Ne hagyd, hogy megmérgezze a szívedet a filmipar szennye!

filmipar védőeszköz
(Forrás: unsplash.com)

Ahogy a járványok támadják a testünket, ugyanúgy rombolja a lelkünket számos szórakoztatónak szánt lehetőség. Jó hír, hogy létezik védőeszköz, sőt, üdítő példákra is lelhetünk a mozgóképek világában.

Élénken emlékszem az egyik, ma már nem létező kereskedelmi tévécsatorna mottójára, pedig 15-20 éves szlogenről van szó. Nem bonyolították túl, az üzenet mindössze ennyi volt:

„Szórakozz!”

Lám, működik a marketinges koncepció, hiszen évtizedes távlatból is könnyen elő tudom kapni az egyszavas mondanivalót. Pedig akkor sem voltam nagy tévéfüggő, szőr mentén jutott csak el hozzám, mi folyik ki a nézők felé a különböző csatornákból. Ez a mottó leginkább azért mart belém, szinte szó szerint, mert olyan ajánlóműsor kapcsán villant fel előttem, amely légi katasztrófák borzalmait elemezte ki, igencsak alaposan.

Hát nem szórakoztató? Hát, nem! Kétségkívül lehetnek hasznos tanulságai egy tömeges haláleset utólagos dokumentarista feldolgozásának, de kérdés, hogy ez a nyilvánosságra tartozik-e, s ha igen, nem kérdés, hogy annak semmi köze a szórakoztatáshoz.

De nem vagyok naiv: az imént bemutatott disszonancia csupán egy szösz abban a hatalmas gépezetben, amelynek annyi a célja, hogy lekösse a fogyasztót, eladja a reklámidőt, profitot termeljen, aztán mehet a habzsi-dőzsi. Hogy a tömegek eközben elbutulnak, érzéketlenné válnak, olyan minták ivódnak beléjük gyermekkoruktól fogva, amelyek mentén a vitás helyzeteket fegyverrel a leghatékonyabb megoldani, hogy a ravaszság menő, hogy életed szerelmét egyetlen estébe telik megtalálni, és menetrend szerint azonnal ki is kell vele próbálni mindent… Ezek csupán mellékhatások, és különben is, régóta így megy ez, nem kötelező nézni, mindenkinek jár egy kis kikapcsolódás a dolgos nap végén, meg mindenki tudja, hogy ez csak „mese”…

A kifogásokat és a mellékhatásokat egyaránt jól ismerjük. Nem véletlen, hogy a világ egyre több kormánya és egyéb politikai alakulata egyre többet költ „színészetre” – arculat, fodrász, kommunikáció, jelenlét a közösségi médiában, sőt, saját médiavilág kiépítése stb. –, amit más kifejezéssel propagandának is szoktunk nevezni. A „mese” ugyanis működik, az alternatív valóságértelmezés sokak, egész tömegek fejében képes tényszerűséggé konvertálódni.

De most nem a közéletről, hanem a filmek világáról szeretnék írni, leginkább azért, mert aligha én vagyok az egyetlen személy, aki a karanténos időszak bezártságát megnövekedett filmnézési aktivitással is ellensúlyozza. Az „is” fontos betoldás, ugyanis több időm jut egyaránt a feleségemmel közös sétákra, családi társasjátékozásra, kertészkedésre, ház körüli munkákra. De kell a kikapcs, a szelep, a lazítás. És máris itt a csapda!

Merthogy a napjainkra jól kiépült rendszerré fejlődött internetes streaming szolgáltatásoknak köszönhetően havonta 1-2 mozijegy áráért néhány kattintás által feltárul előttünk a legálisan elérhető filmek tömkelege. Szabadság, legalité, esendőség…

Esendő vagyok én is, így

gyakran érzéketlenül átsiklok az olyan tartalmak felett, amelyeknek már az átpörgetése is károsítja a lelket, hát még a szívünkbe befogadása.

