A magyar úszólegenda életéről nemrég dokumentumfilm készült, melyről már számos kritika jelent meg. De sem a film, sem az arról szóló véleménycikkek nem foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy valójában mit tekintünk győzelemnek? Úgy is fogalmazhatnék: hol van az a pont, ameddig kijelenthető, hogy ez megérte?
„A siker titka, hogy a szokásos dolgokat szokatlanul jól csinálod.”
(John D. Rockefeller)
Májusban került a mozikba Köbli Norbert forgatókönyvének és kreatív menedzseri munkájának is köszönhetően Pálinkás Norbert első filmje, a Hosszú Katinka életét bemutató „Katinka”. A megjelenéssel és a tartalommal kapcsolatosan számos írás, kritika született, leginkább a hasonló volumenű dokumentumfilmek költségvetéséhez képest negyvenszeres szorzó került a vélemények középpontjába. Sokan a tartalommal kapcsolatban is kifogásokkal éltek, páran a hitelességet vonták kétségbe a sikerekben elévülhetetlen érdemeket szerzett Shane Tusup szándékos mellőzése miatt, és voltak, akik alapjaiban kérdőjelezték meg az alkotás megszületését, mondván, szükség van-e egyáltalán egy ilyen önéletrajzi műre.
Hosszú Katinka 1989. május 3-án született Pécsen, 3-szor választották Európa legjobb női sportolójának, 4-szer volt az év úszónője a Nemzetközi Úszószövetségnél, a FINA-nál, és ugyancsak négy alkalommal választották az Európai Úszószövetség (LEN) legjobbjának. Az első versenyző úszásban, aki egy időben tartott öt világcsúcsot az öt vegyesúszó számban, 64 aranyérmet szerezve világversenyeken.
Azzal, hogy egy háromszoros olimpiai, 26-szoros világ-, és 35-szörös Európa-bajnok (még leírni és összeszedni is nehéz volt) úszóról, Magyarország egyik legkiemelkedőbb sportemberéről, brandjéről, az ő életéről, sikereiről, az odáig vezető útról, az alkalmazott edzés- és mindenféle módszerekről, a kitartásról, a motivációról jó és hasznos dolog a jövő generáció számára is példamutató, a pályafutás minden apró részletére odafigyelő filmet csinálni, kevesen vitatkoznának, viszont volt sportolóként, azóta számos más területet kipróbálóként engem a történet egy teljesen más aspektusa érdekel.
Mi a siker?
A siker szinonimájaként a jó eredmény elérése, a diadal, az érvényesülés, a győzelem olvasható különböző oldalakon, tágabb értelmezésben kedvező végeredményként, olyan helyzetként, állapotként vagy következményként írják le, ami korábbi elvárásaink, tervünk elért céljaként felel meg, amire tudatosan törekedtünk, szándékunk irányult az elérésére. Szokták még nagy népszerűséget, ismertséget elért személyre is mondani, alkalmazni.
A pontos megfogalmazásról, hogy kinek, mit jelent a siker, naphosszat lehetne vitatkozni a nyári melegben, a kedvenc vendéglátóhely teraszán egy pohár sör társaságában, azonban
számomra zavaró, ha a sikert népszerűséghez, ismertséghez, diadalhoz társítják.
Mi a különbség a sportban elért siker, és az életeket mentő, netán életeket világra segítő orvos, az elkészült tetőszerkezetére büszkén tekintő ács, az új ízekkel harmóniát teremtő, a kondér fölé elégedettséggel szagoló szakács, vagy az élet bármilyen más területén eredményt elérő szakember teljesítménye között? Sokak számára egy apró lépés is akkora siker, öröm, lelki plusz, mint gólt lőni a Puskás Arénában, vagy elsőként csapni célba a Duna Arénában.
Siker a focipályán, az uszodában, az operában
− A mérkőzés utolsó perce, Szoboszlai Dominik a saját térfelén megkapja a labdát, iramot vált, a balösszekötő helyéről két izlandi között befelé cselez, majd 22 méterről hatalmas gólt lő a hosszú sarokba. Magyarország kijutott a részben hazai rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságra!
− Hosszú Katinka az utolsó 50 méterére fordul, több mint egy testhosszal vezet, még növelni is tudja előnyét, és fantasztikus eredménnyel, 4:26,36-tal csap a célba. Új világcsúcs, Hosszú Katinka olimpiai aranyérmes!
