Mit tettünk a világgal? Helyesen élünk-e? Jól látjuk-e a világot, az életet, a sorsunkat? – teszi fel kérdéseit az aszály sújtotta Duna-parton a nyugalmazott váci püspök.
Legkevésbé olvasott írásaink címkéi között ott találjuk a „klímaváltozás” kifejezést, pedig ez az a téma, amiben nyakig és mindannyian benne vagyunk. Ahelyett, hogy valóságosan és a gondolatainkban is továbblapoznánk, álljunk meg egy pillanatra – akár a szomorú Duna-parton, összeaszott folyónk mellett –, és keressük meg magunkban az érző lelket, a felelősségtudatot és a bátorságot a krisztusi út követésére – erre hív mindannyiunkat Beer Miklós legújabb videójában.
„Amikor kezdődött a covid-járvány, egymás között beszélgettünk arról, hogy talán most ez megdöbbent bennünket, a jóléti társadalmunk élvezőit, és talán egy picit jobban megbecsüljük az életünket, az emberi kapcsolatainkat. S bár nem ért véget még a járvány, de sajnos, a reményeink szertefoszlottak.
Ugyanott akarjuk folytatni – csökönyösen, makacsul – a kényelmes életünket, mint korábban.”
„És most az idei nyár, az idei év megint rádöbbent minket, hogy megváltozott a világ körülöttünk. Az ukrajnai háború – amire nem gondoltunk volna. Megtörténhetett ez velünk? Pusztítják egymást itt a szomszédunkban a testvéremberek.”
„A Duna, környezetünk élővízforrása, apad. (…) Bármerre járok, mindenütt panaszkodnak a gazdák, hogy a búzatermés is az átlagosnál jóval alacsonyabb volt, aggódnak a kukoricáért, a napraforgóért. Nézem gyönyörű hegyeinket – július közepe van, és barnulnak a fák. Erdőmérnök barátaimtól tudom, hogy tragikus a helyzet.”
„Még mindig nem elég, hogy felébredjünk? Mi kell még, hogy rádöbbenjünk arra, hogy az Úristentől kapott teremtett világért felelősek vagyunk, de ami még fontosabb: felelősek vagyunk egymásért. Megnyugtatjuk magunkat, hogy Magyarország gabonakészlete fedezi a mindennapi kenyerünket. De mi lesz azokkal az afrikai országokkal, ahol már most is milliók az éhhalál küszöbén állnak?”
„Felelősek vagyunk-e a klímaváltozásért? Újra és újra próbáljuk megmagyarázni, hogy régen is volt ilyen, de a lelkünk mélyén mindannyian érezzük, hogy felelősek vagyunk. S hivő emberként egyszer az Úristen elé kell állnunk, hogy mit tettünk. Mit tettünk ezzel a gyönyörű világunkkal, amit az Úristen értünk teremtett, és mit tettünk egymásért?”
„Mindenkit, akivel most találkozom, arra kérek, hogy egy kicsit éljünk szerényebben.”
„Mi, akik hivő embernek tartjuk magunkat, mi különösen felelősek vagyunk azért, hogy merjünk egy kicsit szerényebben élni. Hálát adni az ételünkért, az italunkért, a napfényért, a levegőért, a vizét, és mindig gondoljunk azokra, akiknek ez nem jut, akiknek ez nem természetes.”
„Uram, Istenem! Adj érző lelket, adj felelősségtudatot, adj bátorságot, hogy merjem követni azt a krisztusi utat, amit mutattál nekünk, aki együttérez a szenvedőkkel, az éhezőkkel, és aki a szeretet értékrendjére hív bennünket, ami egyedül ad nekünk békességet, reménységet és jövőt.”
