Jocó bácsi: „A kamaszoknak határokra van szükségük”

Balatoni József, vagy ahogy sokan ismerik, Jocó bácsi egyre elkötelezettebben foglalkozik a kamaszokkal és szüleikkel. Hamarosan megjelenik a témában írt könyve is, miközben egy, a kamaszokról szóló színházi előadáson dolgozik.

– Most novemberben jelenik meg új könyved, a Kamaszkor. Miért döntöttél úgy, hogy pont erről a témáról írsz?

– Régóta foglalkozom kamaszokkal, mindig is ez volt a kedvenc korosztályom. Ahogy pedig beleástam magam a témába, észrevettem, hogy komplexen, ilyen mélységben még senki nem foglalkozott velük Magyarországon. Sokan emlegetik a kamaszokat különböző kontextusokban, de nincs egy olyan átfogó kép, amely a kamaszok világát is bemutatja – mindenki csak arról beszél, hogy mennyi gond van velük. Ezzel a könyvvel tükröt szeretnék tartani a felnőttek elé, hogy lássák, a kamaszok nem is olyan borzasztóak. Elég volt abból, hogy folyton leírjuk ezt a korosztályt, miközben rengeteg érték van ebben az életszakaszban is.

– Azt mondod, hogy a kamaszokat könnyen félreértik a szüleik?

– A legtöbb szülő elfelejti, milyen volt kamaszként, vagy az évek alatt “megszépül” saját kamaszkorának emléke. Gyakran találkozom azzal, hogy a mai kamaszokat elítélik, mondván „nem olyanok, mint mi voltunk”. A valóság azonban az, hogy mi is hasonlóan viselkedtünk annak idején. A kamaszkor nehéz időszak, óriási hormonális és pszichológiai változások zajlanak le bennük, amelyek következtében szélsőséges érzelmi hullámzásokat élnek át. Ez pedig gyakran megnehezíti a szülők és a pedagógusok dolgát. Azt gondolom, hogy a kamaszoknak határokra van szükségük, még ha tiltakoznak is ellene. Az életkorukból fakad, hogy lázadnak, és hagyjuk is, hogy lázadjanak, de a keretek hiánya inkább árt, mint segít.

– Ez egy idegtépő időszak a családok életében. Arról nem is beszélve, hogy egyre korábban, egyre fiatalabb korban kezdődik a kamaszkor.

– Tény, hogy egyre korábban jelentkeznek a kamaszkor jellemzői, de ez gyakrabban tapasztalható, ha gyereknek van nagyobb testvére, akitől kamaszkori mintákat lát.

Ami aggasztóbb, hogy a mai gyerekek hamarabb próbálnak „felnőttként” viselkedni,

miközben paradox módon a húszas éveik elején járó fiatalok nem tudnak felnőni, és kamaszként viselkednek. Tehát a kamaszkor időszaka lényegesen hosszabbá vált: hamarabb kezdődik és később ér véget. Ezen pedig nem kell csodálkozni, hiszen gondoljunk csak bele, hogy az életciklusok is elhúzódnak, a fiatalokat semmi nem sürgeti, hogy 18-20 évesen családot alapítsanak, vagy munkába álljanak.

– Értelek. Most beszéljünk arról, hogy hol találkozol ma kamaszokkal?

– Az oktatásban már nem, legalábbis nem úgy, mint korábban. Most tréningeket tartok kamaszoknak és érettségire készülő diákoknak, miközben végre úgy dolgozhatok, ahogyan mindig is szerettem volna.

Jocó bácsi bátran kiáll a kamaszok mellett (Fotó: Hajas Orsolya)

– Miért hagytad ott a tanítást?

– Nem tudtam azonosulni a státusztörvény által kínált új feltételekkel, amelyek gyakorlatilag elvették a szabadságomat, a tanítási módszereim szabad megválasztását, ezért tavaly szeptemberben felhagytam a közoktatásban való munkával. Pedagógusként úgy érzem, hogy szükségem van szabadságra ahhoz, hogy a legjobb formámat nyújtsam a diákjaim számára, de a törvény ezt ellehetetlenítette.

– Egy év telt el azóta. Ma hogyan látod a státusztörvény hosszú távú hatását?

– Szerintem ez a törvény sok szempontból káros mind a tanárokra, mind a diákokra nézve. A tanári pálya már most is alulértékelt, és a helyzet ezt csak tovább rontja. Az új törvények és szabályok túlságosan kötöttek, és ellehetetlenítik, hogy a tanárok valódi kreativitással közelíthessenek a diákokhoz. Ráadásul a pedagógusok kiégése is komoly probléma –

sokan már az egyetemen kiégnek a sok stressztől,

és később az oktatási intézmények csak súlyosbítják ezt az állapotot. Az lenne az ideális, ha a pedagógusok nagyobb társadalmi megbecsülést kapnának, és lehetőséget, hogy valóban hivatásként élhessék meg a munkájukat. Ami azt illeti, a bérek rendezése terén történt előrelépés, de ez még kevés a változáshoz. Megértem azokat a kollégákat, akik nem bírják tovább.

– Volt rá példa, hogy a tanítványaid vagy a követőid miattad választották a pedagóguspályát?

– A mai napig sok olyan üzenetet kapok, amiben erről írnak. Van olyan követőm, aki évek óta figyel, és ennek hatására döntött úgy, hogy pedagógus lesz, noha először úgy látta, ez nem fenntartható hivatás. Mindig örömmel tölt el, hogy hatással lehetek másokra. Persze néha elnézést is kérek azoktól, akik a hatásomra döntenek a tanítás mellett, mert jól tudom, hogy ez nem egy könnyű pálya – habár nagyon szép.

A pedagógusok megítélése továbbra sem jó (Fotó: Hajas Orsolya)

– Gyakran beszélsz saját nehézségeidről a közösségi médiában. Mit teszel akkor, amikor a nyilvános szerepléseid miatt megkérdőjelezik a pedagógusi hitelességed?

– Az a helyzet, hogy mindig akadnak olyanok, akik szerint nem összeegyeztethető a médiaszereplés a pedagógusi pályával. Voltak, akik konkrétan kimondták, hogy a közszereplés nem illik egy tanárhoz. Megtanultam együtt élni ezekkel a véleményekkel. Nekem az a legfontosabb, hogy megmaradjon a szakmai hitelességem, ezért mindig a diákok érdekeit tartom szem előtt. Ha valaki részt vesz az egyik tréningemen, vagy eljön egy előadásomra, akkor látja, hogy mennyire komolyan veszem ezt a hivatást – ez garancia arra, hogy pedagógusként és emberként is hiteles maradjak.

– A hitelességnél maradva, hamarosan debütál a Kamaszharc című ifjúsági regényed színpadi adaptációja.

– November 9-én lesz a bemutató a Pinceszínházban. Az előadás a kamaszkorról szól, ezért remélem, hogy minél több emberhez eljut a híre. A kamaszoknak van mit mondaniuk, és ezt szeretném mindenki számára érthetően közvetíteni. A darab tehát a felnőtteknek tart tükröt, és rávilágít arra, hogy milyen elszalasztott álmaik, vágyaik vannak. Ez egy igazi szembenézés a kamaszokkal, a kamaszkori önmagunkkal és a mai személyiségünkkel is. Most még javában folynak a próbák, de vészesen közel van a premier, és én tényleg csak remélni tudom, hogy az előadás üzenete eljut a szülőkhöz: a kamaszok nem szörnyetegek.

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom