Hogyan változott az egyházon belüli bántalmazás kezelése?

Szilágyi Liliána-ügy, #metoo-mozgalom, tíz- és százezrek vallomásai világszerte a tekintéllyel való visszaélésről – a bántalmazások feltárása lassúnak tűnik, de már van előrelépés Magyarországon is, az egyházon belül is.

A Kovász blog induló podcastjének első adásában az egyházi bántalmazás igen érzékeny témáját járta körül Laborczi Dóra újságíró, a Kovász blog szerkesztője, Nagy Szabolcs evangélikus lelkész, és Urfi Péter, a 444.hu újságírója. A beszélgetés résztvevői választ kerestek a kérdésre, hogy hogyan jelenik meg a bántalmazás az egyházban, beszélgettek a megelőzését megbénító strukturális problémákról, és szót ejtettek arról is, hogy mit tehetnek keresztények és nem keresztények azért, hogy a helyzet megváltozzon.

A korábban lapunknak is interjút adó Urfi Péternek is köszönhető, hogy az egyházon belülről egyre több szőnyeg alá söpört eset kerül napvilágra. Péter a beszélgetésben elmondta, milyen – jellemzően pozitív – tapasztalatokra tett szert, mióta nekivágott a téma feltárásának.

„Két és fél év alatt tulajdonképpen a semmiből felépült egy papokból, szerzetesekből, gyermekvédelmi szakemberekből álló hálózat körülöttem, akikkel közösen dolgozunk ezen az ügyön” – mondta a 444 újságírója. Urfi Péter arról is beszélt, hogy amikor elindul egy ügy, le kell ülni egymással, és meg kell bízni a másikban, ami nagyon nehéz. Úgy látja, hogy a világban zajló folyamatok segítik a magyarországi ügyek felderítését is.

Laborczi Dóra, a Kovász blog főszerkesztője pályája kezdete óta foglalkozik egyházi ügyekkel és abúzustörténetekkel. Tapasztalatai alapján „rejtettebben van jelen ez a bántalmazó struktúra, mégis erős lenyomata van az egyházban”. Úgy látja, hogy a protestáns egyházakban főként a nők és a gyerekek sérelmére elkövetett erőszak jelenik meg.

Újságíróként elsősorban a családon belüli erőszakkal foglalkozott, de előfordult, hogy hívőktől egy köztiszteletben álló, a feleségét bántalmazó presbiterről kapott jelzést. Dóra szerint a nagyon durva, jelentős médiafigyelmet is kapó visszaéléseket megelőzi a spirituális abúzus jelensége, amely a többi bántalmazó rendszerhez hasonlóan nem egy-egy esetet takar, sokkal inkább egy struktúrát, amelyben „a spirituális hatalmi pozícióban lévő ember ezzel a hatalommal rendre vissza tud élni, elsősorban a hívek bűnösségének hangsúlyozásán keresztül”.

Ez pedig „sok mindent hoz magával, csak felszabadult és szókimondó híveket nem”. „A bántalmazást elszenvedő áldozatnak arra van a legnagyobb szüksége, hogy mindenki 100 százalékig megértse az ő igazát, mindezt alapvetően egy bántalmazó struktúrában, ami nagyon megnehezíti a probléma helyes és áldozathoz méltó kezelését” – mondta Laborczi Dóra.

„Az egyház feladata, hogy amikor a leleplezés megtörténik, maga tudja elkezdeni sebeinek gyógyítását. Külső nyomásra ez nem megy” – tette hozzá Nagy Szabolcs evangélikus lelkész.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

***

Amennyiben úgy gondolja, hogy Ön egyházon belüli szexuális jellegű visszaélés áldozata, vagy a tudomására jutott szexuális jellegű visszaélés, bejelentést tehet az érintett egyházmegye illetékes szervénél. A világi jog szerint bűncselekménynek számító eseteket a rendőrségen kell bejelenteni.

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.