Böjte Csaba házaival kapcsolatban az utóbbi hetekben botrányoktól volt hangos a sajtó. Kevés figyelem jut azonban arra, hogy továbbra is rengeteg hivatásos és önkéntes nevelő tesz nap mint nap azért, hogy a gyerekek boldogabb életet élhessenek. Az ő munkájukat mutatjuk be egy önkéntes, Gianone János példáján keresztül. Interjú.
– Mi visz rá egy egyetemistát, hogy a nyarát gyerekek táboroztatásával töltse, ráadásul ingyen?
– Első körben kell egy meghívás hozzá, amiből aztán tapasztalat lesz. Tapasztalat, hogy egy önkéntes ezáltal mit ad és mit kap. Mert akármennyire is azt gondoljuk, hogy itt csak az önkéntesek adnak, ez nem igaz: az önkéntesek rengeteget kapnak is.
– És mit?
– Hatalmas szeretetet és felhőtlen hangulatot – ez benne van a gyerekekben. A Szent Ferenc Alapítvány fiataljai hálásak, és ebben nem fogják vissza magukat. Egyébként sok más gyerektáborban is szoktam táboroztatni, de ez egészen más.
– Miben más, mint mondjuk egy „szentimrés” hittantábor?
– Egy hittantáborba kevés gyerekek jön saját akaratából, inkább a szülők küldik őket, ezért szerintem itt már alapból kérdéses, hogy tudják-e értékelni, amit kapnak. Másrészt azért nekik jóval több dolog megadatik: nemcsak eljutnak más táborokba, tengerparti nyaralásokra, de jellemzően jóval több szeretet, törődés és figyelem is jut nekik, mint mondjuk egy nevelőotthonban nevelkedő gyereknek. Egy saját családjában nevelkedő gyerekben általában megvan az, hogy tartozik, kötődik valahova, van, aki folyamatosan törődik vele, van állandóság az életében, és tudja, hogy ő tényleg számíthat a családjára. Ez a nálunk táborozó gyerekek esetében másképp van, hiszen gyakran cserélődnek a nevelők, vagy egy nevelőre több gyerek is jut, mint amennyi ideális volna. Szóval ők sokkal jobban tudják értékelni a szeretetet, amit ott kapnak.
– Ezek szerint a gyerekek maguk döntenek, hogy részt vesznek az általatok szervezett táborban?
– Többnyire igen. Persze olyan is van, hogy valamelyik gyerek valamiért nem akar jönni – ennek számtalan oka lehet, akkor ő nem jön, nem rángatják el. A cél az, hogy a táborba minden gyereket elhozzunk, aki nem jut el máshova nyaralni.
– Ez hány főt jelent?
– Általában 30-35 gyereket.
– Ők mind egy helyről jönnek?
– Alapvetően igen, de az elmúlt években több házból is szoktunk hozni, mert szerencsére van már erre lehetőségünk.
– És mi történik egy ilyen táborban?
– Számtalan programmal készülünk, hiszen egy héten át vagyunk együtt. A helyszín az erdélyi Körösbánya, a Bihar-hegység lábánál. Szóval adott a környezet egy természetközeli, városból kiszakadó táborhoz. Alapvetően játékos, vidám programokat csinálunk, amikkel a gyerekeket le tudjuk kötni. Nem könnyű, mert elég széles korosztály jön – általában 5-15 év közötti, de olykor előfordulnak kisebbek és nagyobbak is. Természetesen visszük őket kirándulni, az idősebbeket kétnapos túrára is. Sorversenyek, vetélkedők vannak, kisvasút, foci, és persze megyünk velük strandolni. Nem kell annyira extra programokra gondolni – az a lényeg, hogy együtt legyünk.
– Gyakori kritika a segítő szervezetekkel, jótékonysági programokkal szemben a kampányszerűség: a karácsonyi ajándékosztás után az év többi részében nem foglalkoznak a rászorulókkal. Ti hogy élitek meg ezt? Segít egyáltalán ez az egy hét azoknak, akik az év minden napján árvák?
– Szerencsére a Szent Ferenc Alapítványnál nagyon sok önkéntes van, többnyire fiatalok, akik egy vagy fél évet halasztanak az egyetemen, hogy a gyerekekkel legyenek. Mi sem csak táborokat szoktuk szervezni, hanem év közben is rendszeresen lejárunk hozzájuk. Egy szervező jellemzően évente 4-5-ször is megfordul Erdélyben.
