Felvilágosodás helyett: ébredés!

Egyik bejegyzésünk alatt csípős kommentváltás folyt a felvilágosodásról, amelynek olvasónk szerint a sok jót és a fejlődést, haladást, többek között a nők szavazati jogát is köszönhetjük.

Már húsz évvel ezelőtt is volt egy emlékezetes vitám erről a kérdésről, most talán még aktuálisabb, ami akkor megfogalmazódott bennem. További indíték volt, amit a napokban több portálon új hírként olvastam: kutatások és tanulmányok sora azt mutatja, hogy ahol több az erdő, ott többet esik az eső is. Fölkaptam a fejemet: ez tényleg új és tényleg hír?

Mindannyian már általános iskolában tanultunk a víz körforgásáról, és ha tudjuk, hogy az esőfelhők végső soron a Földről elpárolgó vízből képződnek, akkor kézenfekvőnek tűnik, hogy az erdő, amely lassan párologtat nagy mennyiségű vizet, több felhőnek ad alapanyagot, mint egy füves legelő, vagy pláne egy aszfaltozott város.

Azt is tudjuk már rég, hogy az erdő nemcsak megtartja, de termeli is a humuszt, a termőföldet,

ami nélkül nincs például mezőgazdaság. Tudjuk, hogy egy igazi erdő a biológiai sokféleség kincsestára és őrzője, még az ember által megzavart állapotában is.

Ezek alapján szerintem nem kell évekig tartó kutatás annak belátására, hogy az erdőtelepítés segítene a klímavédelemben. Ahogy segít Afrikában, Indiában, Dél-Amerikában, ahol elszánt és bátor emberek nem vártak nagy programokra, hanem maguk kezdtek fákat ültetni.

De mehetünk tovább is. Gondolhatunk az emberi életre, a saját egészségünkre. Minden korban magától értetődő volt, hogy egy csecsemőnek szüksége van az édesanyjára, mégis volt olyan próbálkozás, hogy a kisbabákat „szakemberek” gondozzák a szüleik helyett. Tudjuk, hogy minden emlős az anyja tejével táplálkozik a születése után hosszabb-rövidebb ideig, a XX. század ötvenes éveiben mégis sokan elhitték, hogy a tudomány jobb tápszert tud kitalálni az anyatejnél. Évtizedek alatt sikerült tudományosan bebizonyítani, hogy ez tévedés. Már csak azért sem lehetett igaz, mert ahány anya-baba, annyiféle összetételű tej.

Azt is tudjuk, hogy szükségünk van a szeretetteljes emberi kapcsolatokra, az érintésre, a gyöngédségre, mégis azt képzeljük, hogy robotokkal kiválthatunk olyan szolgálatokat, mint a vendéglátás vagy az ápolás-gondozás. Mintha ezek a feladatok csak fizikai-anyagi ellátást jelentenének.

Itt a következő csapda: a tudomány csak azt tekinti igaznak, amit kísérletileg tud igazolni. Ez azt jelenti, hogy azonos kiindulási körülmények között egy adott folyamatnak, cselekvésnek, beavatkozásnak mindig azonos eredményre kell vezetnie. De az élő szervezetek csak nagy általánosságban „egyformák”! Mi magunk is egyik nap így, másik nap úgy érezzük magunkat, egy sor fizikai jelenségre más reakciót adunk a lelkünk állapotának függvényében.

Lehetséges, hogy zsákutcába manővereztük magunkat? Lehetséges, hogy vissza kellene mennünk egy váltóhoz?

Nagyjából oda, ahol elhagytuk a titkokat, és elhittük, hogy mindent képesek vagyunk megérteni, ha eleget kutatunk? Oda, ahol a logikát és az emberi értelmet tettük meg abszolút iránytűnek? Ahol az embert már nem egy nála nagyobb hatalomtól függő teremtménynek, hanem a véletlen, a természetes szelekció és az evolúció termékének tekintjük?

Lehet, hogy minden érthetőbb és logikusabb lenne, ha a „Nagy Ismeretlen”, a „Sötét anyag” és a „Sötét energia” helyett ismét szellemi erőkről beszélnénk? Lehetséges, hogy valóban mindössze 4%-a a valóságnak az, ami a mi tudományunkba belefér?

Lehetséges, hogy a felvilágosodás, a technikai fejlődés, az emberi értelem trónra emelése csupán egy szemkápráztató fényszóró, amely elvonja a figyelmünket a Napról?

Magam részéről úgy érzem, találok válaszokat: csendességben, mezítlábalva a fűben, sétálva az erdőben, lebegve a Balaton vizében, vagy épp a férjemet, a gyerekeimet átölelve…

Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.