Sokakban feszültség él a témával kapcsolatban, pedig van rá orvosság: üljünk le és beszélgessünk róla!
Ezúttal az előző cikkem egyik gondolatmorzsáját kívánom kifejteni. Ahogy abban megemlítettem, a cigány kisebbséghez való besorolás történhet öndefiniálás alapján, vagy a többségi társadalom megítélése szerint. És valójában máig vita tárgya a szakmai diszkussziókban is, hogy ki a roma. Nem akartam annyiban hagyni a témát, így az etnikai értelemben vett identitásképzésről és ehhez kapcsolódóan az identitásválság kialakulásáról hoztam el gondolatokat szakemberek írásaiból, csipetnyi személyes tapasztalattal fűszerezve.
Az identitás a személyhez tartozó egyik legfontosabb ismertetőjegy, úgymond az egyén névjegye. De vajon miért is olyan nehéz a valahova tartozás eldöntése, hogyan történik, s milyen tényezők nehezítik azt?
Valójában a szocializáció által alakul ki az azonosságtudatunk – vagy fordítva? Az adott társadalomban elsajátítjuk a nyelvet, a szokásokat, s értékrendünk ennek megfelelően alakul ki. Egy másik megközelítésben Habermas úgynevezett szerep-koncepciók meglétét feltételezte: szerinte a társadalmi cselekvések már meglévő szereprendszerekbe integrálódnak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy tanulás által elsajátítjuk az adott szerephalmaz jellemzőit, hogy azt el tudjuk majd játszani.
De mik is ezek a jellemzők? Ha valakitől megkérdezzük, hogy „ki vagy Te?”, megtudjuk az illető anyanyelvét (nyelv), hogyan szervezi az életét (társadalmi praktikák), mit tart az életben jónak vagy értékesnek (értékrend). Egyrészt vannak velünk született adottságok, másrészt a környezetünk normatív elvárásai, melyek – utalva itt sok korábbi levegőben hagyott gondolatra – eltorzíthatják, veszélybe sodorhatják azonosságtudatunkat. George Herbert Mead szerint az egyén identitása a társadalmi interakciók során alakul ki, mert a társadalmi környezet már adott, abba beleszületünk, abban élünk, az megelőz bármely személyes identitás-kialakulást.
Magamra ismertem, amikor arról olvastam, hogy egy személy hovatartozásának meghatározása nemcsak saját magán múlik, hanem mindig ki van téve a társdalomban az identitás-tulajdonításnak.
Az egyének és a csoportok között – olykor konfliktusszerűen – a kollektív identitás megvitatása történik. A többségi identitásnak nagy szerepe van a kisebbségi identitás alakulásában, sőt, negatív irányba befolyásolhatja: a kisebbségi azonosságtudattal kapcsolatban mindenféle reakciók és torzulások jöhetnek létre. Ismét felteszem a kérdést: rendben van-e, ha kívülről kísérlik meg az identitásképzést? Személy szerint az én belső hangom ezzel nem ért egyet.
Az egyén nézetéből kiindulva Erős ötféle azonosítási stratégiát csoportosít, ezek mindegyike más-más összetételű identitást eredményez. A legszélsőségesebb módszer az asszimiláció. Ilyen esetben az egyén elhagyja az eredeti kulturális jegyeit, és kizárólag többségi jegyek által határozza meg magát. Ennek ellentétes módszere a disszociatív stratégia, mely során a kisebbségi kulturális tényezők a meghatározóak. Kettős kötődésről beszélhetünk, ha az eredeti kultúrát megtartja, ugyanakkor a többségi társadalom kulturális jellemzőit is átveszi valaki. A marginális stratégiát választja az egyén, amennyiben nem kulturális (kisebbségi, többségi) jellemzők mentén determinálja magát, hanem például hivatása alapján. Ötödikként sorolható az az eset, amikor az egyén nem tudja semmilyen dimenzióban azonosítani magát, ekkor „tartós identitásválsággal” küzd. Ehhez kapcsolódóan talán ismerős a helyzet: a kívülről való identitás-tulajdonítás a társadalmi előítéletek kialakulásának területe. Amennyiben valaki valamilyen tekintetben a többségtől különbözik, a gyerekek között gyakorta esik csúfolódás áldozatául, de felnőttként is megélhetünk hasonlót, esetenként komolyabb szinten: diszkriminálásnak hívják, amikor nem a többség tagjának tekintenek minket, emiatt hátrányosan megkülönböztetnek.
A megkülönböztetés nyomot hagyhat az önértékelésünkön, az identitásunk megtalálását is torzíthatja. Révész (2007) szerint „az identitás mindig személyes erőfeszítést igénylő pszichikus teljesítmény, amely kríziseken keresztül valósul meg”. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete hasonlóan hangzik: a személyiség az egyes fejlődési szinteken jelentkező kríziseken keresztül jut előre (Csepeli, 2006). Az identitás beazonosításához elengedhetetlen a csoport pozitív visszacsatolása – épp ezért kerülhetünk válsághelyzetbe, ha egy bizonyos csoporttól elutasítást kapunk, ha nem tartanak a csoporthoz tartozónak. Ezért
tartom jónak a tanodákat, a roma szakkollégiumokat, melyek párbeszédet nyitnak, és teret adnak a romaság pozitív megélésének.
