Csölle Stefánia: Az igazi szeretet nem tud csak magára figyelni

Felvidék

Egy fiatal felvidéki misszionáriussal, a Mária Rádió Mirjam munkatársával beszélgettünk személyes elhivatottságáról és a szlovákiai magyar katolikus közösségek sokszínű tevékenységéről.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a Mária Rádióval, és miként dőlt el, hogy nem csupán hallgatója leszel az adásoknak?
– A felvidéki Mária Rádióról egy hazai, szlovákiai szavalóverseny országos fordulóján hallottam először egy szerencsés szobaelosztásnak köszönhetően. A Tompa Mihály Országos Verseny végigkísérte az iskolás éveimet, és ekkor egyetemistaként vettem részt a háromnapos irodalmi fesztiválon. Az egyetemi barátaimmal külön szegletébe kerültünk Rimaszombat városának, így ismertem meg egy új barátot a szobatársam személyében, aki a rádióban önkénteskedett. Kész szövegeket olvasott fel, az akadémiai év alatt járt oda rendszeresen, mert Révkomáromban tanult, a rádió székhelyén. Azon a nyáron arra gondoltam, hátha nagyobb eséllyel próbálkozom, talán kevesebb is a segítségük, amikor hazamennek a diákok, kirándulgatnak az emberek, és kedvezménnyel utazhatok, annyira messzire sem kell mennem, csak mint időmből kitelik. Hogy merjek-e jelentkezni, elfogadnak-e, abban bizonytalanabb voltam, de nagyon reménykedtem az új lehetőségben. Vagy húsz éve veszek részt a szavalóversenyen, voltam már helyezett, különdíjas is, de első, a szó szoros értelmében vett győztes sosem. Akkor is dédelgettem ezt a vágyat, hogy megpróbálnám a színművészet szakot a biztos tanári helyett vagy után, kivárom az időmet, de ehhez nem adott kellő löketet, bátorítást az az évi verseny eredménye. Arra viszont erősen ösztönzött, hogy mások előtt is megmérettessek, visszaigazolást szerezzek a képességeimről, amelyeket ismertem, jó célt és megfelelő tartalmat adjak a felhasználásukra, ami mások javára is szolgál. A Mária Rádióban a Szűzanya segítségét reméltem – először is, hogy segít helyesen látnom magamat, érdemi feladatot ad és a belső feszültségemet feloldva sikerül átformálnia az indulataimat a helyes munkába vetett szenvedéllyé, lelkesedéssé. Ebben megbékélve bíztam abban, hogy a képességemre nagyobb szükségük lesz a rádióban, mint az előismereteimre. Itthon, Fűrön a családomból csak a nagymamám ismerte és hallgatta néha a rádiót, mert akkor még nem lehetett akárhol és akármivel fogni az adást, az internetet viszont nem tudta használni. De amíg nem jártam a jelenlegi munkatársaimnál, addig nem is tudtunk az internetes sugárzásukról. Egyszóval nem ismertem a műsorokat, még a rádió székhelyét sem a városban, csak bíztam egy lehetőségben és a Szűzanya nevében.

– Mi a személyes motivációd arra, hogy az időd, energiád jelentős részét katolikus rádióműsorok elkészítésének szenteld?
– Ez a válasz idővel mindig bővül bennem, valami újat látok meg benne. Hálás vagyok érte és kifejezetten fontosnak tartom, hogy adódnak ilyen helyzetek, amikor egyrészt a kellő időben emlékeztetőt kapok, hogy tényleg ezt kell tennem, nem megszokásból, hanem mert változatlanul érvényes a személyes meghívatásom erre a feladatra, és tudatosíthatom, mi is az értelme a munkám igyekezetének. Illetve bízom benne, hogy ez akkor történik, amikor valaki másnak is szüksége lehet rá, hogy merítsen belőle. Abban a helyzetben mondhatom el ezt most, hogy ha nem látnám meg a helyemet a Mária Rádió Mirjam, a felvidéki magyar nyelvű Mária Rádió csapatában, akkor fölém kerekedne szívemnek az a nyugtalansága, hogy ne pusztán hobbi tevékenységben gondolkodjam, hanem képezzem szakmai szinten is tovább a hangomat, hogy választási lehetőséget teremtsek egyszer akár hivatásszerűen keresni az alkalmakat, helyszínt vagy csoportot az éneklésre. Tudatosíthatom, hogy

az embereknek minden egyes nap, bárhol is élnek, szükségük van Isten igéjének pillanatnyi üzenetére, mekkora jelentőséggel bír az itt és ekkor születő döntés, cselekedet, a helyzetek sokasága, és közben elér-e bennünket az örömhír, tudjuk-e magunkban hordozni a Szentlelket, Ővele, Általa és Őbenne létezni.

