Ha kicsi vagy, Ő naggyá tesz

kicsi nagy
pixabay.com

Váratlan helyzetek, angyalok és némi matek is helyet kap Varga László püspök friss gondolatmorzsái közt.

A “mi Atyánk” imádkozása segít az”Én és a Többiek” gondolkodástól eljutni a “MI”-ig, ahol már minden embert testvéremnek tekinthetek.

Elég egy váratlan helyzet, és már nem Jézus, az evangélium, hanem a rosszra hajló énünk veszi át újra az irányítást. Jöjj Szentlélek!

A főangyalok hűséges társak. Erejükkel segítenek az Úton maradni, örömhírükkel kitartani az Igazságban és gyógyulni az Életben.

Szeretjük-e azokat, akikhez a küldetésünk szól? Készek vagyunk-e felvállalni azokat, akikért imádkozunk? Ahol igen, ott Isten országa elérkezett.

A Gyermek Jézusról nevezett Teréz tudta, hogy ő mennyire kicsi. Isten azonban naggyá tette, mert kicsinységének tudatában is szolgálta a többieket.

Az őrangyalok nem megfigyelnek, rajtakapnak, hanem figyelmes szeretettel kísérnek és segítenek bennünket. Hála értük!

Megérintetve a Szeretettől tenni a jót és igazat, dicsőíteni Istent több, mint mindezt azért végezni, hogy kiérdemeljem az Isten szeretetét.