Téboly, Szexoktatás, A vér földje, Tóparti kísértetek, A sötétség öröksége, Fehér bosszú, Láncra verve, Gyilkos lelkek (!), Halálos illúziók, A bosszú városa, Baljós erők, Éjjeli féreg, Likvidálva, Bosszúállók – keresnem sem kell, ezek a címek úgy áradnak számos filmszolgáltató irányából bármelyikünk felé, mint ahogy a levegő körbevesz bennünket. És ezek még csak a címek, a hozzájuk társított képek sem ártatlan mellékletek csupán. Meg sem kell nézni az előzetest, sőt, a cím is néha másodlagos, annyira átjön egy-egy képi koncepció alapján, hogy itt emberdarabolás, ott túlfűtött viszony a központi téma. És amíg pár évtizede a hiányos öltözet is kirívónak számított egy átlagos filmben, ma már annyira eltompulhatott az alkotók szerint a befogadók ingerküszöbe, hogy a hullák számának gyarapítása és a fedetlen testek mutogatása mellett/helyett egy film akkor igazán ütős, ha két nő a barátinál is közelebbi kapcsolatba kerül egymással. Bár nagyon megértően állok azokhoz, akik másként gondolkodnak, mint én, de a nemi szerepekről alkotott véleményektől függetlenül ez a tendencia kezd odáig fajulni, hogy a pornográfia somfordálva beköltözik az átlagemberek nappalijába, elméjébe, szívébe. Az erőszak, az indulatosság, a „rabolj gyorsan, prédálj hamar” már ott van egy ideje.

Ha az olvasó erre azt mondja, hogy az ő nappalijában, elméjében, szívében aztán ugyan semmi ilyesmi nincs ott, lehet, hogy igaza van (de az is előfordulhat, hogy téved, érdemes őszintén önvizsgálatot tartani, ha eddig nem került rá sor). Nagyon is igaz lehet sokak esetében, hogy ők nem engednek teret az ilyen, kevéssé emberséges dolgok nyomulásának. Ha így van, az viszont biztosan nem a véletlen műve. Nem feltétlenül azért fordulhat ez elő, mert ezek az emberek soha nem néznek tévét, messziről elkerülik a filmek világát. Inkább az állhat a háttérben, hogy ezeknek az embereknek van egy különleges védőszemüvegük.

filmipar védőeszköz
Illusztrációk forrása: unsplash.com

Ahogy a tudatos munkások védőszemüveget használnak, vigyázva a látásukra, ahogy napszemüveget veszünk fel a vakító napfény elleni védekezésül, és ahogy szemüveget hord állandó segédeszközként minden olyan ember, akinek velem együtt nem tökéletes a látása, úgy ma már nem lehet igazán boldog életet élni „tartalomipari” védőszemüveg nélkül – akár a közéleti tartalmakat is ide sorolva.

Ez a képzeletbeli szemüveg maga az imént említett tudatosság. Jó ideje alkalmazzák világszerte a tudatos médiahasználat koncepcióját, sőt, van olyan ország, ahol általános iskolai tananyagként oktatják.

A tudatos filmnéző eleve tudja, miért akar filmet nézni, és lehetőleg igyekszik mindent kiszűrni, ami eltérítené a céljától.

Ha mégis csalódást kelt valamely döntése, tanul a hibájából, körültekintőbbé válik. Bár egyszerűen hangzik, a megvalósítás – mint sok más esetben – egy életre szóló kihívás.

Aki pedig nem önti ki a fürdővízzel együtt a gyereket, olyan elgondolkodtató filmekre találhat a helyes szűrő beállításával, mint amelyik Jézust egy korunkbeli történetbe ágyazva segít feltenni, avagy újrafogalmazni magunk számára saját hitbeli kéréseinket, vagy amelyik egy problémák sorával járó űrutazás által hoz viszonylag könnyedén felszínre a lelkünk legmélyét karcolgató vallási kérdéseket. Nem szeretnék ebben a cikkben egyetlen alkotást sem reklámozni, de az biztos, hogy sok hasznos, nem egyszer kifejezetten értékes gondolattal, nézőponttal gazdagodtam filmnézéseim során.

A tudatosság olyan érték, ami kifejezetten az emberekre jellemző. Amíg a filmipar – és egyéb iparágak – élősködői arra hajtanak, hogy ösztönlénnyé sorvasszanak bennünket, jól tesszük, ha beszerezzük, avagy megjavítjuk, korszerűsítjük, rendszeresen szervizeljük azt a védőeszközünket, amely segíthet embernek, emberségesnek maradnunk, mi több, akár fejlődnünk is e téren.

Ebben ráadásul egymásnak is segíthetünk: aki igazán építő filmet talál a kínálat sűrűjében, ossza meg bátran másokkal, ami neki értéket jelent!

Éljenek a morálisan is jó filmek, népszerűsítsük a filmipar valódi gyöngyszemeit!

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.