20.5 C
Budapest
2025. április 19., szombat

Címke: interjú

Hal Melinda: Magyarország legnagyobb kincsei nem kapják meg a szükséges ellátást

0
Az ismert pszichológussal hivatásról, néplélekről, közbeszédről, lelki stabilitásról, és arról is beszélgettünk, hogyan tudott segítséget nyújtani az őt durván gyalázó embereknek.

Nyomot hagyott a világban – lányával emlékezünk Simon Andrásra

0
Az "egyvonalas" rajzairól ismert grafikusművész örökségét szeretettel és teljes szívvel gondozza a családja. Lányával, Smohayné Simon Gyöngyössel beszélgettünk.

Jocó bácsi: „A kamaszoknak határokra van szükségük”

0
Balatoni József, vagy ahogy sokan ismerik, Jocó bácsi egyre elkötelezettebben foglalkozik a kamaszokkal és szüleikkel. Hamarosan megjelenik a témában írt könyve is, miközben egy, a kamaszokról szóló színházi előadáson dolgozik.

Bőhm Csaba: “A sport által találtam rá Istenre”

0
A modern öttusa 2024-es világbajnoka és világkupagyőztese az olimpián a 13. helyen végzett. Többet várt magától, de tiszta lelkiismerettel dolgozik tovább, mert a tőle telhető maximumot nyújtotta. Sikereit nemcsak fizikai felkészültségének, hanem mély istenhitének is köszönheti, amelyről lelkesen tesz tanúságot.

“Nincs titok, egyszerűen szeretjük egymást”

0
Babják Judit, a Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány koordinátora, és Varga Zoltán, az alapítvány elnöke egy olyan közösség tagjai, ahol a szeretet és az őszinteség magától értetődő. Szép és nehéz, felemelő és megérintő mindennapjaikról beszélgettünk Magyarország egyik első civil szervezetének tagjaival.

Boldoggá tesz, ha jót tehetek – interjú Losonczi Dávid birkózóval

0
Losonczi Dávid birkózó a sportág egyik legígéretesebb tehetsége. Nemrégen az egész ország együtt szurkolt neki a párizsi olimpia alatt. Reményt adott azzal, ahogy a szőnyegre lépett, és azzal, ahogy lelépett róla. Nemcsak sportolóként kiváló, hanem emberként is.

Lankó József: Plébánosként szokatlan helyzet, hogy családszerű formáció van körülöttem

0
Az  alsószentmártoni pap igazán kalandos életet él a 100 százalékban cigányok lakta településen. Beszélgettünk a covidról, a legszegényebb települések felzárkóztatási programjáról, a pécsi egyházmegye új püspökéről, és egy kisbabáról, akit pár évvel ezelőtt otthagytak nála.

“Isten irányítja a tollamat” – egy keresztény író vallomása

0
Val Melvis kislányként kezdte az írást, majd megtérése után új irányt vett az élete, de a tollat nem tette le. Ma másokat tanít az írás művészetére, miközben saját regényein keresztül hirdeti a Biblia tanítását.

Juhász Anna: Az emberek fogékonyak a kultúrára, csak jól kell megszólítani...

0
Juhász Ferenc költő legfiatalabb lánya már megszámlálhatatlan helyre vitte el a kultúrát, köztük olyan magyar falvakba is, ahova ritkán jut el az irodalom.

Szalóki Ági: „Az apró dolgokból merítek erőt”

0
A magyar énekesnő három évtizedes pályafutása során számos műfajban bizonyított – ma a népzenei és a világzenei színtér egyik legmeghatározóbb alakja. Hogyan sikerült megőriznie önmagát a zeneipar világában, és hogyan találta meg az egyensúlyt az anyaság és az előadóművészet között?
- Advertisement -

Ajánló

Szeretnéd cikkeinket kényelmes hírlevél formában olvasni?

Iratkozz fel neked szóló e-mailes e-magazinunkra, amelyet hetente küldünk számodra.