– Ez azt jelenti, hogy ki is tud alakulni valamifajta személyes kapcsolat?
– Abszolút. A cél az lenne, hogy a tábor ne csak egyszeri program legyen, aminek persze örülnek, de ilyenből azért viszonylag sokat kapnak. Fontos az állandóság, ami biztonságérzetet ad nekik. Tudják, hogy lesz nyáron a körösbányai tábor, hiszen immár több mint tizenöt éve szervezzük, és így tudják, hogy kikkel fognak találkozni.
– Csaba atya alapítványával kapcsolatban a sajtót az utóbbi időben alapvetően a botrányokról szóló hírek uralták. Milyen ezt megélni önkéntesként? Érezhető ez a ti munkátokban?
– A mi munkánkra nincsen hatással, mi is inkább csak külsősként éljük meg, hogy a sajtóban miket írnak. Egyrészt nem is tudunk róla sokat, hiszen mi nem tapasztaltunk ilyeneket, másrészt azért elég nagy az alapítvány, a hozzánk érkező gyerekek nem azokból a házakból vannak, ahol a konkrét dolgok történtek. A gyerekeken sem érződik, ugyanúgy várnak ránk. Amikor voltunk lent februárban, már akkor kérdezték, hogy lesz-e a tábor, mert nagyon számítanak rá.
– Mit tudtok tenni a táborozó gyerekek védelme érdekében?
– Nagyon fontos alapelv a táborainkban, hogy nem hívunk idegent önkéntesnek. Van egy állandó csapat, de ha szükség van új emberekre, akkor elsősorban a baráti körből invitálunk olyanokat, akikben megbízunk. Nagyon fontos, hogy olyan emberekkel dolgozzunk együtt, akik hasonló értékrendűek, hasonlóan gondolkodnak, és ebben sokat segít, hogy az önkéntesek többsége a budai ciszterci Szent Imre Plébániáról jön. Ezenkívül nyilván vannak szabályok, amikre odafigyelünk, és megköveteljük a gyerekektől is. Dohányzás, alkohol – ilyesmikre gondolok. Ha mi ezt maximálisan betartjuk, akkor a gyerekek is be fogják tartani, mert tényleg hatással tudunk lenni rájuk a tábor alatt.
– Hiába nem kaptok fizetést, egy tábornak vannak költségei. Ezeket honnan teremtitek elő?
– Ez egy nagyon különleges dolog, hiszen amióta szervezzük ezeket a táborokat, minden évben össze tudtunk gyűjteni annyi adományt, hogy gyakorlatilag az önkénteseknek csak az idejüket, energiájukat kelljen beletenniük, pedig az összköltség nagyjából másfél millió forint. Nagyon sok tárgyi adományt is kapunk, ezeket gyűjtjük is. Gyerekjátékokat, ruhákat, tisztálkodószereket, tartós élelmiszert. Ha megfelelően tudunk gyűjteni, akkor ezekkel lehet csökkenteni a tábor költségeit.
– Aki segíteni szeretne, és mondjuk olvassa ezt az interjút, hogyan teheti meg?
– Van egy Facebook-oldalunk, ahova minden információ kikerül, illetve van egy adománygyűjtő táblázatunk, ahova be lehet írni az adományokat, és utána eljuttatni a megfelelő címre és számlaszámra.
Ha szeretné anyagilag támogatni a tábort, a következő számlaszámra utalhat:
Jogosult neve: Budai Szent Imre Plébánia (OTP Bank)
Jogosult számlaszáma: 11711034-20021197
Megjegyzés: dévai tábor
– Azok számára, akik még soha nem önkénteskedtek, miért ajánlanád ezt a fajta munkát?
– Hihetetlen erőt és lendületet ad. Sokkal jobban beleteszi magát valaki, ha magáénak érzi a célt, mint ha fizetést kapna érte. „Nincsen erősebb egy elszánt önkéntesnél” – ez a tételmondatom, amit amúgy egy filmből „loptam”.
– Melyikből?
– A Pearl Harborból. Ez a mondat nagyon igaz, mi is ezt tapasztaljuk. Önkéntesként kibírod egy hétig alvás nélkül úgy, hogy közben képes vagy kedves lenni. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy önkéntes mire képes!
