A gazdasági válságból egy út vezet kifelé: ha a jelenlegi, fenntarthatatlan állapotokon változtatunk. Magyarország azonban mintha hallani sem akarna a javak újragondolt újraelosztásáról.
Rendhagyó, és sajnos ma már ritkaságszámba menő vitaestnek adott otthont a Budapesti Corvinus Egyetem. A KETEG szervezésében két, sok kérdésben merőben eltérő nézetet valló közgazdász kezdett sajtónyilvános vitába arról, hogy „merre tovább, gazdaság?” Milyen válaszokat kellene adnia Európának, és benne Magyarországnak a rövid és hosszú távú kihívásokra? Olyanokra, mint például az energia- és a klímaválság, vagy a hazánkban lesújtó helyzetbe került oktatás- és egészségügy. Dr. Pogátsa Zoltán és Dr. Baritz Laura Sarolta az alapelvekben egyetértettek, a konkrétumok szintjén azonban úgy tűnt, mintha más-más országban élnének – ez is jelzi, hogy az ilyenfajta párbeszédekre mindennél nagyobb szükség van ma Magyarországon.
Megoldási javaslatok: emberközpontú vagy skandináv gazdasági modell?
A meghívott előadóknak nem kellett sokat foglalkozniuk a diagnózis felállításával, mert mindenki számára egyértelmű volt a krízis, mellyel Magyarország – több más európai országgal egyetemben – küzd, de a kiutat még nem találta meg. Azt viszont fontos látnunk, hogy nem minden európai országot érinti olyan mértékben a válság, mint hazánkat. Nálunk
a fő gond azzal van, hogy egy eleve nem jól működő gazdasági struktúrában ért bennünket a baj.
Baritz Laura például már legalább 7 éve tanítja és mondja el minden lehetséges fórumon, hogy csökkenteni kellene a külföldi tőkearányt, hogy a multinacionális vállalatok behívásával függőségbe hajtjuk magunkat, hogy az egyház társadalmi tanítása szerint a progresszív vagyonadó az igazságosabb, hogy a GDP egyeduralmát meg kellene szüntetni, és ezáltal a növekedés helyett a fejlődésre kellene helyeznünk a hangsúlyt. Könyvben is megfogalmazott gondolatai mintha azóta is pusztába kiáltott szavak maradnának, bár ő maga ennél elnézőbb azokkal szemben, akiknek befolyásuk lenne mindezen változások megkezdésére. Soha nem bírálja nyilvánosan a politikusokat – most sem tette –, mert ő azt mondja, minden pici igyekezet számít, és ő ezeket is értékeli. A családpolitikával például kifejezetten elégedett, de elismerte, hogy egy sor egyéb területen rosszak a mutatóink.
Az emberközpontú gazdaság lényegéről bővebben ebben az interjúnkban beszélgettünk Baritz Laurával.
Pogátsa Zoltán hosszú ideje az úgynevezett skandináv gazdasági modell hazai szószólója, mely modell értékválasztásában sok azonosságot mutat a kereszténységgel: elmondása szerint ezeknek az északi országoknak a politikai-gazdasági-társadalmi berendezkedése a szolidaritásra és az igazságosságra épül. A modell feltételez egy tanult és anyagilag független, vagyis társadalmi értelemben erős középosztályt (ennek hazai hiányáról Pogátsa korábban itt fejtette ki véleményét). Ezen túlmenően egyik legfontosabb alapelve az erőforrások „szétterítése”, azaz hogy a megtermelt javakból mindenkinek arányosan jut, és ez által a genetikai vagy a szocializációs különbségeket is kiegyenlítik. Állítása szerint alig van olyan „boldogság-index”, melyet jelenleg ne a skandináv országok vezetnének.
A skandináv modellről, és arról, hogy Pogátsa szerint miért nem kell ehhez skandinávnak születni, itt lehet bővebben hallani.
