Felfüggesztés után visszavonás – újra misézhet a Szent Korona Társaság elnöke

Idén nyáron adtuk hírül, hogy Dévényi Ferenc szeged-csanádi egyházmegyés papot Kiss-Rigó László mindennemű papi tevékenységtől eltiltotta. A megyéspüspök most megváltoztatta döntését.

Bár a papi tevékenységtől való eltiltás indokát hivatalosan akkor nem közölték, a Szeged-Csanádi Egyházmegye által most kiadott – a Magyar Kurírhoz eljuttatott – közleményből kiderül, hogy az orvosi végzettséggel is rendelkező Dévényi Ferencet „kiskorúak ellen történt illetlen viselkedés” miatt jelentették fel. A lefolytatott vizsgálat szerint a vád alaptalannak bizonyult, ezért Kiss-Rigó László püspök visszavonta a Szent Korona Társaság elnöki tisztjét is betöltő pap felfüggesztését.

„Dr. Dévényi Ferenc atya ellen 296/2023. szám alatt 2023. május 2-án hozott felfüggesztő határozatát a szeged-csanádi püspök 555/2023. sz. határozatával 2023. szeptember 15-én visszavonta.

A feljelentés alapján elrendelt előzetes vizsgálat eredményeként a kiskorúak ellen történt illetlen viselkedés vádja alaptalannak bizonyult. A keletkezett dokumentumokat a polgári hatóságnak is megküldjük.”