Herke Miklós: Tisztelni kell a testünket ahhoz, hogy hosszú távon szolgálhassa céljainkat

A 24 éves személyi edző a testükön keresztül az emberek lelkét is edzi. Hogy miért és hogyan csinálja? Erről kérdeztük.

– Miért választottad ezt a szakmát?
– 16 évesen kezdtem súlyzózni, de már előtte is sokféle sportágat kipróbáltam. Kezdetben értetlenül néztek rám a teremben, mi keresnivalóm van ott, mert annyira vékony voltam. Egyszer fekve nyomásnál rajtam maradt a súly, amit egy vadidegen szedett le rólam fél kézzel. A nehéz kezdet után körülbelül egy év alatt jutottam el arra a szintre, hogy elkezdhettem segíteni másoknak az edzéseikben, és abban is, hogy hogyan táplálkozzanak, milyen kiegészítőket szedjenek. Egy barátom ismerőse tett rám nagy hatást, amikor olyan lelkülettel beszélt erről a sportágról, hogy azt éreztem, szeretném kipróbálni a másik oldalt is. Hogy nem csak edzek és fejlődök, hanem, hogy mások számára is segítséget nyújthatok. Ekkor ez még csak hobbi volt számomra. Érdekesség, hogy aki a legelső kliensem lett, attól korábban még én kértem tanácsokat. Hallottam a visszajelzéseket, hogy milyen jól tudom motiválni az embereket, akkor miért nem leszek én edző? Közvetlenül érettségi után, egy két éves képzést követően szereztem erre képesítést.

– Milyen emberek fordulnak meg a teremben?
– Nem véletlenül él az a sztereotípia, hogy vannak, akiket csak az érdekel, hogy egyre nagyobbak legyenek és egyre több izmot építsenek. Nem érdekli őket, hogy az eredményeiket hogyan használhatnák fel a magánéletükben, karrierjükben. Ők azok, akik mindenféle szert képesek használni a céljuk eléréséért. Az egészségtudatos hozzáállásnál viszont az, hogy elkezded tisztelni a saját testedet. Felismered a felelősségedet az irányában, hogy hosszútávon egészségesen szolgálhassa a céljaidat.

– Hogy lesz a hobbiból karrier?
– Az iskolából kikerülve még csak húsz éves voltam. Egy alap tudást birtokoltam, amivel az embereknek csak egy bizonyos szintig tudtam segíteni. A tapasztalat megszerzése az, ami elhozta, hogy ne kacskaringós utakon vezessem el a partnereimet a céljukig. Készítettem egy facebook-oldalt mint személyi edző, és vártam a csodát. Négyszer vagy ötször nullázódott le a klientúrám és a beutazási költségekkel együtt nem is mindig zártam nyereségesen a napot. Több ismerősöm felvetette, hogy jobb lenne, ha hagynám az egészet. Meg sem fordult a fejemben, hogy ezt én feladom. Az áttörést a saját szemléletváltásom hozta meg. Elengedtem, hogy hajszoljam az embereket és feladatnak tekintsem a karrierépítést. Arra koncentráltam, hogy abban az időben, amíg azzal az eggyel vagyok, minden figyelmemet rá fordítsam.

Fontosabb, hogy én mit tudok adni a sport által, mint az, hogy mit akarok elérni vele.

Ez a stratégia szájról-szájra terjedt az ismerősök között, a teremben is felfigyeltek a módszeremre.

– Mit tudsz Te adni az embereknek?
– Sokkal többet, mint azt az ember gondolná. Miért kezdenek a pasik kondizni? Legtöbbször azért, hogy becsajozzanak. A lányok meg, hogy lefogyjanak, jól nézzenek ki a strandon, a többiek ne szólják meg őket. Ezeken túl, sokkal többet adhatok a sport által. Első és legfontosabb, hogy az ember megtanulja tisztelni a saját testét és azt a munkát, amit Ő beletesz. Aztán, aki komolyabban gondolkodik róla, rájön, hogy ugyanekkora munkát bele tud tenni a munkájába, a párkapcsolatába, a barátságába és az önmagával végzett lelki munkájába is. Segítem a klienseket, hogy akarják jóra fordítani az energiájukat. Így beépíthetik ezt a hozzáállást az életük többi területére is. Önbizalmat akkor szerezhet egy ember, ha olyan dologban méretteti meg magát, amiben benne van a bukás vagy a félelem.

