Bicepszek és kocsikulcsok útvesztőjében.
***
VISSZAPILLANTÓ sorozatunkban az elmúlt időszak legérdekesebb, legnagyobb hatást kiváltó, vagy más okból számunkra kedves írásaiból idézünk vissza néhányat. Az idő múlása miatt a cikkekben szerepelhetnek olyan eseményekre való utalások, melyek ugyan már nem annyira aktuálisak, de úgy gondoljuk, érdemes rájuk ebből a távlatból is visszatekinteni. Reméljük, hogy a felidézett tartalmak újraolvasói épp úgy örömmel fogadják a “visszapillantás” lehetőségét, mint azok, akik most találkoznak először egy-egy gondolattal!
***
Miután egyik szerzőtársam megírta a legjobb nőről szóló véleménycikkét, felmerült az igény bennünk, hogy írjuk meg ennek a fordított változatát, női szemmel. És az online szerkesztőségi ülés kameraállásaiból is jól kitűnt, hogy egyre fokozódó bizalommal egyszer csak mindenki rám néz. Szóval megpróbáltam összegyűjteni az elmúlt harmincöt év tapasztalatát – na jó, kicsit kevesebb, mert ebből voltak évek, amik még a csattogós lepke tologatásával teltek.
Induljunk ki abból, hogy nagyon szeretem a férfi nemet! Barátként, kollégaként, főnökként, apaként, testvérként és társként is nagyon jól tudnak funkcionálni. Meg olykor nagyon rosszul is, de akármilyen csalódás is ért, soha nem tudtam odáig eljutni, hogy úgy általában, egyazon csoport tagjaiként mondjak rájuk valamilyen lenéző és elutasító jelzőt. A negatív példák csak negatív példák.
De milyen is a tuti pasi? Az igazi férfi? Mit nézünk meg először rajtuk, ki előtt tekergetjük a hajunkat és végül ki lesz a befutó?
Szokás manapság a nők eltárgyiasításáról beszélni. Ezt csak azért hozom ide, mert azt is a férfiak csinálják, ugye, a sztereotípia szerint. Én nem tudom. Nem lépdeltem még addig a női egyenjogúság képzeletbeli létráján felfelé, hogy megsértődjek azon vagy bepereljek valakit azért, mert mondjuk, utánam füttyentett. Sőt, én innen is köszönöm minden korán kelő, építkezésen dolgozó munkásnak a sok-sok évnyi visszajelzést! Aki pedig tényleg tárgyként tekint ránk, azt az idő előre haladtával egyre gyorsabban kiszagoljuk, és jó esetben eliszkolunk, mielőtt az ő lelki sérülése idővel a miénk lesz.
A férfiak nézése persze nagyon zavaró is tud lenni. Főleg kamaszkorban, amikor még nincs sok néznivaló rajtunk, illetve napról-napra változik az a néznivaló, amire a fiúk nagyon kíváncsiak, mi meg legszívesebben elbújnánk a változó testünkkel együtt egy mély barlangba, mint a macik, hogy majd a végeredménnyel léphessünk újra színre. De hát ez nem így van, mert iskolába is kell közben járni – mit nem adna minden tinédzser lány ilyenkor egy karanténért! -, és el kell viselnünk a kíváncsiskodó szemeket. Ez a zavarba ejtő nézés később persze kifejezetten imponálóvá válik, melyért képesek vagyunk mi, nők, küzdeni is. Jó esetben ezek a pillantások az évek alatt a férfiaknál is finomodnak. Ha nem, az azt jelenti, hogy valahol sajnos leragadtak a középiskolai osztályteremben, és a pőre kíváncsiskodást nem váltotta fel bennük az őszinte érdeklődés.
És hogy mi mit nézünk meg egy férfin? Most lehet, hogy csalódást fogok okozni, de nincs egységes álláspont. Nálunk sokkal nagyobb a szórás, mint fordított esetben, ráadásul
még mindig érvényes nagyanyáink mondása, miszerint a férfi éppen elég, ha csak egy fokkal szebb az ördögnél.
Persze nézzük mi a bicepszeket, a jól szabott öltönyöket meg a kocsikulcsokat is – vitathatatlanul van ezeknek hatása ránk -, de igazából azt keressük, akihez lehet, jó és érdemes csatlakozni. Aki biztos kézben tart minket, akinek lépéseit le lehet követni, mint egy táncparketten, és nem azért, mert rángat minket, hanem mert szívesen vagyunk a karjaiban.
Na, nem vagyunk sokkal előrébb, mondhatnák a férfiak, mert hogy akkor ez most mit is jelent. Sokáig kerestem én magam is, hogy mi az, amitől a szememben férfi a férfi, mert ezt külső tulajdonságokkal nem lehet leírni. Én Szent Pál szavai közt találtam meg a megoldást, aki az Efezusiaknak írt levelében többek között ezt írja: „a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak”, ezért „férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat”.
Ezek a világ legfélreértettebb és legfélremagyarázottabb mondatai, melyek jó alapul szolgálnak a férfi és nő közötti harchoz. Pedig, ha a Szentírásnak eme szavait a világ is jobban megértené, megszűnne a hímsovinizmus és a feminizmus egymásnak feszülő és egymást győzködő ellentéte. Csak hát akkor miről írnánk könyveket, és hova járnánk tüntetni.
Fel van adva tehát a lecke.
Az igazi férfi szerintem tovább megy a külsőségeknél, és meg tudja mutatni azt is, miért lehetne éppen ő leendő családunk vezetője, miért tudom őrá bízni magam, egy egész életre.
És azt is, hogy miért bízhatok abban, hogy meghozta döntését a szolgáló szeretet mellett. Vagyis a család mellett, melyet létével is meg akar szentelni. Merthogy erről szól Szent Pál második idézett mondata, amibe soha nem fér bele a nő lealacsonyítása. És ettől érezhetem magam szeretve.
A férfi által, nőként.
Sáhó Eszter
Ez a cikk eredetileg a szemlelek.blog.hu oldalon jelent meg.
