A Szemlélek oldalán elindítottunk egy petíciót a közbeszéd gyógyítása érdekében, amelyhez nagy örömünkre egyre többen csatlakoznak. Néhány napja a Spirit FM Editor című műsorában is téma volt ez a felhívás, Vogyerák Anikó vendégei lapigazgatónk, Gégény István mellett Lampé Ágnes és Hazafi Zsolt rádiós-tévés újságírók voltak.
Minden résztvevő egyetértett abban, hogy a közbeszéd siralmas állapotban van, ugyanakkor kérdéses, hogy egy ilyen felhívásnak mekkora hatása lehet. Hazafi Zsolt úgy vélte, végig kellene menni az úton és világosan meg is nevezni azokat, akiktől az idézett gorombaságok származnak és őket konkrétan felhívni az alpári stílus kerülésére. Válaszában Gégény István elmondta, hogy kifejezetten kerülni kívánták a személyeskedést:
mi elindultunk egy úton, „bedobtunk a tóba egy kavicsot”, amely – várakozásukon felül – nagy hullámokat kelt: 22 országból, a Föld minden tájáról csatlakoztak.
A műsorvezető kérdésére, nem félünk-e attól, hogy politikai akcióvá válik a petíció, a lapigazgató hangsúlyozta, hogy minden társadalmi ügy a legnemesebb értelemben politikai ügy, de nem pártpolitika. Ferenc pápa biztatását idézve azt mondta, keresztényként igenis alakítani igyekszünk a társadalmat. Az üdvözlendő, hogy politikusok is csatlakoztak már, de természetesen nem szabad engedni, hogy bárki kisajátítsa, saját céljai szolgálatába állítsa a kezdeményezést.
Gégény szerint nagy baj van, ahogy ezt a kommentek, olvasói hozzászólások is megerősítik. A baj abban áll, hogy „mérgezett a szívünk”. Szerinte ugyanis
a politikai közbeszéd állapota a társadalom betegségének tünete, a morális válságnak a következménye.
Üzenhetünk a politikusoknak, de az egész országot érinti a betegség, elég a kommenteket, a gyerekek beszédét hallgatni. Vogyerák Anikó az adás ideje alatt írta alá a petíciót, mert szerinte a minimum az egymás iránti tisztelet, a sajátunktól eltérő vélemény meghallgatása.
Hazafi Zsolt kiábrándultságának adott hangot, mire Gégény István idézte az egyik aláírót, aki úgy fogalmazott: bár egy aláírás aligha számít sokat, de annak lesz hatása, ha ő saját magát elkötelezi a tisztább, egyenes és a másikat tiszteletben tartó kommunikációra, az önkontrollra, nem tovább rontva, hanem apránként gyógyítva a közbeszédet.
Szóba került a vitakultúra, az érvek csatája, illetve ezek sajnálatos hiánya hazánkban. Hazafi Zsolt szerint azért nincs igazi vita nálunk, mert a mi választási rendszerünkben – akárcsak az USA-ban – a győztes mindent visz, így klasszikus két tábor alakult ki, és ez egyre élesebb, gorombább kampányokhoz vezet.
Egyre többen vannak azonban, akik egyik „politikai szektához” tartozónak sem érzik magukat, akik egy másféle Magyarországról álmodnak
és Hazafi Zsolt óvatos reménységgel kifejtette, hogy talán egy ilyen kezdeményezés, egy „pillangó szárny csapása” elindíthat egy átalakulást.
Gégény István Mérő László matematikus gondolatával zárta szavait: „nem tudjuk, megmondani, hogy mit hoz a jövő, de igenis tudjuk befolyásolni, hogy milyen irányba alakuljon a jövő” – ha nem hinnénk abban, hogy lehetséges változást előidézni, akkor el sem indítottuk volna ezt a petíciót.
