Ki ez az édesanya, aki ennyi szeretetet adott nekünk?

Rudan Mária földi élete fájón hamar, 40 évesen ért véget – mind élete, életműve, mind búcsúztatása felkiáltójelként áll előttünk.

Talán elhamarkodott lenne kijelentésként megfogalmazni, de felvetésként igenis megállja a helyét, hogy olyan katolikus testvérünk távozott idén októberben közülünk, akit akár a tiszteletreméltó személyek között is említhetnénk. Róluk állítja az egyház, hogy a keresztény erényeket hősies fokon gyakorolták. Az olvasók egy része túlzásnak érezheti, hogy egy reflektorfényt kerülő, többnyire háttérben tevékenykedő hölgy kapcsán ilyesmire utalok, de álljon itt példaként a tény, hogy az elmúlt 30 nap legolvasottabb cikke a Szemléleken Mária halálhíre, és a korábban az emberi méltóság témájában vele készített interjúnk. Az sem a véletlen műve, hogy a budapesti temetésre tömegközlekedéssel érkezve már a Kálvin tértől érzékelhető volt, hogy sokan igyekeznek ugyanoda, Kelenföld felé. A Szent Gellért templom kriptájában pedig jelképessé rövidült az „utolsó út”, mert akkora tömeg töltötte meg a méretes urnatemetőt, hogy az oltártól a hátsó épületrészig álltak a rokonok, a barátok, a tisztelők, így mindenki a helyén maradva, csupán lélekben vonult az asszisztenciával.

Rudan Mária
Fotó: Gégény István

Mária titka, vonzereje leginkább az lehet, hogy evangéliumi értelemben „boldog” életet élt.

Amikor Ferenc pápa hétköznapi szentekről, köztünk élő szentekről beszél, olyasféle életre buzdít, amelyet a háromgyermekes édesanya, szerető feleség, elkötelezett egyházépítő megvalósított.

Nem igyekezett előtérbe kerülni, miközben számos tevékenységeinek egyikeként az egyik legforróbb katolikus témával is foglalkozott. Amíg azonban az egyházon belüli visszaélések ügyére egyesek hallgatással, titkolózással reagálnak, mások épp ellenkezőleg, nagyon is hangosan felelőst, számonkérést követelnek, Mária a probléma helyett a megoldásra figyelt, a gyógyulás útját kereste, sőt járta – kitaposta, kikövezte, hogy mi már magabiztosan járhassunk ezen az ösvényen.

Igazán anyai szívvel szerette az egyházat, saját egyházát, népes családjának minden tagját, óriási közösségét. Szerette a sietőket, a tétovákat, a hangosakat és a csendeseket egyaránt. Nagyon rossz bíró lett volna belőle, mert távol állt tőle az ítélkezés.

Rudan Mária
Fotó: Formanek Tamás

Ha azokat a bizonyos keresztény erényeket próbálnánk nevesíteni, amelyeket hősies módon gyakorolt, leginkább a családcentrikusság (egyrészt személyesen odahaza, másrészt kiscsoportokban gyakorolva, továbbá szervezeti és összegyházi szinten is megvalósítva), a türelem, az elfogadás, a bölcsesség, különösen pedig a kompassió, vagyis az együttszenvedés merül fel bennem (és ez a sor bizonnyal folytatható…). Vagyis

Mária életében ténylegesen megvalósult az egyház missziós küldetésének mindhárom aspektusa: a közösség, a szolgálat és a mártíria

– utóbbit önfeláldozó szeretetnek is nevezhetjük.

Ezek az erények ugyanabból a közösségi erőtérből forrásoztak, amelyet maga is épített: szülei, nagyszülei példaadó élete, tanító-nevelő szeretete, férje, testvérei, iskolái, családi és cserkészközösségei mind formálták, támogatták lelki növekedését. Egész élete hű visszaigazolása annak, amit nemrég Mario Grech bíboros is említett a Szemléleknek adott interjúban: az Egyház egy közösség, melynek tagjai egymástól erőt, hitet merítve ismerik fel saját küldetésüket. Mária küldetése láthatóan sokakat megszólított, így érdemes azt a hátországot, támogató közösséget is meglátni körülötte, amelynek tagjai lehetővé tették az ő missziós útját.