Mindkét modell középpontjában egyébként – a kapitalizmus materiális növekedés-orientáltságával ellentétben – maga az ember áll. Csak az egyik vállaltan keresztény, a másik meg nem. Laura nővér emberközpontú gazdaságtana abból az arisztotelészi emberképből indul ki, amin a keresztény boldogság-felfogás is nyugszik, azaz hogy mindenkinek szüksége van egy – realitáson alapuló – célra, melynek elérése közben személyisége kiteljesedhet. Pogátsa Zoltán ugyanerről beszélt, mikor a tavaly elhunyt pszichológus professzor, Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletét is hozva példaként, úgy fogalmazott, hogy csak az az ember tudja jól érezni magát, aki halad a célja felé. (Ez a boldogság-definíció máris szembemegy korunk uralkodó tézisével, miszerint a mindennapi hedonizmus tartós megélésére vágyna mindenki – egy észszerű és megvalósítható életfeladat helyett, melynek megvalósítása alatt elérhetnénk el a boldogságot.)
Mindkét közgazdász a „nem-növekedés” híve, és szerintük
a GDP-t valahogy már meg kéne haladni, de óva intettek attól, hogy egy másik „szuperindexet” hozzunk létre,
amit aztán majd megint bálványként imádhatunk. Ennél azért diverzifikáltabb egy gazdaság működése, ahogyan – ezt Pogátsa hozta fel példaként – az orvos sem csak egyetlen indikátor alapján állapítja meg egészségi állapotunkat. Tehát a leegyszerűsítő, egyindikátoros világképünktől is meg kellene szabadulnunk.
Baritz Laura azt is elmondta: ha csak egy ember is úgy érzi, neki nincs helye a társadalomban, akkor valamit elrontottunk. Szerinte nem szabadna az ember céljait és jóllétét kizárólag az anyagi javakkal azonosítani, de ha már a pénz a „mérték”: egy jól működő vállalatnál a portás és a vezérigazgató fizetése közti különbség maximum hatszoros. Mert tudják, hogy ez az együtt haladás, vagyis a közös jövő záloga. És ennek társadalmi szinten is valahol így kéne lennie.
Konkrétumok
Szolidaritás, igazságosság, empátia, boldogság, szeretet. A követendő alapelvekben nagy volt az egyetértés, de ahogy egy szerződéskötésnél is lenni szokott, a vita során is az „apróbetűben” volt a kutya elásva. Egészen másként látja Pogátsa Zoltán és Baritz Laura, hogy most hol tartunk bizonyos konkrét kérdésekben. Nagyon sok mindenről volt szó, én most csak néhányat emelek ki.
Szolidáris-e a magyar társadalom? Laura nővér szerint igen, mert az olyan válsághelyzetek, mint az ukrajnai menekültáradat, kihozza belőlünk a legjobbat. Pogátsa szerint azonban ez a fajta összefogás csak időszakosan jellemző ránk, a hétköznapokban nem működik. Szerinte
az az alapélménye a magyar embereknek, hogy soha senkitől nem kaptak igazi segítséget,
ezért – hacsak nincs rendkívüli baj – nem tudnak mit kezdeni mások nyomorával sem.
Hogyan viszonyulunk a kisebbségeinkhez? Laura nővér úgy látja, hogy elkezdődött például a cigányság felzárkóztatása, sok program indult el az elmúlt években, ő maga is tanít a jezsuiták által romáknak szervezett szabadegyetemen. Pogátsa szerint ez már önmagában ellentmondásos: szerinte ha jól működne a szociális hálózat, akkor nem lenne szükség külön cigányprogramokra.
Törekszünk-e a közjó megvalósítására? Laura nővér szerint a családpolitikán keresztül mindenképpen. Pogátsa viszont azt fájlalja, hogy ezzel párhuzamosan a szociálpolitika gyakorlatilag megszűnt Magyarországon: a társadalom felső 30 százaléka elérte az európai elit életszínvonalát, a többiek anyagi helyzete viszont – és ezzel együtt az oktatáshoz, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése – egyre rosszabb. Szerinte ez így nem egy igazságos ország.
Merre van a kiút?
Pogátsa Zoltán szerint csak az tudná megmozdítani az országot, ha mindenki aktívan foglalkozna ezekkel a társadalmi kérdésekkel. Baritz Laura pedig azt tanácsolta, hogy mindenki kezdjen el valami jót csinálni a saját környezetében, és keressen hozzá társakat. Kérdésekre válaszolva a két előadó azt is megállapította, hogy társadalmi szinten többet kellene beszélgetnünk egymással.
Ez utóbbi gondolat felhangosításának nagyon örülünk, mert az őszinte párbeszéd fontossága egyike azon értékeknek, mely mellett a Szemlélek magazin nyolcadik éve elkötelezett.