A 2021-es budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson szerettem volna magamba vésni, hogy észrevegyem, Krisztussal együtt szeretek-e, és nagyon törekedjek rá, ha kell, sokszor ismét, hogy a saját javaimon kívül forduljak, mert ahogy személyesen hallhattam, az igazi szeretet nem tud csak magára figyelni, túlcsordul az emberben és kinyílik a másik ember felé. Olyan hivatásom lehet, ahol segíthetem az evangélium terjesztését, hitbeli tanúságok felismeréséhez és kimondásához vezethetem a beszélgetőtársaimat az interjúk során, a testi-lelki egészségük védelméhez közvetíthetek szakmai tanácsot. A hallgatóinktól néha még választ is kapok a rádiós telefonfogadásokból, a magazinba küldött levelekből, vagy utólag a riportalanyaim és környezetük véleményéből. A munkatársaimmal érezzük a hallgatói család imáinak hatását, amely az önkéntességük legfőbb kegyelmi forrása és a Szűzanya egyik legfelszabadítóbb hívása.

– Mi a Mária Rádió nemzetközi családján belül a révkomáromi székhelyű szerkesztőség konkrét küldetése, mi a te személyes feladatod?
– Arra törekszünk, hogy a Szűzanya szándékait keresve a felvidéki emberek életében úgy szóljunk hozzájuk, hogy a műsorainkban meghallják az evangéliumban azt az üzenetet, amit a Lélek hangja sugalmaz nekik, és hozzájáruljunk a keresztény hitünknek egy nagy imaközösségben való megéléséhez. A révkomáromi műsorainkkal a helyi érdeklődőkön kívül jelenleg négy város környékét fedi le rádióvételünk: Érsekújvár, Léva, Rozsnyó, Telkibánya. Az interneten keresztül viszont bárhol hallgathatóak vagyunk. Szlovákiában a Mária Rádió Mirjam az első magyar nyelvű rádió, amely napi 24 órában nyert el sugárzási jogot. Ez óriási jelentőséggel bír, hiszen ez a lehetőség éppen egy keresztény katolikus imarádiónak adatott meg. Nálunk, a Felvidéken a szlovák államnyelv nemcsak érintkezési hatással van a magyarul beszélőkre, hanem beolvasztó jelleggel többségi nyelvvé kíván válni az anyanyelvű, vagy kétnyelvű érvényesülés, a kulturális hagyományok megélése helyett. Ezzel szemben mi olyan arculatot próbálunk kialakítani, mely magyar nyelven sugároz magas színvonalú műsorokat, igényes mind vallási-teológia, mind világi-ismeretterjesztő témákban, érdemi és aktuális tartalmakat közöl, hogy magyar anyanyelvünk értékét megbecsüljék a nyelvközösségünk tagjai, önbizalommal és bátran használják a természetes, elsődleges nyelvváltozatukat, a saját felvidéki magyar tájszólásukat, valamint formálódjon a kifejezőkészségük, gyarapodjanak az igényesebb irodalmi, újságírói, illetve tudományos stílus terén. Az értékmegismerés és továbbmentés csakis a nyelv használatával történhet, amely kiemelkedő szereppel bír a szórvány területen élő hallgatók számára. A helyi közösségek bemutatása az imádság és szentmiseközvetítések által a kisebbségi nyelvszigetben élőknek is magyar anyanyelvük rendszeres használatára ad lehetőséget, felebaráti társaságban összegyűlve. A műsoraimban többségében olyan személyekkel beszélgetek, akik a maguk szakmájában komoly eredményeket értek el, és emberileg is példaértékű hívő lelkület van bennük, mégis a magabiztosságukból veszítve gyakran érzik feszélyezve magukat bizonyos helyzetekben egy helytelenül berögződött nyelvi attitűd miatt, pedig sikeres és boldog emberek. Mennyivel inkább támogatásra és formálásra szorulnak azok a vegyes nyelvterületen lakó társaink, akiknek lassan egyre kevesebb alkalmuk adódik anyanyelven gondolkodni és érezni, mert évről évre azt veszik észre, hogy az utcájukban, a munkahelyükön, a rokonságukban, sőt már a családjukban is többségbe kerülnek az idegen nyelvű beszélgetések, már csak a hívek fordítják magyarra a plébánosuk által írt szlovák szentbeszédet és olvassák fel a szlovák szentmise keretében.

