Ha harc, hát legyen béke

Férfi és nő viszonya - Legyen béke
pixabay

Minden alkalommal, mikor egy férfi hülyének néz egy nőt, vagy egy nő egy férfit, valami meghal a világban.

Unos-untalan arról beszélünk, hogyan lehetne javítani férfi és nő viszonyán. A természeti élet magja ez a kapcsolat, ezért erősen ajánlott folyamatosan terítéken tartani, mert ezt esszük és isszuk minden áldott nap. Ha akarjuk, ha nem.

Az egyenjogúságért folytatott harcra is azért van és volt a legnagyobb szükség, mert a nők még nem foglalhatták el az őket illető helyet. Ami biztos nem a férfiak helye, de a jelenleg zajló folyamatok mintha arra hajaznának. Egy edzőteremben két hát közül már egyre nehezebb eldönteni, férfi vagy női-e, talán még a ruházat tud segíteni. A megfelelési kényszer mindkét nemet hipernyomorítja.

Egy nő sosem fogja legyőzni a férfit, mert nem ellenségek. Azzal, hogy versenyezni próbál, mindkét fél csak veszít. Évszázadokig sínylette mindkét nem a rosszul értelmezett alárendelést a másiknak. A férfiak úgy gondolták, az élet az övék és a nők pusztán kellemes, vagy kellemetlen kellékei ennek. Mind a mai napig sok férfitársam pusztán használati tárgyként tekint a nőkre. Ebben sokat segít nekik a mérhetetlen mennyiségű online pornó és azok a „remek” sorozatok, komédiák, bohózatok, viccek, mémek milliói, amikben a nő és férfi kapcsolat harcként, ironikusan, gúnyosan és szenvedő igékkel tűzdelten van tálalva.

Az ilyen termékek fogyasztói sejtszintig át vannak itatva azzal a nyilvánvaló üzenettel, hogy nem kell ezt a kapcsolatot komolyan venni, mert a férfiak ilyenek, a nők olyanok, sőt, most már ugye „ilyen-olyanok” is. Miután jól felcímkézték egymást, igen nehéz meglátni a teleragasztott test és lélek mögött a másik embert. Nem lehetetlen, de erős akarat és kitartás kell hozzá, mert nagyon könnyen győz bennünk a másik nemről évtizedeken át alakítgatott tévképzet.

El lehet jutni a másikig és mindkét fél engedhet is magából, a másikért, az együttért. A „férfiakat úgy kell kezelni”, „hozzájuk úgy kell hozzászólni”, mert „ők úgyis mindig így reagálnak”, ezektől a boldogtalanság mantráktól meg kell szabadulnunk. A férfiak és a nők kezelési, használati útmutatói azért nem működnek, mert egyikük sem eszköz és nem azért született, hogy a másiknak rabszolgája, díszlettervezője, vagy szexuális segédeszköze legyen.

Egyikük sem robot, mégis azt gondoljuk, programozható. Be lehet állítani egy csomó mindenre. Hamar megtanuljuk, milyen nyomógombra reagál. Ha például “ezt” mondom, kiabálni fog, megsértődik, csapkod, elhallgat, vagy visszaszól. Az fáj neki, annak örül, ennek nem.

Odaadó figyelemmel meg lehet fejteni a velünk/közelünkben élő embertársunk teljes szeretési útmutatóját, ami jóval tovább mutat, mint egy szimpla használati utasítás.

Mert ugye nem egy eszköz a másik, hanem egy emberi lény. Mint olyan, szeretetre méltó, annak örülő, abban boldogságot találó.

Ha ismerjük azokat a nyomógombokat, érzékeny pontokat mind magunkban, mind a másikban, amit ha bármelyikünk bármelyikünknél megnyom, pusztítással reagálunk, akkor meg is van a megoldás. Ne, semmiképpen se, soha se nem és semmikor örökké ne nyomjuk meg!

Ha a másik véletlenül, vagy vélten szándékosan mégis megnyom, rálép, beletapos – blokkoljuk a jelet. Ne reagáljunk úgy, ahogy „mindig” szoktunk, mert „mindig”, vagy „soha” nem azt csinálja, vagy nem csinálja amit akarunk, vagy nem akarunk.

Ha választottunk és mellette döntöttünk, akkor ne akarjunk mást, mint szeretni. Cseréljük le a nyomógombost érintősre, a mobilunkat meg a kapcsolatainkra és beköszönt egy szebb, jobb és valóságosabban szerethető világ. Amiben jó együtt lenni. Ami táplál és lélegeztet minden élőlényt. Főleg az embert.

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.