Az utóbbi hetek közéleti történéseinek markáns kontrasztját adja az Egyházfórum legfrissebb, idei első száma, melynek Műhely rovatában az embermentőké a főszerep.
A keresztény közéleti-kulturális folyóirat a holokauszt 80. évfordulójára emlékezve tíz ismert és kevésbé ismert embert mutat be, akik a vészkorszakban “akár vértanúságot is vállalva felszólaltak, tettek azért, hogy akár egy lélek is megmenekülhessen az értelmetlen halálból, (…) és ezt a kockázatot kifejezetten hitbeli meggyőződésből vállalták – azért, mert hitük szerint nem tehettek mást.”
Cikkünkben részleteket villantunk fel az Egyházfórumban megjelent összeállításból, a “lélekmentők” portréjából, “akik minden ideológiai narratívát és kockázatot figyelmen kívül hagyva segítettek, ahogy tudtak; mentettek, akit tudtak; szóltak, amikor tudtak. Olyan időben, amikor egyházuk a vétkes tájékozatlanság, a némaság vagy a cinkosság útját választotta.”
Apor Vilmos, a vértanú püspök
“A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezeti és etnikai hovatartozásukat nem tekintve állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta és ostorozta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben. A hozzá fordulók egy részét bújtatta, vagy továbbküldte az oltalomleveleket ezrével kiállító Angelo Rotta nunciushoz vagy nővéréhez, a Magyar Vöröskeresztet vezető Apor Gizellához. Segítette a város polgári lakosságát is, a kolostorok vezetőivel együttműködve sok menekült elhelyezését biztosította.”
Friedrich Born, az otthonszervező
„A Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi delegáltjaként több ezer zsidó származású magyar üldözött életét mentette meg a holokauszt idején, és számos árvaházat tartott fenn Budapest-szerte.”
„egész egyszerűen nekünk szögezte a kérdést: Mit csinál az egyház a zsidókérdésben? Van-e valami elgondolása, terve az egyháznak a zsidók mentésére? Tudja-e az egyház, hogy most a németek megszállásával kezdődik el tulajdonképpen a zsidók komoly üldözése, deportálása a koncentrációs táborokba?”
Járosi Andor, a kolozsvári Wallenberg
„zsúfolt templomában a szilveszteri prédikáció után megrázó imát mondott a fasizmus áldozataiért. Beidézték a hadbíróságra, meghurcolták a nyilas lapokban. Egyházközségében is hajszát indított ellene a német csoport. De Járosi Andort nem lehetett megfélemlíteni.”
“Ez a csendes, félénk ember végül is szembeszállt a hatalom birtokosaival s a háború utolsó esztendeiben magára vonta a mindenható vezérkar figyelmét. Igazolásra hívták fel nem egyszer, fenyegették, sajtóban meghurcolták, mert nevén nevezte a gaztetteket, kiállt a zsidók, üldözöttek mellett, munkaszolgálatosokat temetett s a szószéken csak Isten igéjét hirdette s nem a háborús uszítás szólamait.”
Kádár Imre és családja – mentettekből mentők
„Kádár Anna tizenhárom évesen már gondozói szerepben találta magát édesanyja mellett a Ribáry utcai Sztehlo-otthonban. Az otthonokban Kádár Imre szervezkedett, Kádárné főzött, Anna pedig a gyerekekre vigyázott.”
“Sok csodát megéltünk ott. Egyszer egy légiriadó alatt szokás szerint lementünk a pincébe. Az ölemben egy kisbabával ülök a falnak dőlve egy matracon, várjuk a riadó végét. Egyszer csak jön egy irtózatos dörrenés. Egy bomba, egy hatalmas bomba megállt abban a falban, amelyik mögött ültem, és nem robbant fel. Végig ott maradt a falban utána is. Szóval ez az egész történet csodák sorozata volt.”
Márton Áron, a szószóló
“1944 májusában tartott kolozsvári beszédében így fogalmazott: „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.” Ezt követően tizennyolc éven át tartották őt börtönben, majd házi fogságban. Halála után hosszú ideig nem lehetett nyilvánosan elismerni érdemeit, mivel a kommunista rendszer nem nézte jó szemmel az egyházi vezetők és ellenállók tevékenységét.”