– Milyen az ügyfélköröd összetétele?
– Vegyes. Tinédzserekből egészen kevés van. Férfiakból a 25-től 35-ig terjedő korosztály a leggyakoribb. Ötvenesem pedig csak kettő van. A nők két korosztálya keres meg. Az egyik a 18-24 éves réteg és a másik pedig a negyvenes. Ők nagyon sűrűn keresnek fel. Főleg a hölgyeknél tapasztalom azt, hogy meg kell tapasztalniuk egy bizonyos mélypontot a testüket tekintve ahhoz, hogy változtatni akarjanak. Kezdetben azt gondoltam, hogy személyi edzőt azért keresnek fel az emberek, mert a legjobbak akarnak lenni. Ehelyett csak annyit szeretnének, hogy kiegészítse az életüket és a már említett módokon hozzáadhasson valami pluszt. Ez alapvetően meghatározza azt, hogy mit várok el tőlük.

– Mindenkivel lehet mit kezdeni, mindenkiben benne van a fejlődési lehetőség?
– A lemorzsolódás nálam szerencsére nem magas, de alapvetően jellemző a sportágra, hogy hamar abbahagyják a kezdők. Legfőbb oknak azt látom, hogy csalódnak, amiért nem jönnek a várt eredmények, pedig túlhajszolják magukat. Egyszerűen nem jól próbálkoznak, rossz technikákat használnak. Egy személyi edző segít abban, hogy a belefektetett energia ne szétszóródjon, hanem ott összpontosuljon, ahol kell.

– A te korosztályodnak mi segíthetne, hogy hozzád hasonlóan céltudatosak legyenek?
– Jó kérdés. Próbáltam mindig a saját érdekeimen túlmutatóan gondolkodni. Ez a jellemem része volt régen is.

Ehhez az kell, hogy az ember rájöjjön, hogy nem Ő a világ közepe. Mert ha mindenki így gondolja, és csak el akarja venni, ami „neki jár”, akkor a végén a világban nem marad semmi.

Ha fordítva gondolkodunk, akkor a sok beadott jóból elvehet az, akinek éppen szüksége van rá.

– Volt valaki, aki rávezetett Téged erre?
– Nem emlékszem semmi konkrétra. Inkább az tanított, hogy már 17 éves koromban is azonnal ugrottam bele dolgokba, amiért később rengeteget csalódtam. Gondolkoztam, hogyan csináljam, hogy ne mindig egy újabb falba ütközzek. Valahogy magamban alakítottam ki ezt a szemléletet. Sok önfejlesztő könyvet olvastam, de rá kellett jönnöm, hogy ezek a technikák nálam nem működnek. Mert az az író módszere. Nem tanulható meg a saját utunk könyvekből. Kitartás kell, hogy legyen, és a többi alakul.

– Ha az ember nem magát tekinti a világ közepének, akkor kit tekintsen?
– Szerintem mindenki keressen egy számára fontos eszmét, ami neki fontos és amit szeretne közvetíteni a világ felé. Mindenki példát mutat másoknak. Rosszat vagy jót. Meg kell, hogy határozzuk magunk számára, hogy mi milyet akarunk mutatni, mit szeretnénk tanítani másoknak, milyen tapasztalatainkat tudjuk átadni.

– Te miben hiszel?
– Én abban hiszek, hogy bárki ki tud törni a saját poklából. Kitartással mindig van felfelé vezető út, még annak is, aki évek óta a félelmei és gátlásai miatt megrekedt egy szinten.

– Úgy tudom, Istenkereső vagy.
– 7-8 hónapja közeledem felé. Érdekes, hogy bár egész életemben körülvett ez a téma ismerősök, barátok, rokonok által, de távol maradtam, minden impulzus ellenére. Mindig azt akartam inkább megmagyarázni, hogy miért logikus, hogy Isten nincs. A változást az hozta, hogy úgy döntöttem, adok egy esélyt a dolognak. Nagyon durván megtapasztaltam az életem minden területén a jelenlétét. Ez nem könnyű út. Mert ha valamit tudsz, az könnyű, de ha valamit csak hiszel, akkor előbb kell hinni, mint ahogy meglátod. És nehézség nekem, hogy mindent máshogy tudtam Róla, mint amit most megtapasztaltam. És azt hiszem, sokunknak rossz az istenképe. Ahogy közeledünk a valósághoz, egyre többször kerülhetünk összetűzésbe azzal, amit gyerekként hallottunk, vagy tanultunk. A bennünk kialakult kavalkád tisztázásához mindenképpen kell legalább egy segítő.

– Mit mondanál a kortársaidnak, miért merjenek mást is keresni, mint a világi dolgokat?
– Az Istenkeresésre azért buzdítanám Őket, mert csak nyerni tudnak vele. Még akkor is, ha kezdetben az egésznek semmi értelmét nem látják.

Az ember hiába lesz sikeres a munkahelyén, a baráti körében és halmoz anyagi javakat, előbb-utóbb érezni fog egy mély ürességet, amit világi dolgokkal nem tud betölteni, vagy kompenzálni.

De Isten ezt az űrt képes lesz betölteni.

Beszélgetőtárs: Szőke Tibor

Ez a cikk eredetileg a szemlelek.blog.hu oldalon jelent meg.