Magam is a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat immáron alumni tagja vagyok. A szakkollégiumi időm alatt ráébredtem, hogy tudatosítanom kell a cigány származásomat is. A roma és magyar fiatalok vallásos légkörrel átszőtt közösségében, a romológiai ismeretek elsajátításával, a cigány kultúra megismerésével több lettem, és már pici rossz érzés sincs bennem, ha elárulom, roma vér van bennem.
Nos, képzeljük ezt el a gyerekek körében, akik főképp tapasztalat útján tanulnak, részükre a felnőttek referenciául szolgálnak! Egy olyan világban, ahol még a felnőttek között sem tisztázottak egyértelműen ezek a csoportdinamikák, mit várunk el a gyermekektől? Ezért fontos a tudatos nevelés – a témát beszélgetés tárgyává kell tenni!
Magam is tapasztaltam gyerekként, hogy lecigányoztak. Emlékszem, előfordult, hogy próbáltam a származásunkról beszélgetni édesanyámmal, de nem könnyítette meg a helyzetemet. Édesapámmal egyszer került úgy komolyan erről szó, pont egy nehézség kapcsán. Az alsó tagozat végét jártam, és nehézségeim támadtak matematikából. Édesapám nagyon megijedt, rögtön magántanárt kezdett el keresni nekem. Végül nem volt rá szükség, javulni kezdtek a jegyeim, de így is csak 3-as volt a legjobb, amit hazavittem (a többi tárgyból 4-es, 5-ös voltam). Édesapám ekkor mondta, hogy a tanár azért nem ad jobb jegyet, mert cigányok vagyunk. És akkor mesélte el, hogy a családunkból ki milyen származású pontosan, hányadrészt vagyok cigány. Jellemző, hogy a családokban a cigányságról, annak nehézségeiről történő beszélgetés tabu téma. Baráth írásában az interjúkból az derült ki, hogy valójában mind a szülő, mind a gyerek szándékosan kímélni szeretnék egymást. Pedig a nehézségekről való beszélgetés fontos, hiszen segítő jellegű tud lenni.
Mind gyermekkorban, mind pedig felnőttként is fel van tehát adva a lecke az identitás kérdéskörében. Személy szerint
olykor ide-oda pattogó labdaként éreztem magam, s máig meg tudok lepődni, hogy a körülöttem lévők hogyan ítélnek meg engem. Mindenki más szemmel lát.
De már elmondhatom, hogy míg gyerekkoromból kellemetlen érzések jönnek elő, addig ma már határozottan tudok nyilatkozni az identitásomról. Sőt, megtiszteltetésnek vettem a Romani Design tavaly decemberi felkérését: egy divatbemutatóval egybekötött fotózáson ölthettem magamra a roma jegyeket hordozó gyönyörű ruhadarabjaikat.
Emellett, úgy gondolom, a tudatos magatartás az, ha mind a magyar, mind pedig a cigány családokban a gyerekekkel leülnek és beszélgetnek a témáról, megosztják gondolataikat, érzéseiket a gyerekek – neveljük őket, mert felelősek vagyunk értük.
* * *
Forrásjegyzék:
Révész György (2007): Személyiség, társadalom, kultúra – a pszichoszociális fejlődés erikson-i koncepciója. In: Gyöngyösiné Kiss Enikő és Oláh Attila (szerk.): Vázlatok a személyiségről. A személyiség lélektan alapvető irányzatainak tükrében. Új Mandátum, Budapest. 224–243.
Bodó Barna (2012): Az asszimiláció jelenségvilága. In: Balog I. e.a. (szerk.) A szociológia szemüvegén keresztül, Belvedere Meridionale Kiadó Szeged. 40-58. http://acta.bibl.u-szeged.hu/67973/1/2012_feleky_60_040-057.pdf
Baráth Szabolcs (2016): Romológiai tartalmak interiorizációs lehetősége tanodában.In: Mire jó a tanoda?: a TanodaPlatform keretében összegyűjtött innovációk, kutatások, történetek. 180-183. https://mek.oszk.hu/18200/18257/18257.pdf
Csepeli György (2006): Szociálpszichológia. Osiris, Budapest
Erős Ferenc (1998): Megismerés, előítélet, identitás. Budapest: Új Mandátum Kiadó
George Herbert Mead (1973): A pszichikum, az én és a társadalom.Gondolat Kiadó. Budapest
Jürgen Habermas: Theorie der Sozialisation, ismeretlen szerző nem autorizált jegyzete, 1968. 2.o.
Weiss János (2020): A kisebbségi identitás-tudat konstrukciói. in.: Daróczi Enikő. Az identitás. 224-232 http://real.mtak.hu/123119/
http://real.mtak.hu/123119/1/A%20kisebbségi%20identitás_Weiss.pdf
