Esti Tükör, 2021. szeptember 28.
Sikert sikerre halmoz a járvány elleni globális védekezésben meghatározó szerepet vállaló Karikó Katalin: ezúttal a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését ítélték oda a magyar származású biokémikusnak.

A Pfizer kutatói eközben már ott tartanak, hogy szájon át szedhető gyógyszer – tabletta – klinikai vizsgálatát végzik, amely azok számára nyújthat megelőző segítséget, akik koronavírus által fertőzött személlyel érintkeztek.
Kemény üzenet is elhangzott a tudomány világában, amely nagyjából így fordítható magyar nyelvre: “Állítsd helyre. Bla, bla, bla. Zöld gazdaság. Bla, bla, bla. Nettó nulla 2050-re. Bla, bla, bla. Ezt halljuk az úgynevezett vezetőinktől. Szavak, amik jól hangzanak, de nem vezetnek tettekhez. A reményeink és ambícióink pedig belefulladnak az ígéreteikbe.” A bátor szavak feladója Greta Thunberg aktivista, a helyszín pedig a Milánóban tartott Youth4Climate nevű rendezvény volt.

Ami az aktuális klímát illeti: az őszi napos időt zápor, zivatar, eső, egyszóval a nedvesség sokféle árnyalata tarkítja a következő napokban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Többféle értelemben is hihetetlen érdeklődés mellett zajlkik az “Egy a természettel” mottójú vadászati kiállítás – ahhoz képest, hogy a nyitó hétvégén bő 30 ezres érdeklődés övezte a rendezvényt, a szervezők szerint már átlépte a 650 ezer főt a látogatószám. Ez az érték aligha jön ki, még ha egyes források szerint iskolás csoportokat is kötelezően kilátogattatnak a Hungexpo területére. Ha azonban a tucatnyi vidéki helyszín és az 529 vadásztársaság bevonódásával kalkulálunk, akár valós is lehet a félmilliós küszöböt meghaladó mutató.

Ma estéig tartott az előválasztás első fordulója, ami elvileg azt is jelenti, hogy hamarosan eldől, kik képviselik majd az egyes körzetekben a kormányváltó szándékú pártokat/választópolgárokat.
Nem sikerült sajnos távol tartani a fizikális erőszakoskodást, az egyik politikus ugyanis arról számolt be, hogy megütötték a fővárosi Széll Kálmán téren.

Ugyanott találkoztunk az egyik helyi jelölttel, aki hatgyermekes katolikus édesanyaként azokat kívánja képviselni, akik keresztényként csalódtak a jelenlegi kormánypártban. A Visi Piroskával készült interjúnk ide kattintva olvasható.

Vidéken is zajlik ám az élet: elstartolt a Kaposvári Egyházmegye zsinata, amelynek keretében klerikusok és laikusok közösen keresik a választ korunk mély, átfogó lelki kérdéseire.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom