése lehetett, hogy egy kudarcos éjszaka után megint kivetette a hálót, egy ismeretlen rabbi szavára. Akkor még nem tudta, hogy ez a megfelelő pillanat – de hitt annak, aki tudta.
Rick Rubin A kreatív tett című könyvében levont következtetései a „jelek” kapcsán tovább mélyítik, színesítik a képet. A katolikus spiritualitásban finoman szólva is vitatott a jelek szerepe. Míg egyesek fontosnak tartják, mint Isten válaszát imájukra, mások úgy tekintenek rá, mint a felelősségről való lemondásra, vagy a kellő önismeret hiányára. Ezért is gondolkodtatott el, amikor Rubin nagyon határozottan beszélt a jelekről. Őszintén: nem pont a Metallicával, U2-val és Red Hot Chili Peppersszel producerként együttműködő művésztől várnák ezt a határozott kiállást, pedig pontosan ez történik. Rick szerint érdemes a minket körülvevő valóságban észrevenni azt a „futószalagot”, amely folyamatosan szállítja felénk a jeleket, amelyeket helyesen értelmezve megérthetjük, hogy Valaki segít minket a küldetésünk teljesítésében.
Sokszor persze számos, magunkról alkotott tévképzet állhat annak útjában, hogy kapcsolatba lépjünk saját erőnkkel. És ez természetesen nem hidalható át egyik pillanatról a másikra – adott esetben szükség lehet megfelelő szakember bevonására is.
Azonban a segítő szakemberek és praktikák kérdésén túllépve érdemes megállni, mély levegőt venni, egy csendes meditációban vagy néhány napos elvonulásban Rumi gondolatát ismételgetve hagyni, hogy szépen lassan megszülessen bennünk a válasz a csendben.
De addig is, míg megérkezik, élvezd az utazást, és tapsolj mindenkinek, akinek sikerült, amíg egyszer csak te is sorra kerülsz. Mert sorra fogsz kerülni: „amit keresel, az is keres téged.”
Farbaky Tamás
