Címke: RK
Az újságíró, a szakértő és az áldozat – Urfi Péter, Gyurkó...
Gyerekasztal néven nyolc egyházi, illetve civil szereplő részvételével munkacsoport alakult a katolikus közösségen belüli bántalmazások feltárására, a megelőzés kultúrájának elősegítésére. A csapat három tagját kérdeztük a munkájukról, személyes elkötelezettségükről.
Ferenc pápa beszámolója arról, hogyan akarta megölni két merénylő Irakban
Ferenc pápa eredetileg úgy rendelkezett, hogy önéletrajza csak a halála után lásson napvilágot. Ám a remény tematikával meghirdetett jubileumi év arra sarkallta, hogy még életében engedélyezze emlékiratainak publikálását. Most részletet közlünk az 5. fejezetből.
„Egymáson keresztül is vezet az út Istenhez” – Interjú Kollár-Klemencz Lászlóval
Kollár-Klemencz László a Kistehén Tánczenekartól a megzenésített verseken és a népzene ihlette sanzonfeldolgozásokon át jutott el a Kollár-Klemencz Kamarazenekarig. Két novelláskötet és egy családregény után nemrég jelent meg második regénye, Anyám tenyere címmel. Ennek apropóján beszélgetettünk vele.
Bódis András, a Válasz Online munkatársa az egyházi tényfeltárás kulisszatitkairól
Ciszterci botrány – Bese Gergő-ügy – Tóth Tamás püspökkari titkár lemondása – Pajor András plébános felmentése – A visszaéléssel gyanúsított szerzetesnő esete. Öt ügy a közelmúltból. Feltárásuk a Válasz Online újságírójának nevéhez fűződik. De hogyan működik az egyházi oknyomozás? A Szemlélek Társalgóban erről mesél Bódis András.
„Egyfajta maszkulinitást elvárnak tőled” – Mátyus Melinda a lelkésznői lét kihívásairól
Visky András író „lelkésznőregényként” határozta meg a temesvári Mátyus Melinda Inkább az enyém című regényét. Ennek apropóján beszélgetett vele Laborczi Dóra. Az interjú tanulságos lehet most, amikor a hírek szerint Kolumbán Vilmos József református püspök kolozsvári beiktatásán egy nő sem kapott szót.
Közszolgálat az RTL-en: az újságíró, aki feltárta a kegyelmi ügy előzményét
Kétévnyi oknyomozás, áldozatok és tanúk vallomásainak összevetése, az FBI kérdezéstechnikájának alkalmazása – így dolgozott Moskovics Judit a bicskei gyermekotthon 2016-ban kirobbant botrányának feltárásán, amely nyolc esztendővel később, pont egy éve a kegyelmi ügy kirobbanásához vezetett. Interjú az RTL Házon kívül című műsorának riporterével.
Hogyan határozzák meg életünket az őseinktől örökölt traumák?
Az őseinktől örökölt traumák és erények jelentősen befolyásolják életünket és döntéseinket. Koltai Mária családterapeuta hangsúlyozza, hogy az önismeret részeként fontos megismernünk családi örökségünket, beleértve a szenvedéseket, a traumákat, de az erényeket és a példákat is. Az el nem gyászolt veszteségek és fájdalmak mélyen hatnak viselkedésünkre és pszichés állapotunkra, gyakran generációkon át öröklődve.
A filmrendező, akit külföldön magyar Pasoliniként is emlegettek, de itthon kevesen...
Gyöngyössy Imre néhai filmrendezőre, egykori bencés diákra emlékezik vissza Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát. Apropó: Gábor filmesztéta könyvet írt a művész pályafutásáról. Nevéhez olyan, nemzetközi sikert is elért művek kötődnek, mint a Jób lázadása, illetve számos dokumentumfilm.
Életét a fiatalok nevelésének szentelte – Don Bosco ma is eleven...
Január 31-én a katolikus világ Don Boscóra, „a fiatalok apostolára” emlékezik. Az olasz katolikus pap és pedagógus élete ma is példaként szolgál az olyan nevelők és gondozók számára, akik a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására tették fel az életüket. Erszény Krisztián írása.
Magyar művészt állít a holokauszt-megemlékezés középpontjába az Európai Parlament
Auschwitz felszabadításának 80. évfordulójához kapcsolódva idén Hermann Pál életének és művészetének felidézésével emlékezik meg a holokausztról az Európai Parlament. Január 29-én az egykor világhírű csellista legendás hangszere is megszólal.