Ez a nyelvi határ számomra egyre lélektani határrá kezd válni, mert a felvidéki magyarság összetartozása szempontjából a Mária Rádió Mirjam is felelősséggel viseltet az anyanyelvű hitéletért. A rádió a közösségi médiumok azon fajtája, amely a beszélt nyelven keresztül valósul meg.

Öntudatot ébresztünk, hitet táplálunk, lelkületet, véleményt és közízlést alakítunk a szlovákiai otthonunkban a Szűzanya szándékaira figyelve. A Felvidéki beszélgetés című műsor országosan ismert, tehetséges és szakmailag sikeres személyiségeket mutat be, az Ispotály pedig az egészség védelmét szolgáló ismereteket és tanácsokat gyűjt össze hazai szakorvosok jóvoltából. Műsorvezetőként és szerkesztőként az egyes epizódok elkészítése során arra az áldásos szándékra segíthetem az interjúalanyokat, hogy az élettörténeteik, a világról és Istenről való eddigi tudásuk által a hallgatói családnak a legteljesebb javára tegyenek.

– Személyesen azt tapasztalom, hogy színes és kifejezetten közösségi fókuszú a magyar nyelvű katolikus hitélet a Felvidéken, noha erről viszonylag kevés információ jut el a magyar emberekhez. Megosztanád velünk a saját benyomásaidat, akár az általad készített műsorok alapján példákat is említve?
– Arra mindenképp büszkék lehetünk, hogy léteznek olyan országos szervezeteink, amelyek a helyi egyházközösségek híveit a Felvidék különböző szegleteiből egybeszövik, irányítják, fejlesztik, támogatják őket érdeklődés, életkor, hivatás szerint. Azokról szeretnék szólni, amelyekről személy szerint is tudomásom van, és nagyszerű élmények ösztönöznek az együttműködésre, személyes részvételekre.
A Kaptár nyári táborát 2018-ban egyetemistaként fedeztem fel a barátaim révén. Izgalmas előadásokról, közös éneklős dicsőítésekről és napi szentmiséről, szentségimádásról meséltek, s hogy emellett sokat beszélgetnek, szabadon, ahogy barátkoznak, meg kis csoportokban az előadásokról, és sokat játszanak, közösen sportolnak. Nem is gondoltam korábban, hogy ennyien lennénk hívő fiatalok és ennyire mélyen megszólíthatnak a tanúságtételek, vallomások, előadások, a nagy közösségben történő imádság. Más volt, mint otthon a templomban, a felnőttek és idősek közt. Ismertük egymást, mind hasonló korúak és barátságosak voltunk egymással. Az egész békés, vidám és örömteli volt. Azóta a Felvidéken igen kevés állandó diakónusunk közül Olgyay Csaba lelki vezetésével egy majd 200 fős keresztény ifjúsági csoport lettünk, akik megosztják egymással az általuk vagy közelükben szervezett lelki gyakorlatok, koncertek és dicsőítések eseményeit, és évente nagyot mulatnak a farsangi Kaptár bálban. Az idei NEK záró hétvégéjén is együtt jelentek meg, sőt egyesekkel már a héten elején is találkoztam önkéntes szolgálatuk közben.
A tábor kistestvéreként említeném a Hittanosok Nyári Nappali Táborát a Jókai Egyházközösség szervezésében. A kötődés annyiban nyilvánul meg, hogy ez az óvodás és alapiskolás gyermekeket szólítja meg. Épp ezért hallottam róla először, mert a barátom lévai cserkészcsapatában a srácok átléptek a nagyobbak őrsébe, és középiskolásként a saját Kaptáros nevezési lapjaink töltögetésénél jöttünk rá, hogy hozzuk őket is magunkkal. A Covid-járvány miatt ez várat magára, de hiszem, hogy ott is együtt táborozhatunk majd, mert a fiúk maguk fogalmazták meg, mennyire szerették és sajnálják, hogy „kinőtték” a hittantábort, de a Kaptár folytonosságot teremthet a kortárs keresztény közösségekbe tartozásukban.
A lévai cserkész focistákat említve szeretném kiemelni, hogy a sport terén is él egy olyan hívő ifjúsági szlovákiai hagyományunk, amely idén a 10 évfordulóját ünnepelte. A Felvidéki Ministráns Olimpia azt hiszem, azoknak a történeteknek adhatott versengési alapot, amelyeket

sokan az apukáinktól hallgatunk, hogy a plébános úrral hogyan rúgták a bőrt, mind a ministránsfiúk, még a 6-os reggeli mise előtt is a templomkertben.

