Trianont (is). Sok mindent láttam a 3 év alatt, amit kint töltöttem.
Sajnos, csak a történelemkönyvekből tanulunk Erdélyről, az ottani településekről. Hogy miben volt más az, amit ott láttam és tapasztaltam? Mindenben. Kíváncsian utaztam ki négy évvel ezelőtt Dévára. Korábban csak egyszer jártam Erdélyben egy esküvőn, ahonnan gyönyörű élményekkel tértem haza. Kíváncsi voltam, vajon a következő utam megerősíti-e mindazt, amire emlékeztem, vagy megcáfolja. Az első dolog, amivel találkoztam, mikor leszálltam a vonatról, az alulöltözött, koszos kis kéregető román gyerekek voltak, akik egy lejt kunyeráltak. „-Un leo!” mondogatták. Ez 70 forint.
Hogy mit tapasztaltam a román magyar kapcsolatokról? Jót is, rosszat is. Ahhoz, hogy egy magyar fiatal érvényesülni tudjon Romániában, elengedhetetlen a román nyelv alapos ismerete. A nehézség az, hogy a magyar nyelvű iskolákban elképesztően gyenge a román oktatás. Ezért sokan azt gondolják, hogy gyermekük jövőjét úgy tudják megteremteni az országban, ha román iskolába adják őket. Ez viszont azzal jár, hogy fiatalkorukat román környezetben töltik el, román gyermekek lesznek a barátaik és lesznek dolgok, amiket sokkal jobban fognak tudni románul elmondani, mint magyarul. Így elindul egy folyamat az elrománosodás felé. Sokszor a jövendőbeli házastárs is román lesz és mivel a közös nyelv a román, így a gyermekek egyre kevésbé fognak tudni magyarul. Szép lassan kiveszik életükből a magyarság. Nehéz kérdés, hogy milyen megoldást lehet találni erre a helyzetre. A magyarlakta területeket nem támogatja a román állam, nincsenek fejlesztések, nincsenek beruházások.
Azzal, hogy valaki a szülőföldjén marad, egy sokkal nehezebb életet vállal, mint mi azt gondolnánk.
Hogy mit láttam Erdélyből azalatt a három év alatt, amit kint töltöttem? Sokat és mégis keveset. Megismertem embereket, akinek a szívében több magyarságot találtam, mint az itthoniakéban. Jártam olyan falvakban, ahol még mindig lovas kocsival jártak az emberek, olyanokban, ahol a becsületnek azzal a fokával találkozhatunk, amiről már csak a népmeséinkben hallunk. Ahol, ha kiesik a pénz a zsebedből, nem lel hamis gazdára. Ugyanis az egész faluból senki nem teszi zsebre, hanem megkeresik, ki az, aki elejtette. Láttam kis falvakat, melyek elnéptelenedtek, mert a fiatalok külföldre mentek dolgozni. Találkoztam idegen emberekkel, akik behívtak egy tányér levesre.
Bejártam Székelyföldet és sehol nem ittam olyan pálinkát, mint ott. Sehol nem ettem olyan pityókás házi kenyeret, mint ott. Soha nem találkoztam olyan vendégszeretettel, mint ott. Soha nem találkoztam annyi hittel és reménnyel, mint ott. Annyi becsülettel és annyi segítőkészséggel, mint ott.
Egy évig laktam olyan emberekkel, akik szeretetből befogadtak. Otthonra találtam. Olyan emberek osztották meg velem az otthonukat, a minden napi ételüket, akikkel csak az kötött össze, hogy magyarok vagyunk. És hogy tenni akarunk. Örök kötelék szövődött. Találkoztam olyan emberekkel, akik egész életüket arra tették fel, hogy az ottani magyarságot segítsék, életben tartsák. Akik nem sajnáltak erre 50, 60 vagy 70 évet. Az egész életüket. Hogy miért? Mert magyarok.
A számos természeti és kulturális csoda, örökség mellett a legnagyobb kincset az ott élő emberek szívében találtam meg.
Találkoztam végstádiumú rákos beteggel, aki a Gyimesekből gyalog tette meg a több mint 50 km-es utat a csíksomlyói búcsúba. Megismerhettem azt az embert, aki Nagyváradon elsőként mondott beszédet magyarul a főtéren. Láttam olyan épületeket, ahol történelmünk megelevenedett. Ahol mi, magyarok a hazánkért harcoltunk, szerelmesek voltunk, ahol nagy költőink, íróink születtek, éltek, nevettek, szerettek. A falak mintha beszéltek volna. Világéletemben távol állt tőlem a néptánc, mivel általános iskolában kötelező volt. Erdélyben az, ahogyan, amilyen büszkeséggel nemzeti táncunkat járták, az sokkal több volt egyszerű táncnál. Benne volt a hit, a remény, az összetartozás, a fájdalom és a büszkeség arra, hogy magyarok. Hogy nekem mit jelent Erdély? Mit jelent Trianon? A szívem és a lelkem egy részét. Ha Erdélybe utazom: „itthonról haza megyek”.