Böjte Csaba: A korlátok a fejünkben vannak

Több mint hatezer gyereket nevelt fel Európa legnagyobb gyermekvédelmi otthonában, ma ő az egyik legkedveltebb magyar. Úgy gondolja, hogy a Jóisten nem visz minket olyan zsákutcába, ahonnan ne lehetne kikeveredni – a hit segíti az eligazodást.

A ferences rendi szerzetessel a ma7 készített nagyinterjút, melyből az is kiderül, hogy a sör akár hab is lehet Csaba testvér tortáján.

Emberfaragás

“Megváltozott a világ, megváltozott a gyermekvédelem célja is. A mai gyerekeket nem az ínségtől kell megvédeni, enni mindig van mit. A tudatlanság, a lustaság és a bűn az, amitől távol kell tartani őket. Szerintem ebbe az irányba kell fejlődnie a gyermekvédelemnek.”

“A gyereket nem csak életben kell tartani, az lenne a cél, hogy az iskola, az egyház, a társadalom afelé vezesse azt a gyereket, hogy a szülőföldjén becsületes munkával boldoguljon, egészséges, jó élete legyen. Biztos segít, ha megtöltjük a bendőjét, cipőt meg ruhát adunk rá, de ha nem sikerül belőle rendes embert faragni, akkor félkészen marad.”

“Pár napja küldtek nekem egy képet. Egy nálunk nevelkedő lányka a családjával, három szép gyerek, férj, egyszerű emberek, de mosolyognak, bizakodva néznek a jövőbe. Nekem

talán ez a legszebb gyümölcs, amikor egy fiatalt sikerül révbe vinni.

Hogy most ő jogász lesz vagy a Tescóban árufeltöltő, nem lényeges. Az a fontos, hogy a gyereket elvezessük egy boldog felnőttkorba, autonóm, saját egzisztenciához. Ha ez sikerül, nyugodtan hátradőlhetek és nézegethetem a gyümölcsfáimat. […] Komolyra fordítva a szót, hiába szerez a tőlünk kikerült fiatal diplomát, lesz jó állása, sok pénze, ha nem boldog, akkor egy apa, egy nevelő, egy plébános nem lehet elégedett.”

“Nem véletlenül keveredik oda”

“Mindig az a legfontosabb feladat, ami éppen terítéken van. Az a legértékesebb ember, aki éppen velem szemben áll. Tapasztaltam elégszer, hogy a nagy tűzijátékkal induló projektekből gyakran nem lesz semmi, a kicsi, jelentéktelen csermely meg hatalmas folyóvá duzzad. Pont ez a szép az én szakmámban. […]

Ha valakit hozzánk sodor az ár, vegyük komolyan, mert nem véletlenül keveredik oda, az Isten akarata.”

“Megjelent egy tarajos, zöld hajú, fülbevalós figura, férfi létére olyan magas sarkú cipőben, hogy azt hittem, mindjárt felborul. Nem lehet munkát kapni, mondja, én meg gondoltam magamban, zöld hajjal meg taréjjal nem is. Lényeg a lényeg, láttam rajtuk, ha én nem fogadom be a gyerekeiket, akkor máshová viszik őket. Ilyenkor a gyerekek érdekeit nézem, nem azt, hogy milyenek a szülők.”

Istennel egy asztalhoz

“Amikor haldoklik valaki, akit szeretünk, mindig azt kérdezzük, miért kell ennek így lennie. Édesanyám megtanított engem járni, beszélni, egy csomó mindenre, a végén pedig megtanított meghalni. […] Ez alól nem bújhatok ki én se, te se […] A mai ember nem erőst gondol rá, de ettől még nem lehet megspórolni a halált. Ilyen értelemben szeretteink halála az élet igazán lényeges részére világít rá, akárhogy szeretnénk, hogy ez ne így legyen, ez a valóság. A valóság pedig nagyon hasznos dolog! Fényében minden döntésünk jobb és értékesebb. […] A halállal nem játszunk, az egy szent dolog. Nem értjük, nem is fogjuk soha, de komolyan kell vennünk, az életünk része.

Nem nevelhetjük álomvilágban a gyerekeket, a valóságra kell felkészíteni őket,

arra, hogy a teremtett világban nyertesek legyenek. A mai ember a szent jelenben él, távlati gondolkodás nem erőst van. Anyánk méhében foganunk, két sejtből lesz sok, megszületünk, megtanulunk járni, beszélni, olvasni. A katolikus anyaszentegyház azt tanítja, a célunk az, hogy a végén Istennel egy asztalhoz üljünk. Mennyire csodálatos dolog ez, gondoljunk csak bele,

a semmiből a végtelen felé! Ez az ember élete.

Egy nagy házi feladat, amit a Jóisten ad, csakhogy ő nem egy gonosz tanár, sosem adna olyan feladatot, amit ne tudnánk megoldani.”

Labirintusban

“Kinyithatom én az ajtót egy fiatalember előtt, de be nem lökhetem rajta. Isten se tud egyebet csinálni. Nekem az a dolgom, hogy a gyerekkel kimenjek a léte peremére és ott rámutassak, nézd, van tovább!”

“Ezt kell megtanítanunk a gyerekeinknek,

a korlátok azok nem kívül vannak a világban, azok a fejünkben vannak.

Az élet egy jó nagy labirintus, tele lesz falakkal meg zsákutcákkal, de a hit segíti majd az eligazodást.”

“Barangolni kell! Befelé. Szép, tarka ez a világ, de időnként megéri csendben maradni. Minden egyes ember a Szentháromság temploma, ebben a templomban kell keresnünk a találkozást Istennel. Nem kapunk látomásokat vagy égő csipkebokrot, a hívő ember az leül, elcsendesedik, és befelé figyel. Isten közben dolgozik.

Nem tudnék hinni olyan Istenben, aki hagy elkallódni egy ártatlan gyereket, így az ő nevében én befogadom azt a gyermeket és igyekszem embert faragni belőle.

Így gondoskodik rólunk az Isten. Azt kell megértenünk, hogy zajlik a párbeszéd az ég és a föld között, ha erre figyelünk, ha ez a párbeszéd élő, mélyülni fog a hitünk.”

“Álltunk ott az út szélén, összebújva, a gyerekek belezokogtak a papi habitusomba és éreztem, micsoda hála van a szívemben a kereszténység iránt. Ha Jézus ott nincs velem, ha csak magamra számíthatok, én felpofoztam volna azt a három gyereket, ehelyett ott álltunk összebújva az út szélén, békében, szeretetben.”