S ha nem is az eredményeink okán, de a majd´ 70 éves Patyi Ferenc Károly atyánk fiatalos szelleméért hálát adva örömmel mondhatom, hogy a csúzi és fűri legények közül szinte minden éveben vannak résztvevőink, akikért a plébánosunk, a premontrei szerzetes atya személyesen is ott szurkol a pálya szélén.
A KIK betűszóval ismert Keresztény Ifjúsági Közösségek csoportról csupán később szereztem tudomást a közösségi hálón, egy alsóbodoki megemlékezés nyomán Puss Sándor jezsuita atyától. Bár az aktivitásukról keveset tudok, de úgy vélem, meghatározó lehetett egykor a tőlem idősebb generáció számára és legalábbis Kaptár-jellegű egybefogással bírt, tagjai ma is tartják a kapcsolatot.
A 46. sz. Kittenberger Kálmán Cserkészcsapat parancsnoka Léván rendszeresen részt vesz a Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség lelki eseményein is. A szakadó esőről szóló időjárásjelentés és a közkedvelt métabajnokság ellenére is egyedüli csapatként voltak ott az őrsvezetőivel a felvidéki mártírgróf, keresztény magyar politikus, Isten Szolgája Esterházy János végső nyugalomra helyezésekor Alsóbodokon, a szülőföldjén. Így a zarándokközpont díszőrségének tagjaként találkoztam először a barátommal, Szűcs Szabolccsal. Az egyetem mellett már dolgoztam a Nyitra-vidék egyetlen magyar tanítási nyelvű középiskolájában. Az iskola és a zarándokközpont alapítója, megboldogult Paulisz Boldizsár bizalma révén a rendezvény konferansziéja, háziasszonya voltam, a barátommal szemben, akkor nem mellesleg, esernyővel a fejem felett! A későbbi cserkészélményeim szerencsére sokkal naposabbak, vagy holdvilágos, csillagfényes réti tábori miséket, imádságos zászlólevonásokat idéznek. Feltett szándékom, hogy a reggeli és esti énekes imáikat megtanuljam, és ne csak egy tábori sereg közösségében dúdolgassam. Ugyanis Budapesten a NEK-ről egy imakönyvet hoztam magamnak emlékül a Youcat ifjúsági kiadványában, ahol mindkettőt megtaláltam, egy másik oldalon pedig azt az ösztönzést hozzá, hogy memorizáljunk fejből a különféle helyzetekhez, ráadásul ezeknek a dallama is jó emlékeket, nagyszerű embereket idéz.
A Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség elnökével, Gál Erikkel és ügyvezető elnökével, Csémi Szilárddal való első közös törekvéseink közt az alsóbodoki Esterházy János megemlékezés szerepelt, hogy a Paulisz családot támogatva segítsük a kárpát-medencei népek megbékélését kifejező felvidéki kegyhely lelki kibontakoztatását. A szövetség Kalász nevű friss zsengéjét is nyomon követem fejlődésében. A lelki tartalom megélése céljából hozták létre, hogy a cserkészeskün túl valódi hitet támasszon minden fogadalomtevőben. A böjti quatrók és az online roráté voltak az idei kedvenceim. A Betlehemi láng terjesztését tartom a szövetség egyik legnemesebb szolgálatának.

A Felvidéken ők hozzák el minden egyházközösségnek, régebbi hagyomány szerint még egyes házakhoz is a családoknak, bárkinek, aki beengedi őket lámpással a kezükben.

