Az emberkereskedelem az egyik legjövedelmezőbb „ágazat”

Nem szívesen beszélünk olyan jelenségekről, amelyekről tudjuk, hogy nem szabadna létezniük, mégsem teszünk ellenük, azt gondolva, kicsik és tehetetlenek vagyunk. Inkább nem nézünk arra, inkább kételkedünk abban, hogy nálunk is történik ilyesmi. Ilyen jelenség az emberkereskedelem is, amely valójában az egyik legjövedelmezőbb „üzletág”.

Néhány hete bemutattak egy megrázó filmet a Toldi Moziban – sajnos mindössze egy alkalommal, és igen kései időpontban. A „Buying Her – Megvettelek” című dokumentumfilm készítői, az Exodus Cry és a Magic Lantern Pictures – akik a szexipar embertelen gyakorlata ellen küzdenek – most a „vevők” oldaláról mutatták be a szexrabszolgaságot. A megszólaló férfiak már megszabadultak a függőségtől egy olyan segélyszervezet segítségével, amely az Anonim Alkoholistákéhoz hasonló csoportterápiával dolgozik, és mindegyikük nagyon őszintén számolt be saját tetteiről, sokszor megrendüléssel, szégyennel küzdve. A filmben megszólalnak áldozatok is, olyan nők, akik kényszerűségből, vagy eleinte önként vettek részt prostitúcióban.

Hogy a probléma nem újkeletű, és világszerte jelen van, azt bizonyítja az Amerikában július elején, a függetlenség napján bemutatott Sound of Freedom – A szabadság hangja című film, amely már a megjelenésekor elsöprő sikert aratott. A 2018-ra elkészült film a gyermekkereskedelem elleni harcról szól, főhőse Tim Ballard, aki a különleges nyomozói szolgálatot hagyta ott, hogy egyedül vadásszon tovább a gyermekkereskedőkre. Feleségével hat gyermekük mellé két megmentett gyermeket is örökbe fogadtak. Ballard egy „Európától Dél-Amerikáig kiterjedő pedofil hálózatról” beszél, akik többször halálosan megfenyegették, de ahogy a filmben is elhangzik, őt az hajtja, hogy

Isten gyermekei nem eladók!

Ha sokan felemelik a hangjukat a milliónyi áldozatért, és hajlandók fényt vinni ebbe a sötétségbe, akkor megmenthetik az elrabolt gyermekeket. „Mindenkinek a segítségét akarom” – mondja a producer, Eduardo Verástegui, aki Szűz Mária és minden égi szent közbenjárását kérte a munkájukhoz. A főszereplő Jim Caviezel, A Passió Jézusa, aki épp e korábbi szerepe miatt nagyon sokáig nem kapott megbízásokat. Most azt nyilatkozta, hogy ez a legfontosabb szerepe A Passió után. A bemutató pedig azért késett éveket, mert a gyártóstúdiót megvásárolta a Disney. Miután Verástegui – akinek nevéhez az „Unplanned – Váratlan élet” című életvédő film is kötődik – visszavásárolta a jogokat, a The Chosen sorozatot is készítő Angel Studios viszi a mozikba A szabadság hangját.

Bár ezek a filmek Amerikában készültek, Európa sem áll sokkal jobban a rabszolgaság, az emberkereskedelem kérdésében. A Toldi moziban a bemutatót egy beszélgetés követte több szakember és két magyar túlélő részvételével. Ahogy ott megtudhattuk, idehaza sokszor az emberek szeme előtt történnek hasonló visszaélések, de

nagyon kevesen merik észrevenni, szóvá tenni ezeket, sokan inkább elhiszik, hogy az áldozatok voltaképp önként választották a helyzetüket.

És mivel az emberkereskedők hálózata egyre kifinomultabb eszközökkel dolgozik, különféle trükkökkel, aszerint, hogy ki a kiszemelt áldozat, valóban sokan maguk mennek jóhiszeműen bele a csapdájukba. Van, hogy a segítőkészségbe kapaszkodva hálózzák be az illetőt, máskor hamis szerelmi kapcsolaton keresztül (ez a „loverboy”-jelenség), vagy kedvező külföldi munkalehetőség ígéretével csábítanak el anyagi gondokkal küzdő, vagy otthonról menekülni vágyó fiatalokat.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy nagyon fontos a gyerekek védelme, de nem tiltással, hanem azzal, hogy értékesnek érezhetik magukat; hogy van megbízható felnőtt a környezetükben, akihez bátran fordulhatnak bármilyen kérdéssel; hogy önálló, kritikus gondolkodásra tanítjuk őket; hogy a szexualitásról nem csupán biológiai felvilágosítást kapnak, hanem világosan beszélünk a lelki tényezőkről is, a felelősségről is; hogy elmondjuk, hogy egy párkapcsolatban egyenrangú félként van jelen a férfi és a nő, tehát

nem kell, nem szabad eltűrniük, hogy tárgyként használják őket.

Tudniuk kell, hogy nem tartozik a párkapcsolathoz, hogy a férfi a barátainak „kölcsönadja” a partnerét, nem normális a szexben az erőszak, a megalázás, a kihasználás. Mivel a pornográfia egyre fiatalabb korban éri el a gyerekeket, és egyre durvább tartalmakkal, ezért különösen fontos arra figyelmeztetni, hogy ezek a filmek nem a valóságot mutatják be, és a szereplők – különösen a nők – szinte minden esetben erőszak, drogok, alkohol befolyása alatt vannak, nem önként teszik, amit tesznek, és nem élvezet számukra, ami történik.

A szükséget szenvedő nőkért dolgozó német SolWoDi (SOlidarity with WOmen in DIstress) Egyesület magyar testvérszervezetének képviselője szerint nagyon fontos, hogy ne ítéljük el azokat az embertársainkat, akik az emberkereskedelem, vagy annak egy speciális területe, a kényszerprostitúció áldozatai lettek, hanem tekintsünk rájuk bajba jutott testvérként. Számukra a szégyen, az önértékelés és az önbizalom teljes hiánya az egyik legnagyobb teher. Konkrét segítséget az állam vagy a különböző civil szervezetek által működtetett áldozatsegítő központokban, anyaotthonokban, az ún. védett házakban kaphatnak. De mindannyian tehetünk értük imával, adományokkal, önkéntes munkával.

Ahogy a Buying Her című filmből kiderült, nagyon fontos ellenszer a kereslet csökkentése, hiszen

a felhasználók érdeklődése tartja fenn ezt a szörnyű „iparágat”.

Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.