“Nem konkrét embermentő tevékenység miatt ismerték el, hanem bátor és határozott állásfoglalásai miatt. Márton Áron az egyedüli katolikus egyházfő volt az akkori Magyarország területén, aki nyíltan, a zsúfolásig megtelt kolozsvári Szent Mihály-székesegyházban tömegek hallatára ítélte el a náci ideológiát, és ami még fontosabb: a deportálásokkal és a népirtással kapcsolatban a korabeli magyar kormány közreműködését.”
Remete (Einzig) László, a radikális
“A II. világháború folyamán sokan álltak választás előtt: vajon akkor maradnak hűek önmagukhoz, ha csöndben meghúzódnak, vagy ha vállalják az általuk elítélt rendszerrel való szembefordulás kockázatát? Remete László lelkész volt, embermentő és partizán. 1944 december 20-án a szószékről vittek el, majd rendszerellenes tevékenysége miatt nem sokkal ezután kivégezték.”
“Remete ateista fiatalokat is befogadott a banda tagjai közé. Sőt nemcsak elfogadta a kételkedés jogát, egyenesen szorgalmazta a radikális kérdések fölvetését: „Isten jobban szereti az őszinte ateizmust, mint azt az embert, aki Isten dicsőségére csal.”
“életművének központi gondolata a hitvallás és a tett, a prédikált szó és a cselekedet elválaszthatatlanságának elve.“
Salkaházi Sára és a cipők a Duna-parton
“Salkaházi Sára (eredeti nevén: Schalkház Sarolta Klotild) egykori újságíró, a Szociális Testvérek Társasága apácanővére, közel száz magyarországi zsidó származású személy megmentője, vértanú.”
“A német megszállás idején a szociális testvérek is kivették részüket az üldözöttek menekítéséből. Mintegy ezer ember életét mentették meg, közülük mintegy százan személy szerint Sára testvérnek köszönhetik megmenekülésüket. A társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal ellátott bújtatottakkal.”
Slachta Margit, az úttörő
“Slachta Margit magyar katolikus szerzetesnővér, a Szociális Testvérek Társaságának megalapítója, keresztény feminista politikus, az első magyar női országgyűlési képviselő és bátor embermentő volt egy személyben.”
“Keresztény hite, embersége életveszélyt is vállaló embermentő munkára sarkallta a második világháború éveiben. Elhatárolta magát a zsidótörvényektől, számtalan petíciót, föliratot készített és terjesztett a hatóságok elé.”
“A hitoktatás szabadságáért 1947. április 16-án elmondott beszéde után egyik képviselőtársa így méltatta: „Egyetlen férfi a Nemzetgyűlésben!”
Stiasny Éva, a Bogár utcai gyermekotthon angyala
“Sztehlo telefonált neki, mert segítségre volt szüksége: kevés a pedagógus, sok a gyerek. Mindenki pontosan tudta, hogy milyen gyerek sok. Nem voltak fölösleges kérdések, hogy ne legyenek fölöslegesen kimondott mondatok. „Akik menekülnek, azokon segíteni kell” – bólintott Éva néni, és ezt nem kellett magyarázni.”
“A Bogár utcai villával szembeni német parancsnokságra két zsidó gyerekkel ment Éva néni betlehemezni, védelemért az oroszok belövései ellen. Két katonasapkát raktak meg nekik szaloncukorral. Pár nap múlva az orosz ágyúk eltalálták a villát; a gyerekeknek még volt annyi idejük, hogy lerohanjanak a pincébe, és már remegtek is a falak. A nagy ebédlőből mindent kivitt a légnyomás, csak a karácsonyfa állt ott középen, sértetlenül.”
Tolnainé Kassai Margit és gondozónők a mentőakció mögött
“1945. március elejétől május elejéig írt naplója a német megszállás és a saját felszabadulása közötti időszakot örökíti meg. A napló fókuszában a Sztehlo Gábor által szervezett gyermekmentés áll, és sajátos, egyéni látásmódjával és történetével gazdagítja az eddigi visszaemlékezéseket. Kassai Margit, vagy ahogyan magára hivatkozik: Kiskas a korszak frissen felfedezett szereplője.”
“a Sztehlo által létrehozott és a Nemzetközi Vöröskereszt által működtetett budai otthonaiban, ahol ő – képesítés nélküli, de a gyerekekhez nagy szeretettel és türelemmel forduló – óvónőként tevékenykedett.”