Egy ilyen képet találtam a szövetség honlapján is az elnökükről, Gál Erikről, aki csak felnőtt korában vált cserkésszé és engedte be a hit lángját a szívébe. A szervezet létjogosultságát abban látom, hogy céljuk a keresztény értelmiség nevelése, a helyi és nemzeti közösségmegtartó élmények biztosítása elsősorban a gyermekek és az ifjúság számára. Az ügyvezető elnök, Csémi Szilárd által ismertem meg a Via Mariae polgári társulás zarándokútjait, aki szintén vezetőségi tagként a felvidéki Mária Út kiépítésén szorgoskodik. Amikor átadták a szülőfalumhoz, Fűrhöz közel eső Cigléd nevű kegyhelyen át vezető szakaszát, akkor ismertem meg a stilizált M jelzésüket, de hogy olyan ajándékot kapok, hogy a munkámból kifolyólag is beszélhetek róla az embereknek, ekkor még nem sejtettem. A Mária Rádió Mirjam Felvidéki beszélgetés című műsorában ez volt az első kerekasztalnál folytatott csoportos interjúm, ahol a sokak által csak a cserkész nevén emlegetett Kismedve ötletéből a Via Mariae további két vezetőjével bemutathattuk a hazai vallási-turisztikai lehetőségeket a Mária-tisztelet jegyében. Erikről és Szilárdról is elmondható, hogy az életükben a gyermekáldást nem a saját családjukban, hanem a cserkésztestvéreik személyében találták meg, és több nemzedéket nevelnek az értékesebb jelenünkért. Számos felnőtt cserkész is segíti a küldetésüket, de különlegesnek tartom, hogy a családos cserkészet nevű kezdeményezéssel azokat is be tudják vonni ebbe, akik aktív cserkészek, vagy azok voltak, de mivel családot alapítottak, jelenleg nem tudnak teljes mértékben bekapcsolódni a csapat, illetve a cserkészszövetség életébe. Ugyanakkor a lehetőségeikhez képest nagyon is aktívak. Az ő csemetéiknek aztán szinte természetes az imában való hálaadás, az emberi és élő környezet megbecsülése, védelme, s hogy az otthonuk a haza egységét építi.
Ezek az egyén feletti nagyobb célok megannyi formában gyümölcsözhetnek, s a következő felvidéki személyek munkásságának jelentőségébe talán nem is gondoltam bele mindaddig, míg szükség nem lett a saját javaslataimra is az interjúalanyok tekintetében a műsoraimban. Ismét a Felvidéki beszélgetés kegyelmeiről szólnék. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának karnagyával, Józsa Mónikával az egyetemi énekkar tagjaként ismerkedtem meg Nyitrán. A vezénylése alatt fejlődhettem tovább nyaranta eleinte a komáromi Jókai Mór, majd az új, rimaszombati helyszínen a II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem karének és karvezetés kurzusán. Az egyházzenei tapasztalatai és a hitbéli tartalom iránti kifinomultsága, tisztelete fényesebbé tették a vallásos énekek megszólalását, mert alapvető részét képezték a kórusok repertoárjának, a jövőbeni, illetve gyakorló tanítók és óvópedagógusok képzésének, mely egyben a közös imádságunk is volt. Az interjú előtt sejtelmem sem volt, hogy ez a sokéves kántori szolgálatának áldásos hatása rajtunk. Komáromban egy próbára menet összetalálkoztunk Józsa Attila plébános úrral, akivel unokatestvérek, és épp a kántorképző tanfolyam egyik vezetőjeként haladt a Szent András bazilikába. A falubeli új kántorunk is tanult és mesélt az Egyházzenei tanfolyam nevű képzésről. Mint egyetemi hallgató, kétszer mérettettem meg a nyitrai magyar kórusban énekelve a galántai Kodály-napok kórusversenyen. Itt az ünnepélyes zárószámban vezényelte az egész gyülekezetet Stubendek István, a komáromi Concordia Vegyeskar kórusvezetője. A kántorunk elbeszéléséből kiderült, hogy ő a másik oktatója a magyar-latin nyelven kántori szolgálatot vállalóknak vagy abban fejlődni kívánóknak. A kórusmuzsika idén 40 éves komáromi hagyománya teremtett számunkra alkalmat, hogy mindezen élményeket egy interjú keretében is megoszthassuk a Mária Rádió Mirjam hallgatói családjával.
A Crux keresztény ifjúsági zenekar ugyancsak egy újabb CD kiadásával örvendezteti meg a felvidéki és magyarországi hallgatókat, főként itt koncerteztek ez évben. A Fényed vezet című kiadványukkal és a zenekar történetének bemutatásával köszöntjük a 2022-es évet Felvidéki beszélgetés című műsorunkban.

Hazánkban egyedüli felállás az övék, akik a keresztény könnyűzenei fellépéseken túl az énekes-zenés ifjúsági szentségimádások szokását is szeretnék terjeszteni, elevenebbé tenni magyar nyelven Szlovákiában.

