A világ szinte minden nemzete ünnepli az anyaságot – Magyarországon május első vasárnapján tartjuk az anyák napját.
Az édesanyákat már az ókori görögök is köszöntötték tavaszi ünnepeikben, Rheiával, az istenek anyjával együtt ünnepelték őket. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva, 1928-ban pedig már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.
Most, az ünnep előtti kvízünkben néhány híres, példaértékű édesanyát mutatunk be a magyar történelemből.
Az előző heti megfejtések:
Honnan ered a május hónap elnevezése? – Maiáról, a római mitológia termékenység-istennőjéről.
A hónaphoz kapcsolható, hangulatát jól mutató esemény a majális – ez a címe a magyar képzőművészet egyik legkiemelkedőbb alkotásának is. Ki festette a Majális című képet? – Szinyei Merse Pál
A májusfaállítás egyes vidékeken még ma is élő népszokás. Hogyan nevezik más néven a májusfát? – Jakabfa
Hagyományosan meddig állt a májusfa a hajadon leányok háza előtt? – Pünkösdig
Májusban ünnepeljük a három fagyosszent, Pongrác, Szervác és Bonifác ünnepét. Kik voltak ők? TÖBB VÁLASZ IS JELÖLHETŐ! – vértanú, püspök
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom