Amennyiben modern bűnökről beszélünk, mindenképp meg kell említeni a félelemkeltést és az álhírterjesztést. Manapság egyre többször, egyre hangosabban kerül elő a harmadik világháború kifejezés, így időszerű tisztázni a kérdést: van-e félnivalónk? A biztonságpolitikai szakértő válaszol.
Ferenc pápa nemrégiben arra kérte a kommunikációs szakma képviselőit, hogy beszéljenek a világban dúló konfliktusokról, és oszlassák el a rémhíreket, álhíreket. Ma, amikor több mint két éve háborúban áll Oroszország és Ukrajna, számos hír terjed a háború továbbgyűrűzéséről. Sokan harmadik világháborútól rettegnek – vannak nők, akik azért mondanak nemet a gyermekvállalásra, mert egy háborúval, konfliktusokkal terhelt világba nem szeretnének gyermeket szülni. Fontos tehát, hogy megvizsgáljuk a kérdést:
mitől is félünk pontosan?
„Az orosz-ukrán háború mára anyagháborúvá vált, és nem kizárt, hogy kifulladásig tart. De hogy eszkalálódni fog a NATO területén, ettől jelenleg nem tartok” – kezdi a beszélgetést Bartók András, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének tanársegédje. A biztonságpolitikai szakértő szerint túlzás harmadik világháborúval riogatni, ugyanis egyik nagyhatalomnak sem áll érdekében egy ilyen helyzet előidézése.
Miben higgyünk?
Az oktatóval egy szemináriumi keretben használt, a NATO és Oroszország közötti konfliktust modellező gyakorlat apropóján beszélgettünk. Az ilyen hadijátéknak is nevezett szimulációk lehetővé teszik a döntéshozók és adott esetben a szakértők számára, hogy különböző biztonsági kihívásokat és válsághelyzeteket modellezzenek és elemezzenek. Az így kapott adatok segítenek felmérni a potenciális kockázatokat, kidolgozni és tesztelni a válaszstratégiákat, valamint megérteni a különböző forgatókönyvek lehetséges következményeit. A szimulációk magukban foglalják a katonai, a politikai és a gazdasági tényezőket. A tudományos alapokra épülő “játék” segítségével különböző szcenáriókat vázolnak, amelyeket valós tényekre alapoznak, de a résztvevőknek lehetőségük van kipróbálni akár irreálisnak gondolt helyzeteket is. Ezekkel igyekeznek pontosabb képet adni a lehetséges kimenetelekről, például arról, milyen irányba haladhat tovább az orosz-ukrán háború. Ugyanakkor a biztonságpolitika tudományos vizsgálata – más társadalomtudományokhoz hasonlóan – nem tud természettudományos pontosságú, egzakt valószínűségeket kifejezni. Túl sok a változó: a társadalom szereplői önálló döntéshozók, tehát még ha ismerjük is a kereteket, amikben vannak, a döntés végső soron az egyéni szabad akaratok eredményeként születik. Ezért a biztonságpolitikai valószínűségszámítások inkább a több lehetséges forgatókönyv közötti viszonylagos valószínűség, a „minek nagyobb az esélye?” kifejezésére törekednek. „A legvalószínűbb szcenárió – amelyet maga Oroszország is kommunikál –, hogy
két-három évig még folytatódni fog a háború.
Ezzel szemben sokkal kisebb a valószínűsége annak, hogy a NATO közvetlenül beavatkozzon, és ez által kirobbanjon a harmadik világháború. Ha tehát az a kérdés, hogy mire érdemes berendezkedni a közeljövőben, akkor a válaszom: arra készüljünk fel, hogy az anyagháború még néhány évig elhúzódik” – magyarázza Bartók András, aki azonnal hozzáteszi, ne feledjük, hogy jelen konfliktus esetében nem a területszerzés a cél, sokkal inkább pszichológiai erődemonstrációról van szó. Hogy kinek, milyen esélyei vannak? „Jelenleg Oroszország jobb helyzetben van, mint tavaly ilyenkor. Az erőforrásaik adottak ahhoz, hogy akár valóban kifullasszák Ukrajnát. Ugyanakkor kérdés, hogy Ukrajna meddig és mennyi külső forrásra számíthat, amelynek köszönhetően képes fenntartani az ismert helyzetet.”
A háború csak egy szó?
Akár megnyugtatóak is lehetnének Bartók András szavai, ugyanakkor érdemes említést tenni a harmadik világháborút fennhangon hirdető szereplőkről is. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tavaly decemberben megjelent Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című kötetében arról számol be, hogy a nagyhatalmak már berendezkedtek a harmadik világháborúra, a fegyverkezés elkezdődött, mi több: hamarosan borús időszak következik. A politikai igazgató azt írja, hogy létezik olyan forgatókönyv, mely szerint „a nemzetközi rend a káosz irányába tart”. Habár jelen esetben is egy lehetséges szcenárióról van szó, érdemes megfontolni, hogy melyik forgatókönyv reálisabb. Felmerül az is, hogy vajon a harmadik világháború hangoztatása
csupán a politikai kommunikáció része?
A szomszédos országban zajló fegyveres konfliktus a földrajzi közelsége miatt a magyar embereket jobban foglalkoztatja, mint a távolabbi európai uniós tagállamok lakosait, éppen ezért nem meglepő, hogy az orosz-ukrán háború olyan politikai kommunikációs eszköz lett, amelyet a hazai pártpolitika előszeretettel használ.
A Vatikán álláspontja
A kérdés már csak az, hogy mit kommunikál és melyik szcenáriót tekinti reálisnak a világ leginkább békepárti állama, a Vatikán? Ferenc pápa többször is felszólalt az orosz-ukrán háború kapcsán, amikor is határozottan elítélte a konfliktust és az ezzel járó emberi szenvedést. Több nyilvános megszólalásában hangsúlyozta, hogy a háború „emberiség elleni bűncselekmény” és „Isten elleni bűn”, mivel ártatlan életeket követel és pusztítást hoz magával. A pápa a civilek, különösen a gyermekek és a sebezhető csoportok elleni támadásokat
„szentségtörésnek” nevezte,
amely ellen minden kereszténynek és a nemzetközi közösségnek egyaránt tennie kell, függetlenül attól, hogy ki melyik határ mögött áll. A Szentatya homíliáiban folyamatosan hangsúlyozza a béke szükségességét és az azonnali fegyverletételt, mi több, felszólította a világ vezetőit, hogy tegyenek meg mindent a békés megoldás érdekében. Többek között ezek a megnyilvánulások is rámutatnak a pápa aggodalmára a háború okozta humanitárius válság miatt. Azonban van valami, ami maga a pápa sem tehet meg: nem mehet oda a csatatérre és nem veheti ki a katonák kezéből a fegyvereket. Mit tehet mégis az egyház? A rá jellemző megingathatatlan reménnyel várja, hogy minél hamarabb pont kerüljön a háború végére.