Így hallottam róluk legelőször is, amikor a Kaptárban vendégzenéltek, s ezen kegyelmek értek Bennünket. Sőt, a gitárosuk, Sikula Gábor pszichológus lévén az Ispotály nevű egészségügyi műsoromban is adott már szakmai tanácsot a hallgatóinknak. A Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, Hollósy Tamás szülész, nőgyógyász doktor máriás lelkülete is segítette már a műsorban a tudományos tények megértését és az élet csodájának emberközeli megfogalmazását. A Felvidéken tehát szolgálnak bennünket magyar nyelven olyan egészségügyi szakemberek, akik keresztény hitüket élik meg a gyógyításban, s ebben példa lehet számukra az országos társaságuk vezéralakja is.
A közösségi tudat fontos kifejező eleme nálunk a nyomtatott sajtó legrégebbi keresztény katolikus orgánuma, a Remény hetilap. Gyermekkori templomi emlék – és azóta is bevett gyakorlat –, hogy a hirdetések közt szerepel a Remény előfizetés lehetősége. Hozzánk is járt mindig, a dédmamám, most pedig a nagymamám forgatja, sekrestyésként szervezi is a feliratkozók rendeléseit. Az első szorosabb kötődésem az újsághoz, amikor egy általános iskolás hittanórán készült rajzomat beküldte a hitoktatónk a gyermekrovatba. Érettebb fejjel már egy komoly tanúságtételemről számolhattam be a lap hasábjain. Az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola akkori pedagógusaként Isten Szolgája Esterházy János közbenjárásáért adtam hálát ezúton is, amikor két éve úgy került el bennünket, tanárokat és diákokat a nyitragerencséri buszbaleset, hogy az időjárás függvényében mégis megtartottuk az 1956-os hősök emlékére utólag szervezett megemlékezésünket, és nem azzal a járattal utaztunk a közlekedési csomópont, Nyitra városa felé, amely emberéleteket kívánó balesetet szenvedett, hanem a Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolna sziklasírjában imádkoztunk az iskola alapítójáért, Paulisz Boldizsárért és a felvidéki magyarok Alsóbodokon nyugvó patrónusához, a boldoggá avatás folyamatában lévő Esterházy Jánoshoz. A másik ajándék számomra Lőrincz Sarolta Aranka néprajzgyűjtő, nótafa és szépíró megismerése volt. A tavalyi Esterházy-zarándoknapon hallottam a gyönyörű énekét és egy a mártírgrófról írt ballada szavalatát, ez évben pedig egy rádiós önkéntesünk javaslatára interjút is készíthettem vele, ahol a Reményben vezetett saját rovatának ihletéseibe is belátást engedett.
Az ifjúkori tehetséggondozás a hit értékeivel ötvözve egyedi elismerést és óriási ösztönzést jelenthet. Ezzel a lelkesedéssel rendezik meg hazánkban az egyetlen vallási tárgyú keresztény szavalóversenyt, a Pislákoló mécsest. Többször próbálkoztam a diákjaim körében a felkészítéssel, de sajnos a részvételig nem jutottunk, viszont idén a technikus kollégám felvetette, nem szavalnám-e el jobb hangzású rádiós minőségben egy korábbi győztes versét, az Ámon, az ács című balladát. Ez volt a legszebb elégtétel a Tompa Mihály Országos Verseny sokszor elmulasztott dobogós első helyéért, mert Túrmezei Erzsébet költeményénél szebb előadói élményt nem is kívánhattam volna egy olyan Covid-évben, amikor szavalóversenyeket sem szervezhettünk, csak online formában. Ez a ballada könnyre fakasztóan gyönyörű és mély lelki tükör, melyet szeretettel ajánlok az olvasónak.
A tárgyi emlékek is nagyszerű érzéseket, embereket vagy élményeket juttathatnak az eszünkbe. Egy elsőáldozási emléket szeretett volna vásárolni egy rádióban érdeklődő nagymama, amikor tanácstalanságomban szembesültem a ténnyel, hogy ezévben bizony változott a szlovákiai magyar kegytárgyak elérhetőségi lehetősége. Kaapcsolatok révén, rendeléssel, vagy Magyarországra utazva bármihez hozzájuthatunk, de miután az otthonom közeli üzletekről kiderült, hogy végleg bezártak, felderítettem, hogy ismereteim szerint létezik nálunk egy Gábriel nevű online webáruház, amely somorjai székhellyel a mi kivételes kegytárgyboltunk, felvidéki híveké.
Büszkék lehetünk a közösségeinkre és azokra a személyekre, akik irányítják, képviselik és továbbfejlesztik őket.

Hiszem, hogy amit imával alapoznak meg, a Szentlélek szándékait követi és bátran tekinthet az új holnapra.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.