Rudan Mária
Fotó: Formanek Tamás

Mária lelki terheket hordozott, mint minden ember, de alighanem sokkal többet, mint az átlagember. Sokunkat vitt a vállán: a türelmetleneket, a tenni akarókat, a kibúvókat keresőket, a szembenézőket, a bátortalanokat, a meghallgatókat, a bizonytalanokat… E hordozás közben gyógyított is: a szavaival, a mosolyával, főként pedig azzal, ahogy mindenkihez hozzáállt.

Az emberi méltóság tisztelete, szeretete, inspirálása volt képzeletbeli zászlójára tűzve – ezt építgette mindenkiben, akivel találkozott, akivel kapcsolatba került.

Szívesen idéznék tőle, de egyszerűbb újraolvasni a vele készült interjúnkat, ha valaki még nem tette meg. Szavaiból látható, hogy magasan képzett laikus hölgyként soha nem tévedt sem antiklerikalista, sem feminista irányokba. Mindig megtalálta a helyét, és aki ismerte, alighanem egyetért azzal, hogy mind a Mester tanítását hallgató evangéliumi Mária, mind testvére, a tevékeny, aktív Márta lelkülete felismerhető volt benne. Hol a nők helye az egyházban? Például ott, ahol Rudan Mária is megtalálta azt.

Életműve rámutatott, milyen sok teendőnk van még az emberi méltóság területén. Mennyi esendőség és tökéletlenség van jelen egyházunkban, mennyivel többször kellene egyházunk tagjainak és vezetőinek is gyakorolniuk a bocsánatkérés keresztényi gesztusát. Mária biztosan nem haragudna ránk, rájuk – inkább azt mondaná: „gyerünk, sok még a tennivalónk!”

Rudan Mária
Fotó: Formanek Tamás

Férje, gyermekei, testvérei, rokonai, barátai, ismerősei, munkatársai számára a súlyos fájdalom közepette is vigasztalást adhat, hogy

„lelki otthonában” indult el égi hazája felé: templomban, szentmisén, imádság közben lett rosszul.

Teljesen érthető, hogy a temetési szertartáson könny szökött a pap szemébe, hogy elcsuklott a kántor hangja. Ahogy a helyszínen is elhangzott: mindannyian gazdagabbak lettünk Mária által, és most szegényebbek nélküle. Nyitva volt a szíve mások felé, különösen a kiszolgáltatottak, a gyermekek védelmének szentelte az életét. Hitt benne, hogy nem a halálé az utolsó szó, és az utolsó lecke, amelyet számunkra hátrahagyott, hogy ebben vajon mi is hiszünk-e? Hisszük-e, hogy Mária tovább él abban az országban, ahová Isten hazavár bennünket? Az az Isten, aki maga is tud sírni, aki mindenkiben, így a gyengékben, a kirekesztettekben, az elesettekben is látja, tiszteli az emberi méltóságot, és aki maga a szeretet – az a szeretet, amely erősebb a halálnál, és örökké megmarad.

Mária valójában nem új dolgot talált fel, hiszen már Lisieux-i Szent Teréz is megfogalmazta: „az egyháznak szívében szeretet leszek”. Meggyőződésem szerint ez Mária életművének is az esszenciája. És ezért gondolom, hogy boldog volt, most is boldog.

Az ő boldogsága nem csupán külső körülményekből fakadt, még csak nem is kizárólag derűs alaptermészetéből következett, hanem természetfeletti, „odafenti” okokra vezethető vissza.

Úgy hiszem, leginkább annak örülne, ha az elvesztése miatti fájdalmat nem eltagadva, azzal együtt megpróbálnánk társául szegődni ebben a boldogságban. Vinni tovább a zászlót, szeretni egymást, felfedezni mindenkiben – igen, válogatás nélkül mindenkiben – az emberi méltóságot, és tisztelni is azt.

Rudan Mária
Fotó: Gégény István

Óriási feladatot hagyott hátra Rudan Mária számunkra, de példát is mutatott. Ha ő képes volt rá, talán nekünk is sikerülhet a szeretet erényét hősies fokon gyakorolni.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.