− A Rómeó és Júlia lélegzetelállító fináléját követően Felméry Lili és Leblanc Gergely kéz a kézben kiáll a Magyar Állami Operaház ünneplőbe öltözött, teltházas publikuma elé, hosszú perceken át zúg a vastaps, átszellemült tudattal ünnepli a lelket töltő, hatalmas érzelmeket kiváltó, mennyei mozdulatokat.
Siker siker hátán – hol irigykedve, hol elismeréssel, hol a saját lehetőségek elvesztegetése okozta keserűséggel, „én is állhatnék ott” gondolatokkal szemléljük a kimagasló eredményeket, produkciókat, az élet különböző területein jól teljesítőket. De
belegondoltunk bármikor is abba, hogy mi kell ilyen volumenű eredményességhez,
milyen út vezet egy gólig, egy világcsúcsig, vagy épp az Operaház színpadáig? Kisajátítható-e a „siker” kifejezés a kimagasló eredmények, tettek aposztrofálására?
Egysíkú gyermekévek, lemondás, megfelelés
Ötévesen kezdtem a pályafutásomat. Edzettem télen-nyáron, hóban-sárban, esőben-fagyban, földes és salakos pályákon a hétköznapok mindegyikén, hétvégén jöttek az utazások, bajnoki mérkőzések, kupák. Az egész családom alkalmazkodott az extrém életvitelhez, mely kizárólag a tanulás-sport-pihenés háromszögében telt, szigorú szabályok szerint. A barátaim kizárólag a csapat- és osztálytársak közül kerülhettek ki, de velük sem tudtam elmenni moziba, színházba, vagy csak le a játszótérre.
Számos olyan megismerés, tapasztalás maradt ki az életemből, mely egy fiatal fejlődésében, szocializációjában fontos szerepet játszik.
Cserébe viszont ott voltak az utazások, az imádott sport, és az azt kísérő sikerek, az ismertség és az elismertség, mely akarva-akaratlanul is tökéletességre, az állandó megfelelés irányába terelt.
Meg kellett felelni a szülőknek, a gyerekkorban elvesztegetett lehetőségeiknek, álmaiknak, a tanároknak, hiszen jól is kellett tanulni, az edzők elvárásainak, minden nap, minden edzésen, minden versenyen, később a mérkőzésre kilátogatóknak, majd a szurkolóknak, a közvéleménynek, a médiának és a vezetőknek. Mindig figyelni kellett a viselkedésre, a megjelenésre, a hiba nélküli képre. A tehetségeden, tudásodon, szorgalmadon túl így lehettél válogatott, kaphattál jobb szerződéseket, utazhattál külföldre, így fogadott el a közeg. Számtalan lemondás, a világ, az élet megismeréséből elvesztegetett év, testi és lelki mínusz, vállveregetésbe csomagolva.
Sérülések, műtétek, és a több ezer lemorzsolódó pályatárs
A nagy terhelés, a sok sérülés és műtét, a fájdalomcsillapítókkal végzett gyakorlások, lejátszott mérkőzések, a pályafutás után visszamaradt rendellenességek, melyek már soha nem tesznek lehetővé egészséges és teljes életet, ugyanúgy a képhez tartoznak, mint maga a csillogás.
Nem beszélve a sok társról, megtört lélekről, a sportból szomorúsággal távozókról,
akikbe ugyancsak rengeteg tehetség szorult, csak lehet, hogy nem voltak annyira szerencsések, esetleg korábban kapta el őket valamely sérülés elkerülhetetlen „ölelése”. Ha számításba vesszük, hogy a futballban egy csapatból, egy korosztályból statisztikailag körülbelül egy-két játékos ér el a csúcs közelébe, kap szerződést a felnőtt csapatnál, ami a keret 4-5%-a, vagy gondolunk azokra is, akik Hosszú Katinka mellett ugyanúgy úszták naponta a kilométereket a másik sávban, átélve ugyanazokat a negatívumokat, feladva oly sok mindent, akkor még szomorúbb lehet a kép: hány emberélet, megtört lélek ér meg egy felemelt kupát?
Határokat átlépő nevelési elvek
Minden sikerhez más-más út vezet. Azok is, akik nem annyira járatosak a sport világában, a film által kaphatnak egy kis ízelítőt arról az irdatlan mennyiségű munkáról, lemondásról, mely egy kis megfelelésbe és lelki presszióba csomagolva a dobogó legfelső fokáig vezetett.
A film azonban zömében csak a pozitívumokra fókuszál,
nem tért ki, nem térhet ki olyan nem elhanyagolható részletekre, melyeket például tavaly októberben, egy sikeres pályafutás lezárásaként Cseh László osztott meg a közvéleménnyel: „Amikor eljöttem és ebbe a remek uszodába, közösségbe kerültem, kiütköztek a traumák, amiket a hosszú évek alatt elszenvedtem és bennem ragadtak, mert magamba zártam őket” – mondta a világversenyeken 70 érmet gyűjtő klasszis. „Kimondott célként fogalmazódott meg az, hogy meg kell törni a versenyzőt. Ha nem sikerült száz százalékban megfelelni az edző kívánalmainak, akkor jött az ordibálás, a büntetés, gumikötelezés, közben koki a farúddal. Ha nem úszod meg a szintidőt, akkor ugyanez a vízben. Képzeld el, amikor becsapsz 186–192-es pulzussal és puff a fejedre. De ennél is rosszabb a lelki terror. Mert abban éltünk, ez nem kérdés.”
Az uszodában sokszor repültek a fapapucsok, csattant a gumipapucs a gyerekfenéken, vagy elhíresült történeteket lehetett hallani Juliska néniről és Jancsi bácsiról is. Juliska néni volt a Széchy Tamás székéből kioperált faláb, egy félméter hosszú fadarab. Egy más korszak más nevelési elveket valló képzési rendszerének, a keményebb dolgokig is lazán elmenő edzők munkájának gyümölcsei voltunk. Sokszor csak a vakszerencsén múlott, hogy milyen nevelési eszközökhöz nyúló szakember kezei közé került az ember.
A fizikális és/vagy verbális nyomásgyakorlás, a bántalmazás automatizmusként olvadt a mindennapokba,
nemcsak az uszodában, a sportban, de az élet más területén is. Számtalan dologról, történetről lehet(ett) hallani a színház, a katonaság, és sajnos az egyház vonatkozásában is, mindenhol, ahol a rendszer az alá-fölérendeltségre, a feltétel nélküli engedelmességre, és a megkérdőjelezhetetlen elvekre épült.
„Ezért értetek el eredményeket, ezért lett belőletek ilyen (sport)ember” – mondják sokan, de valóban a presszió, a lélek megtörése, a teljesítőképesség határait folyamatosan kapirgáló kizsigerelés az egyetlen út a sikerekig?
Az emberi élet értelme és célja
Sohasem tudhatjuk, hogy mi van, volt egy-egy sikeres pályafutás hátterében, egy megnyert aranyérem mögött, milyen mikro- és makrohatások kísértek végig egy karriert. Egy biztos,
számos tapssal és szavakkal éltetett teljesítmény hátterében olyan emberi sorsok, feláldozott életek húzódnak, melyek miatt ki kell jelenteni: nem éri meg!
Mérő Vera ennél sokkal keményebben fogalmaz: „Aki csak érmekben és eredményekben gondolkodik, amiért cserébe bármilyen bántalmazás, a lélek megtörése, az emberi árulás és akár a hazugság, az önhazugság sem megfizethetetlen ár, az egyszerűen nem érti az emberélet értékét, értelmét és célját.”
Az értelmét és a célját, mely nem lehet más, mint hogy boldog, mosolygó, és saját feladataikkal, sorsukkal elégedett embereket neveljünk, lássunk. Ahol egy gól, egy aranyérem, egy színpadi meghajlás szabad akarat, örömmel átszőtt választás és út következménye, nem mások álmának, frusztrációjának, esetlegesen fizikálisan vagy verbálisan bántalmazó módszereinek a végeredménye. Szülőként hiszek abban, hogy egy gyermek lelki fejlődésére is odafigyelő nevelő, pedagógus, egy (sport)szakember feladata, hogy ajtókat mutasson a kíváncsi fiatalságnak, hogy különböző eszközökkel felkeltse az érdeklődésüket, hogy motiválja őket arra, hogy önszántukból, saját akaratukból lépjenek át ezeken az ajtókon. Lehet egy edzés, egy spiccóra, egy különfoglalkozás is felemelő, és a siker eléréséhez egészséges táptalajt biztosító, hogy a szokatlan dolgokat is szokatlanul jól csinálhassuk, az élet bármely területén.
